Forrongó Egyiptom - tudósítás percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Már gyülekeznek az emberek a keddre meghirdetett tömegtüntetésre Kairó központjában. Hétfőn szögesdróttal és betonakadályokkal lezárták a kairói tüntetések egyik fő helyszínét, az utcákat tankok lepték el, mégis ezrek gyülekeznek a központi Tahrír téren. Közben Mubarak elnök kinevezte az új kormányt, és felfüggesztették a vasúti közlekedést. Pénteken és szombaton több tízezer tüntető csapott össze rendőrökkel és katonákkal Egyiptom több nagyvárosában, a vasárnap reggeli jelentések szerint 150-en meghaltak, több mint ezren megsebesültek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül240 bejegyzés
01:05
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Megfélemlítésről beszélnek a magukra hagyott lakók

Egy önszerveződő kairói éjszakai őrjárat tagja a BBC-nek azt mondta, hogy a lakók szerint nem véletlenül tűntek el a rendőrök a főváros utcáiról. Szerinte a kormány szándékosan hagyta magukra az embereket, hogy a "biztonsági vákuum" megijessze őket, és a káoszt látva inkább az eddigi elnyomó rezsim által nyújtott biztonságot válasszák.

01:11
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Egyre több halottról számolnak be

Újabb, a korábbiaktól eltérő számok láttak napvilágot a péntek óta tartó összecsapások áldozatairól. Az AFP szerint már 92 halottja van az utcai harcoknak, miután vidéki összecsapásokban újabb emberek haltak meg. Kora este a hírügynökség még 72 áldozatról beszélt, az al-Dzsazíra viszont azt írta, hogy több mint 100 ember halt meg az elmúlt 24 órában.

01:17
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Magyarázkodik a szolgáltatását blokkoló mobiltársaság

A Vodafone szóvivője bejelentette, hogy a mobiltelefon-szolgáltatás késő este elkezdett visszatérni Kairóban is, miután pénteken teljesen felfüggesztették azt. A távközlési táraság közölte, hogy azért állították le a szolgáltatást a kormány utasítására, mert sem nekik, sem a többi egyiptomi mobilszolgáltatónak nem volt jogi vagy gyakorlati lehetősége arra, hogy megtagadják a hatóságok utasítását. "Szeretnénk tisztázni, hogy az egyiptomi hatóságoknak megvan a technikai lehetősége arra, hogy maguk állítsák le a hálózatainkat, és ha erre sor került volna, akkor a visszakapcsolás is sokkal több időt venne igénybe" - mondta a társaság szóvivője.

01:18
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Muzulmán Testvériség: A katonák mentsék meg az országot!

Az Al-Jazeera a legnagyobb ellenzéki mozgalom, a Muzulmán Testvériség egyik névtelen tisztviselőjét idézte, aki azt mondta: "Mubaraknak távoznia kell, és itt az ideje, hogy a katonák beavatkozzanak, és megmentsék az országot."

01:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tíz újabb halott Beni Szuefben

Tíz újjabb halottról számolt be az AFP hírügynökség, ezzel már szerintük is 100 fölé, pontosan 102-re emelkedett a zavargások áldozatainak száma. Az áldozatokat szintén Beni Szuef kormányzóságban lőtték le, ahol a tömeg két város rendőrségét is megostromolta.

01:23
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A Szuezi-csatornát fenyegetik a lázadó beduinok

A Time magazin arról számolt be, hogy beduin harcosok két egyiptomi várost foglaltak el a Gázai övezet közelében. A beduinok azt tervezik, hogy megtámadják a Szuezi-csatornát is, ha Mubarak elnök nem mond le.

01:25
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kevesebb mint ezren maradtak Kairó főterén

Tekintélyes bírák és az al-Azhar Egyetem tudósai is megjelentek a Tahrír téren vasárnap késő este, hogy támogatásukról biztosítsák a tüntetőket - jelentette az al-Dzsazíra. A hírtelevízió beszámolója szerint a demonstrációknak helyt adó központi téren kevesebb mint ezren maradtak éjfél után.

01:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Obama az erőszak ellen

Megszólalt az egyiptomi zavargások kapcsán Barack Obama amerikai elnök is. Televíziós beszédében elmondta, figyelemmel kísérik az eseményeket, s éppen ezért felszólította az egyiptomi hatóságokat, hogy tartózkodjanak a békés tüntetők elleni erőszaktól. Obama beszámolt arról is, hogy beszélt Mubarakkal azt követően, hogy az egyiptomi elnök a televízióban szólt az egyiptomiakhoz. Obama egyértelművé tette az amerikai álláspontot, ami kiáll az egyiptomi nép jogai mellett.

 

01:50
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A briteknek sem ajánlják az utazást

A brit külügyminisztérium továbbra sem ajánlja, hogy állampolgárai Egyiptomba utazzanak, külön kiemelik a gizai piramisok körzetét.

07:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az alelnöknek tárgyalnia kell a politikai pártokkal

Mubarak államfő megbízta az alelnököt azzal, hogy azonnal kezdjen párbeszédet valamennyi politikai párttal a reformokról. Omar Szulejmán azt nem közölte, hogy a párbeszéd kiterjed-e a Muzulmán Testvériség nevű, a politikai iszlámot képviselő, hivatalosan betiltott, de eltűrt szervezetre.

07:25
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az USA volt nagykövete reformokat szorgalmaz

Kairóba küldte Frank Wisner egyiptomi nagykövetet az Obama-kormányzat. A politikus azért megy, hogy nyomatékosítsa a demokratikus reformokat szorgalmazó amerikai álláspontot. Arról igyekszik meggyőzni az egyiptomi vezetőket, hogy indítsanak el széles körű gazdasági és politikai változásokat, amivel megnyithatják az utat a szabad és tisztességes választások előtt.

07:26
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Mubarak elnök párbeszédet sürget az ellenzékkel

Az egyiptomi elnök azzal bízta meg az új kormányfőt, hogy kezdjen párbeszédet az ellenzékkel, és állítsa vissza a gazdaságba vetett bizalmat.

Hoszni Mubarak az állami televízió híradása szerint utasította a miniszterelnököt arra is, hogy őrizze meg az élelmiszerek szubvencióját, fékezze meg az inflációt, gondoskodjon új munkahelyek létrehozásáról, és határozottan szálljon szembe a korrupció minden formájával.

Forrás: AFP
Mubarak a tévében

07:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az USA labdarúgó-válogatottja nem megy Egyiptomba

Nem utazik Kairóba az amerikai labdarúgó-válogatott a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt. Az amerikai csapat barátságos mérkőzést játszott volna az egyiptomival. A meccs február 9-én lett volna, új időpontot nem közöltek. 

07:37
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nyugalomról számolnak be a Hurghadán élő magyarok

A Hurghadán élő magyarok szerint az üdülőhelyen nyugalom van. A tüntetések és a zavargások csak annyiban éreztetik a hatásukat, hogy egyre kevesebb az üzemanyag és nincs internetkapcsolat, illetve a bankok zárva vannak.

Az MTI-nek nyilatkozó Márton Levente, egy búvárbázis vezetője közölte, hogy pár napja volt egy kisebb megmozdulás a városban, de ez nem torkollt zavargásokba. Kiemelte, hogy a Hurghadán élő arabok elsősorban a turizmusból élnek, értékeik, boltjaik vannak, amelyeket védenek. A fontosabb épületeket fegyveresek őrzik.

A búvárbázis-vezető szerint Hurghadán mintegy 60-70 magyar él és dolgozik, és mintegy 80 százalékuk a turistákkal együtt a hétvégén várhatóan visszatér Magyarországra.

08:02
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

CNN: Sok múlik a hadseregen

A CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó elemzők szerint a hadseregnek döntő szerepe lehet az egyiptomi belpolitika alakulásában. A katonaság eddig lojális volt Mubarak elnökhöz, de egyáltalán nem biztos, hogy a tüntetések folytatódása esetén is az államfő mellett és a nép ellen lép fel. A hadsereg nem egységes, több frakciója kritikus az elnökkel szemben.

08:45
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Internet nélküli kapcsolat a Twitterrel

A Google speciális szolgáltatást indított, amelynek révén az egyiptomiak internet nélkül is eljuttathatják üzeneteiket a Twitterre. Az egyiptomi hatóságok szinte lehetetlenné tették a hozzáférést az internethez és zavarják a mobiltelefon-szolgáltatást napok óta.

08:55
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Gyülekeznek az emberek Kairó központjában

Már több mint ötezren gyűltek össze az egyiptomi főváros központjában. Az emberek a Mubarak elleni - egymillió fősre tervezett - tömegdemonstrációra érkeztek. Sokan a városközpontban, a Tahrír téren töltötték az éjszakát. Kairó központja felett helikopterek köröznek, a hadsereg ellenőrzi a belvárosba vezető utakat.

09:01
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Száznál járhat a halottak száma

A BBC szerint kedd óta legalább száz ember vesztette életét a tüntetések miatt. A tüntetők tömege éjszakára sem hagyta el Kairó központi terét, a Tahrir (Felszabadulás) teret. A helyszínre katonákat és páncélos járműveket vezéreltek, de nem léptek fel a tömeg ellen. A Guardian szerint az éjszaka néha kézifegyverek ropogása hallatszott Kairóban.

09:07
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

El-Baradei hangosbemondóval szónokol - fotó

Forrás: MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Mohamed el-Baradei hangosbemondóval szónokolt vasárnap

09:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Izrael a Mubarak-kritika visszafogását kéri

Izrael a Mubarak elleni kritika visszafogására sürgeti az Egyesült Államokat és európai országokat a régió stabilitásának megőrzése érdekében - írja a Haaretz újság izraeli tisztviselők. Izrael (amelynek békeszerződése van Egyiptommal) hivatalosan nem kommentálja az eseményeket, de a Haaretz szerint a külképviseletek adott iránymutatás lényege az, hogy a diplomaták hangsúlyozzák a térség stabilitásának fontosságát.

09:19
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Szöges drót a tüntetők terén

Az Al Jazeera tudósítója azt jelentette, hogy a Tahrír tér (ahol korábban tüntetések voltak) le van zárva szöges dróttal. Egy katona a tudósítónak azt mondta, hogy a tér éjjel-nappal le lesz zárva. Zárva vannak a bankok, tankok vannak az utcán - jelentette a tudósító, aki szerint az egyiptomi kormány igyekszik összeszedni magát.

09:25
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"Mindenütt katonák"

Továbbra is nehéz híreket kapni Egyiptomból, internetet ugyanis nem lehet használni, az eseményeket legfeljebb mobiltelefonon keresztül, vagy a Twitteren lehet követni. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint ezrek töltötték az éjszakát Kairó utcáin, folyamatosan követelve Mubarak elnök távozását. "Mindenhol katonák, kérdés, hová áll a rendőrség" - idézte egy egyiptomi blogger reggeli Twitter-üzenetét a csatorna. Egy másik üzenet arról számolt be, hogy reggel két minibusz tört ki a belügyminisztérium tüntetőktől körülvett épületéből, és távozásuk közben tüzet nyitottak az emberekre.

09:50
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Állampolgárainak kimenekítését tervezi az amerikai kormány

Több ezer amerikai állampolgárt akar hétfőn kimenekíteni Egyiptomból az amerikai kormány. Chartergépekkel vinnék el őket nem közvetlenül az Egyesült Államokba, hanem biztonságos külföldi városokba. A külügyi államtitkár szerint az akció napokig is eltarthat.

10:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Megérkezett az [origo] tudósítója Kairóba

Az [origo] tudósítója megérkezett Kairóba. Első jelentése szerint az utcákon kora reggel nyugalom volt, de nagyon sok katonát látni. Tudósítónk hamarosan további információkkal jelentkezik.

10:07
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kedden lesz a legnagyobb tüntetés

Keddre milliós tüntetést terveznek az egyiptomi ellenzéki mozgalmak, amellyel reményeik szerint végre elmozdíthatják Hoszni Mubarak elnököt - írja az al-Dzsazíra.

10:14
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Működő internetet talált az al-Dzsazíra Egyiptomban

Sikeres internetkapcsolatot létesített a külfölddel az al-Dzsazíra egyiptomi részlege, amelynek a hatóságok vasárnap bevonták az engedélyét, és megtiltották a működését. Az országban korábban a hatóságok szinte teljesen blokkolták az internetszolgáltatást. A katari székhelyű arab hírtelevízió azt írja, hogy a Kairón kívül talált internetkapcsolattal ismét jobban fogják tudni követni az egyiptomi eseményeket, tudósítóik nevét azonban mostantól biztonsági okokból nem közlik.

10:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Útakadályokat emelnek Kairó körül

A hadsereg útakadályokat állít Kairó körül - jelentette az al-Dzsazíra egyik tudósítója. A hadsereg a városban is új állásokat vett fel, a forgalmas Október 6. hídon egy tank álja el az utat, és csak egy sávot hagy szabadon. A város fölött sűrű szmog ül, a bankok továbbra is zárva vannak, a rendőrök pedig visszatértek az utcákra.

10:22
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Vasárnap a nők tüntetnek

Az Egyiptomból érkező Twitter-üzenetek szerint vasárnap egyiptomi nők ezrei készülnek az utcákra. A nők azért szeretnének akcióba lépni, mert a férfiak egész éjjel tüntettek - jelentette az al-Dzsazíra hírtelevízió.

10:26
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A hadsereg az utcán Sarm es-Sejkben

Az al-Dzsazíra szerint a hadsereg megjelent Sarm es-Sejk, a közkedvelt vörös-tengeri üdülőhely utcáin. Meg nem erősített hírek szerint éppen ebben a városban tartózkodik Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. Kairóban is egyre nagyobb a katonai jelenlét, vasárnap reggelre számos olyan úttorlaszt emelt a katonaság, amely szombaton még nem volt a helyén a televízió helyszíni tudósítója szerint.

10:29
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Általános sztrájk Egyiptomban

Az egyiptomi tüntetők hétfőre általános sztrájkot hirdettek - írja a Guardian. A sztrájkot állítólag a szuezi tüntetők találták ki, akik vasárnap este szólították fel az egyiptomiakat a munka beszüntetésére.

10:34
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi hadsereget dicséri az USA

Az USA hadseregének legmagasabb rangú tisztje megdicsérte az egyiptomi hadsereget azért a "profizmusért", amivel az elmúlt napokban a tüntetéseket kezelték - írja a Guardian. Mike Mullen admirális, az amerikai vezérkari főnökök testületének főtitkára azt üzente az egyiptomi vezérkari főnöknek, hogy "értékeli a folyamatos profizmusukat." A Pentagon szóvivője szerint mindkét katonai vezető megerősítette, hogy szeretnék a két hadsereg közötti partnerséget fenntartani, és ígéretet tettek rá, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak.

10:51
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Jimmy Carter: "Mubaraknak mennie kell"

"Földindulásszerű" eseménynek nevezte az egyiptomi zavargásokat Jimmy Carter korábbi amerikai elnök - írja a Ledger-Enquier amerikai lap. Az újság szerint Carter az Egyesült Államokban, egy Georgia állambeli templomban beszélt az egyiptomi helyzetről mintegy 300 ember előtt. A politikus azt mondta, szerinte Hoszni Mubarak elnöknek "mennie kell". David Cameron brit miniszterelnök ennél jóval visszafogottabban fogalmazott a BBC1 reggeli beszélgetős műsorában, ahol arról beszélt, hogy "Egyiptomnak a reformok útján, nem pedig az elnyomás úján kell haladnia".

10:55
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Folytatódnak, de békések a tüntetések

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szernt az egyiptomi főváros utcáit háborús zónához hasonlította a pénteki események után. Hoszni Mubarak elnök éjszakai beszéde után, a kijárási tilalom ellenére hajnalban és reggeli is voltak tüntetések Kairóban, de fegyveres fellépésről nem érkeztek jelentések.

10:57
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Gyűlik a tömeg Kairóban

A BBC legfrissebb információi szerint Kairó központjában újra gyülekezni kezdett a tömeg. A tőzsde, a bankok és az iskolák várhatóan zárva maradnak vasárnap.

10:58
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Visszaminősítette Egyiptomot a Moody's

A Moody's nemzetközi hitelminősítő intézet Ba2 kategóriába minősítette vissza Egyiptomot - írja a Guardian. A leminősítés a lap szerint a folytatódó zavargások miatti befektetői aggodalmakat tükrözi. A hitelminősítő indoklása szerint a megnövekedett kockázatok miatt minősítették le az országot.

11:05
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"Hihetetlen forgalom" van Kairóban

Még mindig viszonylagos nyugalom van Egyiptomban hétfő reggel, miután feloldották az éjszakai kijárási tilalmat - hangzott el az al-Dzsazíra 10 órás híradójában. A tévé helyszíni tudósítója szerint  egyre több ember érkezik a központi Tahrír térre, akik azt mondják, addig maradnak, amíg Mubarak le nem mond. A tudósító szerint a reggeli forgalom "hihetetlen" Kairóban, mert a hadsereg rengeteg utat lezárt vagy korlátozott.

11:05
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Több ezer fogoly megszökött egy börtönből

Több ezer elítélt szökött meg az egyiptomi Vádi-en-Nátrún börtönéből, Kairótól száz kilométerre északra - közölte egy biztonsági forrás vasárnap, a Hoszni Mubarak elnök rendszere elleni lázongások hatodik napján. A foglyok - köztük iszlamisták és köztörvényesek is - vasárnapra virradó éjjel törtek ki a fegyintézetből, miután fellázadtak, és lefegyverezték az őrséget. (MTI)

Az al-Dzsazíra Szuezből jelentkező tudósítója szerint ebben a városban is a biztonság hiánya a legnagyobb probléma. Tüntetés vasárnap még nem kezdődött, de a fosztogatások és az erőszakos cselekmények rendszeressé váltak.

11:11
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Teával üdvözlik a rendőröket Kairó utcáin

Még mindig viszonylagos nyugalom van Egyiptomban hétfő reggel, miután feloldották az éjszakai kijárási tilalmat - hangzott el az al-Dzsazíra 10 órás híradójában. A tévé helyszíni tudósítója szerint  egyre több ember érkezik a központi Tahrír térre, akik azt mondják, addig maradnak, amíg Mubarak le nem mond. A tudósító szerint a reggeli forgalom "hihetetlen" Kairóban, mert a hadsereg rengeteg utat lezárt vagy korlátozott.

11:11
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Netanjahu: Reméljük, megmarad a jó viszony

Izrael feszülten figyeli az egyiptomi eseményeket, és reméli, hogy az Egyiptommal fennálló jó viszonya megmarad, bármi is történjék - nyilatkozta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Izrael eddig nem volt hajlandó kommentálni az eseményeket, és feltehetőleg a továbbiakban sem foglal majd állást egyértelműen. Az ország legfontosabb közel-keleti szövetségese Egyiptom.

11:21
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nyolcéves kislány kéri lemondásra Mubarakot

Egy 8 éves szaúd-arábiai kislány videón üzente Mubarak egyiptomi elnöknek, hogy mondjon le - hangzott el az al-Dzsazíra híradójában. Az arab hírtelevízió be is mutatta a házi készítésű felvételt, amelyen a kislány azt kéri Mubaraktól, hogy szüntesse meg azt a törvényét, aminek köszönhetően "örökre elnök maradhat", és "engedje, hogy az emberek szavazzanak". A kislány az üzenet után mosolyogva a kamerába súgja azt is, hogy "mellesleg elárulom, a rendőreid egy része levette a [rendőr-]kabátját, és a tüntetők közé állt".

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=urHwBVdTQUGoJ3iI
11:24
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Imádkozókat lőttek vízágyúval - videó

Egy videó került fel az internetes megosztókra, amelyen egyiptomi tüntetőket imádkozás közben vízágyúval bombáznak a rendőrök - írja az al-Dzsazíra.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2cvieIW90fyGowgf
11:28
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Netanjahu: Izrael figyel, de nem kommentál

Benjamin Netanjahu, izraeli kormányfő a Háárec nevű lap hétvégéi számának azt nyilatkozta: Izrael csak figyelni fogja, de nem kommentálja az egyiptomi tiltakozásokat.

Az izraeli külügyminisztérium néhány óránként értékeli az egyiptomi helyzetet, és Avigdor Liberman külügyminiszter szoros kapcsolatban áll Jichak Levanonnal, hazája kairói nagykövetével - idézi az MTI az izraeli lapot, amelyből kiderül az is, az Egyiptomba akkreditált izraeli diplomaták családjai újabb utasításig Kairóban maradnak.

11:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A hadsereghez fordult a Human Rights Watch

Közvetlenül az egyiptomi hadsereg vezetéséhez fordult a Human Rights Watch emberijogi szervezet, hogy a katonák segítségét kérje a jelenlegi rendszer megbuktatásában. A Guardian által között levélben Kenneth Roth, a jogvédő szervezet igazgatója azt kéri Mohamed Husszein Tantavi tábornagytól, hogy tisztelje az egyiptomiak gyülekezéshez és békés tüntetéshez való jogát, és az ENSZ alapelveinek megfelelően csak közvetlen életveszélyt jelentő helyzetekben adjon parancsot fegyverek használatára.

