Mi az az izraeli Vaskupola, és hogyan működik?

defence Horizontal
A Vaskupola hatástalanította a rakéták többségét
Vágólapra másolva!
Izraelt a világ talán legfejlettebb rakétavédelmi rendszere, a Vaskupola védi, ami 2011 óta az Izraelre kilőtt rakéták kilencven százalékát hatástalanította. Mi az a Vaskupola? Hogyan működik és mennyire hatékony? 
Vágólapra másolva!

A Hamász rakéták ezreit lőtte ki Izraelre, az október 7-én, szombaton indított meglepetésszerű támadás során. Az izraeli–palesztin háborúnak hétfő délelőttig már több száz áldozata volt.

A Hamász a rakéták mellett a szárazföldön is lerohanta Izraelt. Egyelőre kérdés, hogy egy ennyire összehangolt támadást miként tudott megszervezni a Hamász úgy, hogy a Moszadnak sejtelme sem volt róla, hogy mi készül a közvetlen közelében.

Hétfő délelőtt már arról lehetett hallani, hogy a kezdeti sokk után Izrael kezdi visszavenni az irányítást, több százezer tartalékost mozgósítottak, és a legendás Vaskupola a Hamász rakétáinak nagy részét hatástalanította.

Mi az a Vaskupola?

Az izraeli Vaskupola egy rakétaelhárító légvédelmi rendszer, amely képes elhárítani a rövid hatótávolságú rakétákat, és azokat az ország felett, a levegőben hatástalanítja.

A Vaskupola egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy egyszerre több beérkező rakétával szemben is képes védelmet nyújtani.

A Vaskupolát a Rafael Advanced Defence Systems és az Israel Aerospace Industries fejlesztette ki, és 2011 márciusában állították működésbe.

Az első, a Gázai övezetből érkező rakétát 2011 áprilisában fogta el.

A rendszer fejlesztésében az Egyesült Államok is segédkezett, majd 2020-ban az USA két Vaskupola-rendszert is vásárolt Izraeltől.

A Vaskupola elsődleges feladata, hogy minden a Gázai övezetből és Libanonból érkező fenyegetést elhárítson.

A rendszer nagyjából 64 kilométeres sugarú körben észleli és hatástalanítja a rakétákat.

A Vaskupola egy mobil rendszer, vagyis az egyes elemei áthelyezhetők azokra a területekre, ahol éppen szükség van rájuk. A rendszer akár szárazföldi járművekre vagy hajókra is felszerelhető, hogy bárhol bevethető legyen.

Hogyan működik a Vaskupola?

A Vaskupola radarja érzékeli a közeledő rakétát, és az elérhető összes információt továbbítja a központi egységébe. A radar beméri a rakéta sebességét, illetve a röppályáját is. Az irányítóközpont kiszámítja, hogy a rakéta lakott területet ér-e. Ha igen, akkor a Vaskupola kilő egy rakétát, amely 20 elfogórakétát tartalmaz.

Az elfogórakéták megközelítik a beérkező rakétát, és a közelében felrobbannak, ezzel megsemmisítve a fenyegetést.

A rendszer még arra is figyel, hogy a bejövő rakétát olyan helyen semlegesítse, ahol a lezuhanó törmelék nem tehet kárt semmiben.

A Vaskupola az elhárítást automatikusan, mesterséges intelligencia segítségével végzi, viszont az újratöltéséhez már szükség van az emberi jelenlétre, hogy nagyobb számú érkező rakéta esetén folyamatos védelmet nyújthasson.

A Vaskupolát az Izraeli Rakétavédelmi Szervezet (IMDO) működteti.

Mennyire hatékony a Vaskupola?

A Vaskupola a világ egyik leghatékonyabb rakétavédelmi rendszere.

Az Izraelre kilőtt rakéták 90 százalékát hatástalanította a 2011-es munkába állása óta.

A Vaskupola csak a rövid távú rakéták elfogására képes, a rendszert Izrael pajzsának is nevezik, ami az ország elsődleges védelmi vonala. A védelem második rétege a David' Sling (Dávid parittyája), amely közepes hatótávú, illetve a ballisztikus rakétáktól védi Izraelt.

A Vaskupola legfejlettebb rendszere az Arrow, amelynek a feladata a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták elhárítása - írja a Világgazdaság.