Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Menekítik az európaiakat is Új-Kaledóniából

Vágólapra másolva!
Megkezdődött az európaiak evakuálása a zavargások sújtotta Új-Kaledóniáról. Ezt a Franciaországhoz tartozó, csendes-óceáni szigetcsoport főbiztossága közölte.
Vágólapra másolva!

 A helyzet "továbbra is nagyon nehéz a szigetlakók számára", különösen a székhely, Nouméa térségében – ismertette Marie Guévenoux tengerentúli területekért felelős miniszter. Hozzátette: továbbra is érvényben van a rendkívüli állapot.

A két hete kitört zavargásokban eddig heten vesztették életüket. Az erőszakba fulladó tiltakozások azt követően törtek ki, hogy a francia kormány szavazati joggal ruházta fel a terület több ezer olyan lakosát, aki legalább tíz éve él ott, és ezt az őslakosok a központi befolyás növelésére tett kísérletként értékelték. A központi kormányzat jelentős csendőri erősítést vezényelt a térségbe a helyzet lecsillapítására. 

Szombaton mindenek előtt turistákat menekítettek ki nouméai repülőtéren keresztül katonai gépekkel Ausztráliába, illetve Új-Zélandra, ahonnan majd kereskedelmi járatokkal utazhatnak tovább. A legtöbb érintett francia állampolgár. 

Ahogy az Origo megírta, Canberra és Wellington már korábban, kedden megkezdte saját állampolgárai kimenekítését.

Kiégett autóroncsok egy tüntetők által felgyújtott autókereskedés előtt az új-kaledóniai fővárosban, Nouméában 2024. május 22-én.
Kiégett autóroncsok egy tüntetők által felgyújtott autókereskedés előtt az új-kaledóniai fővárosban, Nouméában 2024. május 22-én
Fotó: Bruno Favre / MTI/EPA

Az Új-Kaledóniában kialakult helyzet kapcsán az Origo összefoglalójában azt is bemutatta, hogy a politikai feszültségből kirobbanó zavargások mögött milyen gazdasági vonatkozások húzódnak. Mint megírtuk, Új-Kaledónia az elektromos autók gyártása szempontjából is nagyon fontos nikkel jelentős világpiaci szállítója. A nikkel ára meredeken emelkedett május első felében a halálos áldozatokkal járó zavargások hírére.

"Franciaországot alighanem az is motiválja arra, hogy megpróbálja megőrizni fennhatóságát Új-Kaledóniában, hogy ezáltal megtartsa az ellenőrzést a fontos nikkel-lelőhelyek felett" – kommentálja Nicholas Ferns, az ausztráliai Monash Egyetem kutatója.

A nikkelipar elválaszthatatlanul összefonódik az Új-Kaledónia függetlensége körüli vitákkal

 – tette hozzá.

A helyzetet ugyanakkor tovább bonyolítja, hogy az őslakos kanak népcsoport lakóinak körében egyre hangosabbak a Franciaországtól való elszakadást, és teljes függetlenséget követelő hangok. 2020-ban egyébként már második alkalommal rendeztek népszavazást az elszakadás kérdéséről, akkor a válaszolók többsége nemmel szavazott arra. Azelőtt 2018-ban nyilváníthattak véleményt a kérdésben népszavazás útján az ott élők. A második alkalommal alacsonyabb volt a részvétel aránya, viszont valamennyivel nagyobb arányt képviseletek az elszakadásra nemmel válaszolók.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről