Joe Biden már a fiatalok körében is egyre népszerűtlenebb

JoeBiden
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Egy új közvélemény-kutatási eredményből az olvasható ki, hogy az amerikai elnök alulteljesít a gazdasági helyzetük miatt aggódó fiatal szavazók körében is - írta meg a Breitbart.
Vágólapra másolva!

A lap emlékeztet, 2020-ban még a 30 év alatti szavazók többsége támogatta a demokrata jelölteket, így Biden ekkor még a fiatalok 61 százalékát meg tudta nyerni. 

Azonban ez a tendencia megfordulni látszik, a 2024-es választás már más eredményt hozhat. Ugyanis 

Biden elnöksége alatt sok fiatal szavazónak komoly kihívásokkal kell szembenéznie, így például az eladósodással, a drága albérletpiaccal vagy az infláció révén megnövekedett költségekkel.

 

A Gallup felmérése szerint így néz ki 2024-ben a fiatal szavazók azon százalékos aránya, akik a Biden-féle gazdaságot jelölték meg a legfontosabb kérdésként:

  • 18-29 évesek: 47 százalék
  • 30-49 évesek: 43 százalék
  • 50-64 évesek: 28 százalék
  • 65 év felettiek: 19 százalék
     

Ez az arány 2020-ban még így nézett ki:

  • A 18-29 évesek: 11 százalék
  • 30-49 évesek: 18 százalék
  • 50-64 évesek: 15 százalék
  • 65 év felettiek: 11 százalék
     

A Bloomberg News/Morning Consult márciusi felmérése szerint is csökkent Biden támogatottsága a csatatér-államok fiatal szavazók körében: 

csupán a 30 év alattiak 40 százaléka szimpatizál a jelenlegi elnökkel.  

Ez a szám 2020-ban még 61 százalék volt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!