Németország
ÉLŐ
Skócia

Szörnyű dolgok derültek ki Fico merényletével kapcsolatban

Vágólapra másolva!
A szlovák hatóságok 153 olyan esetet regisztráltak, amely gyűlöletkeltésre alkalmas a Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen múlt héten elkövetett merénylet óta - közölte Matus Sutaj Estok belügyminiszter a Lubomir Solákkal, a rendőrség vezetőjével közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Elhangzott, hogy a rendőrség már 55 esetben azonosította a közösségi oldalakon tett gyűlöletkeltő bejegyzések szerzőit. 

Iskolázottság és munkakör szempontjából sokféle embercsoportról van szó

- jegyezte meg Solák. 

Példaként hozott fel egy negyven éves nyitrai nőt, aki ellen vádat emeltek, egy dunaszerdahelyi férfit, akinél házkutatást tartottak és kezdeményezték előzetes letartóztatását, és egy pozsonyi egyetemi hallgatót. Kiemelte, hogy mindnyájukkal szemben eljárás indult a közösségi oldalakon tett olyan bejegyzéseik miatt, amelyekkel bűncselekményt valósítottak meg. Hozzátette, hogy ezért akár egy év börtönbüntetést is kaphatnak.     

A miniszter megismételte, hogy zéró toleranciát alkalmaznak a fenyegetésekkel és a gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal szemben. 

Robert, Fico, RobertFico, merénylet, 2024., május, 16.,
Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylõjét veszik õrizetbe a lõfegyveres támadás helyszínén, a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvõ Nyitrabányán (Handlová) 2024. május 15-én
Fotó: MTI/TASR/Radovan Stoklasa

Továbbra is gondosan megvizsgáljuk azokat a gyanús bejegyzéseket, amelyekről jelentenek nekünk, vagy amelyeket a rendőrség észlel a fokozott ellenőrzések során

- mondta.
 

A miniszterelnök elleni támadással kapcsolatos gyűlöletbeszéd mellett a rendőrség nyomoz Zuzana Caputová leköszönő államfővel és Michal Simeckával, a legerősebb szlovákiai ellenzéki tömörülés, a Progresszív Szlovákia mozgalom elnökével szembeni fenyegetések ügyében is. 

Letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy férfit május 20-án, aki egyetértését fejezte ki a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylettel. Egy másik férfit a politikusok elleni fenyegetések miatt vettek őrizetbe.

Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter (b) és Matus Sutaj Estok belügyminiszter (j) a merénylet áldozatául esett Robert Fico szlovák miniszterelnök állapotáról tájékoztatja a sajtót
Fotó: MTI/AP/Tomas Benedikovic

A belügyminiszter bejelentette, hogy a miniszterelnök elleni támadást vizsgáló csapatot kibővítették további két szakértővel. Hozzátette, hogy a nyomozás folytatódik, és az elkövetés motivációjának minden lehetséges verzióját figyelembe veszik. Valószínű, hogy tettestársai is lehettek Fico radikális baloldali, ukránpárti merénylőjének.

Robert Fico miniszterelnököt május 15-én Nyitrabányán négy lövéssel életveszélyesen megsebesítette egy 71 éves lévai férfi, a politikus állapota azóta javult, a besztercebányai kórházban ápolják. A kormányfő állapota a kórház pénteki közlése szerint stabil, enyhe javulással.

A 71 éves radikális baloldali Juraj Cintula egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy azért lőtte le a szlovák miniszterelnököt, mert nem értett egyet a kormány politikájával. A Markíza megszerezte Robert Fico kormányfő támadójának, Juraj Cintulának vizsgálati fogságba helyezéséről szóló névtelen bírósági határozatot. A dokumentum részletesen taglalja, hogy a merénylő miként készült fel a nyitrabányai támadásra. Állítása szerint hétfőn döntötte el, hogy merényletet követ el a szlovák miniszterelnök ellen, de nem akarta őt megölni, kizárólag megsebesíteni.

Arról is beszámoltunk, hogy vizsgálati fogságba helyezte múlt heti döntésével a bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság az elkövetőt, Juraj Cintulát.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről