Német informatikus nyerte el idén az Európai Feltalálói Díjat

Vágólapra másolva!
Cordelia Schmid német informatikusnak ítélték oda az Európai Feltalálói Díjat kedden Máltán.
Vágólapra másolva!

A német tudóst a kutatás kategóriában a számítógépeket a "látásban", a képi adatok megértésében és értelmezésében segítő munkájáért díjazta az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO).
   

A szervezet szerint Schmidnek sikerült elérnie, hogy

 a gépek olyan részletességgel lássák a képeket, ami már nagyon közel áll az emberi észleléshez.

Schmid munkájával szélesebb alkalmazási lehetőséget nyitott meg a mesterséges intelligencia számára, ami többek között olyan robotok esetében lehet fontos, amelyek idős embereknek segítenek, például észlelik, hogy valaki elesett - számolt be a DPA.
   

Az 56 éves Schmid Mainzban született, tanulmányait Karlsruhéban és Grenoble-ban végezte, és 1997 óta a Párizs melletti francia Informatikai és Automatizálási Kutatóintézetben (INRIA) dolgozik.

A tudós köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy ha felelősségteljesen történik a fejlesztés, 

a mesterséges intelligencia ugyanúgy forradalmasíthatja társadalmunkat, mint a múltban a gőzgép és az elektromosság.

"A mesterséges intelligencia az egészségügytől a fenntarthatóságig segíthet megoldani a világ legégetőbb problémáit" - fűzte hozzá.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!