"Ebben az Egyiptom és a Közel-Kelet számára kritikus történelmi pillanatban a felelősség nehéz terhe ül az egyiptomi fegyveres erők parancsnokainak vállán. Az önök felelőssége biztosítani a zavartalan átmenetet egy jogsértések által uralt politikai korból egy olyan korba, ahol az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartják" - írta az igazgató a hadseregnek.

11:43
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kezet ráznak a tüntetők a katonákkal

A Guardian kairói tudósítója szerint a Tahrir teret szabályosan megszállta a katonaság, az ott gyülekező tömeg azt skandálja, hogy a katonaság és a nép egy oldalon áll. Egy vasárnap reggeli hangfelvétel - melynek forrását a brit lap nem jelöli meg - arról tudósít, hogy több katona kezet fogott a tüntetőkkel a téren.

11:49
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Betiltották az al-Dzsazírát Egyiptomban

Egyiptomban vasárnap betiltották az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió tevékenységét, amely részletesen tudósított a zavargásokról. A kairói tájékoztatási minisztérium közlése szerint bevonták a tévécsatorna egyiptomi működési engedélyét, munkatársaitól pedig visszavonták az akkreditációs kártyákat - jelentette a Mena egyiptomi hírügynökség.

"A tájékoztatás szabadságának elnyomásaként értékeljük az egyiptomi kormány lépését. Az egyiptomi események miatt kiemelten fontos, hogy minden oldal hallathassa a hangját. Az egyiptomi stúdiónk bezárása az egyiptomi nép elhallgattatására tett kísérlet is egyben. Az al-Dzsazíra döbbenten figyeli a rezsim e lépését a független tájékoztatás ellen" - olvasható a csatorna közleményében. Az egyiptomi hatóságok péntek este egyszer már próbálkoztak a csatorna elhallgattatásával, amikor a rendőrség betört a kairói stúdióba, azonban akkor még hagyták a riportereket tovább dolgozni.

Forrás: AFP/Mohammed Abed
Az al-Dzsazíra egyiptomi székháza

11:49
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Interneten keresik az eltűnt tüntetőket

Egy interneten elérhető Google-dokumentumot nyitottak az egyiptomi tüntetők, hogy annak segítségével könnyebben meg lehessen találni a tüntetések során eltűnt embereket - írja az al-Dzsazíra. A dokumentumhoz bárki hozzáférhet, abban olyan embereket lehet listázni, akiket eltűntnek hisznek: a nevekhez az eltűnt személy utolsó ismert helyét, és az őt keresők elérhetőségét is fel lehet tölteni.

12:01
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Földön alvó emberek a kaotikus kairói reptéren

"Elég kaotikus" a helyzet Kairó repterén hétfő reggel is - jelentette a Guardian jeruzsálemi tudósítója, aki vasárnap éjjel érkezett Kairóba. Hatalmas tömegek mindenhol, minden szállodai szobát kivettek, poggyászhalmok hevernek szerteszét" - jelentette a tudósító, aki végül a reptér padlóján aludt 100 másik emberrel együtt.

12:04
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A mobiltelefon-szolgáltatás működik, az internet továbbra sem

Az Associeted Press hírügynökség beszámolója szerint a pénteki tüntetések miatt blokkolt mobilszolgáltatás részlegesen helyreállt szombatra. Az internet azonban továbbra sem működik az országban.

12:18
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"A hadsereg az emberekkel van" Szuezban

Az egyiptomi hadsereg feladata, hogy megvédje az embereket - nyilatkozta egy Szuezban állomásozó katonatiszt. A városban álló tankokon olyan feliratok olvashatóak, amelyek szerint "a hadsereg az emberekkel van", "ne hagyjátok, hogy megosszanak minket" - hangzott el az al-Dzsazíra élő adásában.

12:24
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tömegek rekedtek Kairó repterén - kép

Forrás: AFP/Miguel Medina
Számos járatot töröltek, turisták ezrei rekedtek Kairó repülterén - a fotó vasárnap reggel készült

Az Egyesült Államok kairói nagykövetsége repülőgépek indítását szervezi, amelyek holnaptól biztonságos helyre - többek között európai városokba - szállíthatják majd az Egyiptomban rekedt amerikai állampolgárokat. Törökország repülőgépeket küld Egyiptomba állampolgárai kimenekítésére. Japán arra kérte vasárnap Egyiptomot, hogy segítsen mintegy ötszáz japán turista hazatérésében, akik az EgyptAir járatainak törlése miatt rekedtek a kairói repülőtéren.

12:25
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

El-Baradei Mubarak távozását követeli

Mohammed el_Baradei ellenzéki vezető szerint Hoszni Mubarak elnöknek távoznia kell. A házi őrizetben lévő Nobel-békedíjas politikus a France 24 műholdas televíziónak nyilatkozott.

12:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kifosztott bevásárlóközpont Kairóban - kép

Forrás:REUTERS/Yannis Behrakis
Kairóban a lakosság szervez őrséget a fosztogatók ellen, ezt a bevásárlóközpont-épületet teljesen kifosztották és megrongálták

12:35
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Páncélos jármű a piramisok előtt - kép

Forrás: AFP
Lánctalpas jármű a piramisok előtt

12:38
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Emelkednek az árak

Az al-Dzsazíra egyik tudósítója szerint egyre drágább az élet Egyiptomban: gyorsan emelkednek az élelmiszer-, benzin- és telefonkártya árak. Kairóban alig van olyan pénzkiadó automata, amelyben még van pénz.

