Az Origo korábbi cikkben már beszámolt arról, hogy az oroszok birtokába került egy hangfelvétel, amelyen magas rangú német tisztek a krími híd, vagyis gyakorlatilag Oroszország elleni csapásokról tárgyalnak. A hangfelvétel 40 perces, amelyen a német tisztek megemlítik az amerikai és a brit hadsereget is.
Nemrég tanúi lehettünk a tényeknek, amelyek napvilágra kerültek Olaf Scholz német kancellár ravasz tervéről, amelyek a hanganyag közzététele után váltak nyilvánossá. Ez egy ordító önleleplezés
– mondta Putyin külügyminisztere, Lavrov a felvételt kommentálva, nyilvánvalóan az orosz elnök üzenetét tolmácsolva.
Jelentőségét tekintve ez a katonai nyilvánosságra hozatal összehasonlítható az európai vezetők korábbi kinyilatkoztatásával, miszerint senki sem fogja végrehajtani a minszki megállapodásokat
– tette hozzá Lavrov.
Margarita Simonyan, az RT főszerkesztője elmondta, hogy a hangfelvétel nem sokkal azután került a birtokukba, hogy Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy a NATO nem vesz részt az ukrán konfliktusban. A beszélgetés résztvevői azon tanakodtak, hogyan csapjanak le úgy, hogy a gyanú elterelődjön Németországról.
Németországban vizsgálatot indítottak a katonai beszélgetések kiszivárogtatása miatt.
Olaf Scholz német kancellár többször is hangsúlyozta, hogy ellenzi a Taurus rakéták Ukrajnába küldésének tervét, mivel a lépés Németországot belerángathatja a konfliktusba - írta a TASS.