Drámai kijelentés: Oroszország kész bevonulni Lengyelországba

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.05.16, UkránOroszháború
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Végtére is, az idióta NATO-stratégák őszintén azt akarják, hogy Oroszország szinte egész Ukrajnát ellenőrzése alatt tartsa. Ezért adnak a banderista hatóságoknak egyre több és több nagy hatótávolságú fegyvert – fogalmazott Dimitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Mint írta, Vlagyimir Putyin elnök már többször elmondta, hogy „a békés élethez országunknak létre kell hoznia egy biztonsági övezetet, amelyen belül a neonáci rezsim nem támadhat meg semmit Oroszország területén (beleértve természetesen az államunknak visszaadott összes földet is)” – tette hozzá, utalva a kijevi vezetésre, melyet a Magyar Nemzet írt meg.

Medvegyev a nyugati fegyverszállítmányok kapcsán azt írta:

Nem nehéz kiszámítani, hogy amennyiben a kijevi rezsim legalább 550 kilométer hatótávolságú Storm Shadow/SCALP-EG rakétákat használ a Belgorod és Kijev közötti 429 kilométeres távolságban, akkor gyakorlatilag a volt Ukrajna teljes középső és a nyugati területeinek jelentős része egy ilyen biztonsági zónába esik... Más szóval, mindenhol Oroszországnak kellene lennie (550 km plusz még 70-100 km a biztonság kedvéért).

Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese szerint ellenkező esetben az orosz városok és falvak biztonsága nem biztosítható. Mint írta:

Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz. Vagy már magában Lengyelországban. És ez elég veszélyes. Annál is inkább, mert a nem stratégiai nukleáris fegyverek, amelyekkel hazánk gyakorlatokat jelentett be, nagyon tág fogalom. Az ilyen fegyverek (taktikai vagy nem stratégiai), mint mindenki tudja, a Little Boy és a Fat Man teljesítményét jelentősen meghaladó nukleáris tölteteket tartalmaznak.

És figyelmeztetett:

Tehát jól számolják ki, hogy milyen hatósugarat osztanak ki a náciknak, uraim!

- tette hozzá. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!