Forrás: AFP

12:42
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Ellepik a katonák Kairó főterét

A hadsereg egyre inkább az ellenőrzése alá vonja Kairó főterét - mondta az al-Dzsazírának egy kairói aktivisa, aki telefonon keresztül tartja a kapcsolatot a társaival. A tüntetőket beengedik ugyan a térre, de átvizsgálják őket. A fenyegető katonai jelenlét ellenére mégis nagyon sokan gyülekeznek - mondta a fiatal nő.

12:43
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Omar Sharif is Mubarak távozása mellett érvelt

"Már le kellett volna mondani az elnöknek" - közölte a brit Telegraph szerint Omar Sharif egyiptomi színész az egyiptomi eseményekre reagálva. Az Arábiai Lawrence-beli alakításával világhírű Sharif azt is mondta, hogy miután az egész egyiptomi nép nem akarja Mubarak maradását, 30 év után már elég volt belőle. Sharif ugyanakkor ijesztőnek nevezte a Muszlim Testvériség (Mubarak kormánya által üldözött ellenzéki iszlamista szervezet) előretörését.

12:48
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

150-re nőtt a halottak száma

Az al-Dzsazíra hírügynökségi jelentésekre hivatkozva azt közölte, hogy a halottak száma mintegy 150-re nőtt. Az elmúlt negyvennyolc órában több mint négyszáz ember sérült meg az összecsapásokban.

13:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Lemondott az egyiptomi kormány

A kairói állami tévé jelentése szerint lemondott az egyiptomi kormány. Mubarak elnök éjszakai televíziós beszédében jelezte, hogy meneszti a kormányt.

13:09
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Reformokat ígér, és hatékonyságot kér az új kormánytól Mubarak

Korrupcióellenes fellépést, a támogatási rendszerek fenntartását, és megfelelő gazdasági intézkedéseket kért a zavargások miatt újonnan kinevezendő egyiptomi kormánytól Hoszni Mubarak elnök. Mubarak politikai reformokat is ígért a kormányhoz intézett, televízióban felolvasott levelében. Szerinte a reformokat a többi párttal egyetértésben hajtják majd végre, de részleteket erről nem közölt.

13:10
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Újságírókat tartóztattak le a katonák

Egyiptomi katonák letartóztatták az al-Dzsazíra katari hírtelevízió hat munkatársát és elvették felszerelésüket. A csatornának még így is van embere a Tahrír téren gyülekező tömegben. A hírtelevízió szerint a központi téren kívül a város egyik negyedében a Muszlim Testvériség szervez tüntetést - az első saját szervezésű megmozdulást a tiltakozások kezdete óta.

Forrás: AFP

13:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Járványról beszélt a szíriai Basír al-Asszad

Lépést kell tartani a változásokkal az államnak, fejleszteni kel magát az államfőknek - mondta a Wall Street Journalnak adott interjújában Basírl al-Asszad szíriai elnök a tunéziai és egyiptomi eseményekről. Asszad állóvízhez hasonlította a térséget, amelyben olyan hosszú ideje áll már, hogy felszaporodtak benne a mikrobák. "Amit most látunk a térségben, az egyfajta járvány" - mondta.

13:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kiszabadítottak 34 ellenzékit a börtönből

A Kairótól 120 kilométerre fekvő Wadi el-Natroun börtönből az ellenzéki Muszlim Testvériség 34 tagja is kiszabadult - közölte a szervezet titkára, Mohamed Oszama a Reutersszel. Előzőleg a foglyok rokonai rohanták le a börtönt, ők szabadítottak ki több ezer rabot.

13:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Több katona a tüntetőkkel érez - kép

Forrás: AFP/Charles Onians
Egyiptomi katonatiszt együtt skandálja a kormányellenes jelszavakat a tüntetőkkel Kairóban

13:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A tüntetők szerint a rendőrség fosztogat

A hadsereg feltehetőleg nem kapott egyértelmű parancsot, arra legalábbis nem utasították, hogy tartassa be a kijárási tilalmat - közölte a BBC kairói tudósítója. "Nagyon feszült a hangulat, és az utcákon levők attól félnek, hogy börtönökből kiszabadult foglyokról és a fosztogatókról szóló híreket szándékosan terjesztik, hogy gyengítsék a tüntetők elszántságát." A tömegben a BBC szerint az terjed, hogy a fosztogatásokat maguk a civil ruhás rendőrök követik el, hogy félelmet keltsenek. (Hasonló pletykák már szombaton is terjedtek a tüntetők között - a fosztogatásokról és lehetséges hátterükről bővebben itt olvashat.)

Forrás: AFP/Mohammed Abed
Átvizsgálás után a téren megy a tüntetés

13:31
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Állítólag megvertek a rendőrök egy svéd állampolgárt is

A svéd Expressen című lap szerint négy napig volt az egyiptomi rendőrség foglya egy svéd állampolgár. A férfi azt mondta a lapnak, hogy megverték, megkínozták és majdnem megölték az egyiptomi hatóságok. A svéd hatóságok megerősítették, hogy kapcsolatba lépett velük egy svéd állampolgár, aki azt állítja, hogy börtönben volt, de az állítólag vele történteket nem tudták megerősíteni, és még várják, hogy jelentkezzen a nagykövetségen.

