Vágólapra másolva!
Kábítószert találtak a brüsszeli korrupciós botrány egyik nyomozójának vérében, és jó eséllyel másik két nyomozót is ugyanezzel a droggal mérgeztek meg Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli ügyészség gyilkossági kísérlet miatt indított nyomozást három rendőr, köztük a brüsszeli korrupciós botrány egyik vezető nyomozójának lehetséges megmérgezése miatt.

Tájékoztatjuk önöket, hogy gyilkossági kísérlet miatt feljelentést tettek. A nyomozás érdekében nem nyilatkozhatunk bővebben az ügyről

– közölte az ügyészség csütörtökön a Politico című lap megkeresésére.

A múlt hónapban a rendőrség őrizetbe vette a három rendőrt, miután komoly rendbontást okoztak egy Brüsszel központjában lévő bárban, ahol ittas állapotban verekedtek - írja a Magyar Nemzet.

A letartóztatás éjszakáján az egyik rendőr belső vérzés miatt kórházba került, és hasi műtéten esett át. A vérvizsgálat kimutatta, hogy nagy dózisú amfetamin volt a vérében – jelentette a Het Laatste Nieuws belga lap.

A férfi szervezetében 12 órával az események után még mindig hatalmas dózisú amfetamin volt. A férfi nem emlékszik arra az éjszakára a kávézóban, és a vele lévő kollégák sem. Egy névtelenséget kérő rendvédelmi tisztviselő a Politicónak elmondta, hogy a rendőrség hamarosan megvizsgálja a többi rendőrt is, mert arra gyanakodnak, hogy őket is a kábítószerrel mérgezték meg.

A brüsszeli korrupciós botrányban a rendőrség és az ügyészek már régóta nyomoznak. A vizsgálat az Európai Parlamentben felmerült korrupciós vádakkal foglalkozik, és olyan országok befolyásszerzési kísérleteit foglalja magában, mint Katar, Marokkó és Mauritánia.