A 41 éves Becky Bliefnick látszólagos idilli boldogságban élt az Illinois állambeli Quincyben a férjével, Timmel és három közös fiúkkal. Becky és a férje 2009 óta voltak házasok,
idővel azonban megromlott a kapcsolatuk, amit az is jelzett, hogy a férfi egy televíziós showműsorban, 2020-ban, azzal viccelődött, hogy a házassága egy hiba volt.
2021-ben a pár be is adta a válási papírokat és látszólag békésen akarták intézni a dolgokat, azonban lassan aggasztó kezdett lenni a férfi viselkedése. Becky azt mondta a családjának, hogyha bármi baj történne vele, akkor azért a férfi lesz a felelős. A nő idén február 24-én váratlanul nem ment el a gyerekeiért az iskolába, ezért
az apja a keresésére indult, végül a lakása fürdőszobájában talált rá, 14 lövéssel a testében.
A család elmondta a nő félelmeit a rendőrségnek, akik elkezdtek a férfi után nyomozni. Kiderült, hogy a férfi ellopta a nő fegyverét, a telefonjának a keresési előzményei pedig arra utaltak, hogy gyilkosságot akar leplezni.
A 40 éves férfit elsőfokú gyilkosságban, lakásbetörésben és lőfegyver használatban találták bűnösnek, amiért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.
Forrás: Mirror