13:33
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kórházi források szerint 74-re nőtt a halálos áldozatok száma

Több lap is jelentette a Reuters hírügynökségre hivatkozva, hogy hetvennégy ember halt meg Egyiptomban az elnök lemondását követelő, napok óta tartó tüntetések során. A Reuters egészségügyi források és szemtanúk beszámolói alapján számolt be erről.

13:33
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Véradókat keresnek a kórházak

A Human Rights Watch jogvédő szervezet Alexandriában tartózkodó munkatársa szerint a kórházak arra hívták fel az embereket, hogy adjanak vért. A Guardian szerint több kairói mecsetet hevenyészett kórházzá alakították át, ahol a tüntetésekben megsérülteket próbálják ellátni.

13:43
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nagy utazási irodák törlik luxori útjaikat

Törli Nagy-Britanniából az egyiptomi Luxorba tartó útjait Európa két vezető utazási irodája, a TUI Travel és a Thomas Cook - közölte az MTI. A Vörös-tenger népszerű üdülőhelyeire - például Sarm al Sejkbe - ugyanakkor változatlanul mennek a turistajáratok. A nagy európai légitársaságok közül eddig a Lufthansa törölt kairói járatokat. Az MTI úgy tudja, hogy a magyar utazási irodák képviselői hétfőn délután egyeztetnek a Külügyminisztériumban az egyiptomi utakról.

Forrás: AFP

13:43
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Három rendőr meghalt Rafahban a tüntetők ostromában

Az Emirates 24/7 arab hírportál az AFP hírügynökségre hivatkozva szombaton dél után azt írta, hogy a Gázai övezet határán fekvő egyiptomi Rafahban a tüntetők kézigránátokkal megrohamozták az állambiztonsági hivatal épületét. Az összecsapásban a tanúk beszámolója szerint három rendőr vesztette életét.

13:45
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hétfőn sem nyit ki a tőzsde

Az egyiptomi tőzsde hétfőn is zárva marad, jelentette be az egyiptomi Központi Bank. A perzsa-öbölbeli, vasárnaponként is működő tőzsdék a vasárnapi nyitás után azonnal zuhanásnak indultak a BBC szerint.

13:48
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Ezrek gyülekeznek a Tahrír téren

Egyre gyűlnek az emberek a Tahrír téren annak ellenére, hogy helyi idő szerint hétfő délután két órakor életbe lép a kijárási tilalom. Az al-Dzsazíra jelentése szerint már több ezer ember gyűlt össze Kairó központi terén, sokan ott is töltötték az éjszakát.

13:50
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az állami tévé Mubarakot mutatja

Az egyiptomi állami televízió, a Nílus Tv Hoszni Mubarak elnököt mutatja - oldalán Omar Szulejmán frissen kinevezett alelnökkel -, amint katonai vezetőkkel találkozik. A csatorna szerint Mubarak a kialakult biztonsági helyzetre adott válaszokat tekintette át, a parancsnokokkal a "főhadiszálláson" találkozott.

13:51
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Volt főbörtönőr lett az új egyiptomi belügyminiszter

Egy öt éve nyugalmazott tábornokot, Mahmud Vagdit nevezték ki az új egyiptomi kormány belügyminiszterének - jelentette az al-Dzsazíra. Vagdi korábban az egyiptomi büntetésvégrehajtást irányította.

14:01
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A kairói tüntetők Mubarak távozását követelik

A CNN tudósítása szerint az egyiptomi kormány lemondása a kairói Tahrir téren felvonuló tömegnek nem volt elég. A tüntetők Mubarak elnök távozását követelik. 

14:13
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Egy miniszter nem vállalja a feladatot

Az al-Arabíja arab hírtelevízióra hivatkozó Guardian szerint az új egyiptomi kormányba kinevezett Rasid Mohamed Rasid korábbi kereskedelmi miniszter visszautasította a posztot.

14:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Összecsapások Alexandriában is

Tüntetők ezrei csaptak össze a rendőrökkel az észak-egyiptomi Alexandriában. Egy szemtanú szerint a rendőrök könnygázt vetettek be, és éles lőszert használtak az elnök távozását követelő tüntetők ellen. 

14:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább tart a kijárási tilalom a nagyvárosokban

Délután négy órától másnap reggel nyolc óráig tart az éjszakai kijárási tilalom Kairóban, Alexandriában és Szuezben, miután a hatóságok kiterjesztették az időtartamot - jelentette az állami televízió. 

Közben a hadsereg védelme alá vonta az ókori civilizáció felbecsülhetetlen kicseit őrző kairói Egyipotmi Múzeumot, hogy megóvja a fosztogatóktól.

14:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Átmeneti kormányt akar az ellenzék

Négy ellenzéki csoport közös közleményt adott ki, amelyben arra szólítják fel Mohamed el-Baradei Nobel-békedíjas ellenzéki politikust, hogy alakítson átmeneti kormányt. "Azt kérjük, hogy ebben az átmeneti helyzetben koordinálja a nemzet külső és belső ügyeit, alakítson egy átmeneti kormányt, oszlassa fel a parlamentet, és készítsen elő egy olyan alkotmányt, amely biztosítja, hogy az egyiptomiak szabadon megválaszthassák képviselőiket és egy legitim elnököt" - olvasható a felhívásban a BBC szerint.

14:29
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Új pénzügyminisztert is kinevezett Mubarak

Pénzügyminisztert is kinevezett Hoszni Mubarak egyiptomi elnök az új egyiptomi kormányba. A külföldi befektetők által kedvelt előző pénzügyminisztert, Juszef Butrosz-Gálit állítólag a korrupció elleni küzdelemben nevet szerzett Gaudat al-Malt váltja. Malt ugyanakkor az al-Arabíjja tévécsatorna kérdésére tagadta kinevezését.

