Állami gondozott kislányról forgatott szexvideó terjed Aranyosgyéresen

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Egy kislány egy nála pár évvel idősebb, de még mindig gyereknek számító fiúval szexelt a romániai Kolozs megyei Aranyosgyéres egyik iskolájában - írta meg a Tények.hu a Stiri de Cluj.ro hírportál információra hivatkozva. Mint kiderült, erről felvél is készült, amit megnéztek a diákok, de eljutott a szülőkhöz és az igazgatóhoz is.
Vágólapra másolva!

Monica Filip, a Kolozsvári Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szerint rossz társaságba keveredhetett a kislány.

Az iskola igazgatója pedig arról beszélt, úgy látta, hogy egy ideje megváltozott a viselkedése.

illusztráció Forrás: Origo

Az állami gondozott kislányt kiemelték a környezetéből, el kellett költöznie az aranyosgyéresi hivatásos nevelőjétől azután, hogy jelentették az esetet a gyámhatóságnak. Ma már egy sürgősségi befogadóközpontban van. Eközben az ügyben nyomozás indult. A kislánnyal szexuális kapcsolatot létesítő diákot nemi erőszakkal és pornográf anyagok terjesztésével vádolhatják.