14:33
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Folyamatosan közlekednek Budapestről az egyiptomi chartergépek

Változatlanul közlekedteti chraterjáratait a Travel Service az egyiptomi üdülőhelyekre - közölte Farkas Attila, a Travel Service Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel. Az igazgató szerint Sarm es-Sejkben és Hurghadán semmilyen problémával nem találkoztak, a járatokat bérlő utazási irodák sem jeleztek változást. A Travel Service gépei hetente egyszer közlekednek Sarm al-Sejkbe és heti kétszer Hurghadába. Az MTI megkereste a Malévet, a másik, egyiptomi charterjáratot üzemeltető légitársaságot is, ahol későbbre ígértek tájékoztatást. Menetrend szerint csupán az Airegypt közlekedtet járatokat Budapestről Egyiptomba, Kairóba. Az előző napokban a gépek késtek, a hétfői gépről egyelőre nincs információ.

14:38
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Lelkes éneklés a Tahrir téren - videó

http://www.youtube.com/embed/gckODBREQbE
Az AP hírügynökség felvétele vasárnap délelőtt készült
14:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az újságírók ellen uszítanak Kairóban

Hangosbeszélős autók járják az egyiptomi főváros utcáit, azt állítva, hogy a külföldi média terjeszti az elégedetlenséget - jelentette az al-Dzsazíra. A Telegraph egy fotós twitteres üzenetét idézve jelentette, hogy a Kairóba érkező újságírók fényképezőgépeit elkobozzák a repülőtéren. Az egyiptomi Al-Maszri al-Jum napilap egyik újságírója közölte, hogy megtámadták az utcán, miután azt hitték, hogy az al-Dzsazíra munkatársa. Csak a rendőrök tudták kimenteni.

14:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Mubarak szerint a helyzet stabil

Telefonon biztosította szolidaritásáról az egyiptomi elnököt a szaudi uralkodó. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pedig azt mondta Abdallahnak, hogy a helyzet stabil az országban, és a zavargók nem fogják elérni a céljukat.

14:43
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Régiségboltokra mentek rá a fosztogatók

Fosztogatók dúltak fel a Szuezi-csatorna menti Iszmáilíjában számos régiségekkel foglalkozó üzletet. Az ókori műtárgyak egy részét elvitték vagy megrongálták. A tárgyak között sok olyan volt, amelyet Egyiptom nemrég kapott vissza Izraeltől. Régészek és bolti dolgozók szerint a szakkarai és abu-szíri piramisok közelében lévő üzleteket is kiraboltak. "Más helyeken az őrök és helybeliek sikerrel visszaverték a bandák támadásait" - mondta egy régész.

14:56
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A magyarok nem mondják le az utakat

Az Egyiptomban nem szűnő tüntetéssorozat és a véres utcai harcok ellenére sem mondják le tömegesen a magyarok a betervezett utazásaikat. Az utazásszervezők szerint azért, mert a tengerpartok, ahová a legtöbben utaznak üdülni, egyelőre nyugodtak. A kairói programokat ugyanakkor szüneteltetik. Erről itt olvashat bővebben.

14:56
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Lángoló épület a kairói Tahrir tér mellett - kép

Forrás: [origo]

15:02
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nemzetközi cégek is menekítik munkatársaikat

Az USA, Törökország és India után már Kína, Németország és Irak is elkezdte kimenekíteni állampolgárait Egyiptomból. Így tesznek a nagyobb nemzetközi cégek is munkatársaikkal - jelentette a brit Telegraph. A Nissan japán autógyártó, a Royal Dutch Shell olajtársaság, a német Metro áruházlánc, a Nokia Siemens és a francia építőanyag-gyártó, Lafarge is visszafogta működését, volt, amelyik bezárta üzemét is.

15:06
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Van Rompuy: Felszólítok mindenkit az erőszak beszüntetésére

"Mélyen aggódom az erőszak spirálja miatt, amely a párbeszédet még nehezebbé tevő helyzethez vezethet" - közölte Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szombaton, az egyiptomi eseményekre reagálva.

 "Az alapvető emberi jogok, köztük a szólásszabadság, a tájékoztatás és a gyülekezés szabadsága, valamint a társadalmat megillető jogok lényeges alkotóelemei annak a demokráciának, amelyért az egyiptomi nép, főként a fiatalok küzdenek" - derül ki az elnök nyilatkozatából, amit az MTI idézett.

Van Rompuy szerint a történelem megmutatta, hogy a párbeszéd is elvezethet a változáshoz egy ezt elősegítő környezetben, anélkül, hogy erőszakhoz vagy katonai leszámoláshoz kellene folyamodni. "Ezért felszólítok mindenkit az erőszak beszüntetésére a vérontás megállítása érdekében, mindazok - köztük politikai személyiségek - szabadon engedésére, akiket politikai okokból tartóztattak le, vagy vettek házi őrizetbe, valamint arra, hogy léptessék életbe a szükséges reformokat" - közölte Van Rompuy, aki bízik abban Mubarak egyiptomi elnök nyitottságra vonatkozó ígérete konkrét cselekedetekben ölt testet.

15:08
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Szuezből állítólag elmenekült a kormányzó

Egy 3arabawy néven tweetelő arab újságíró szerint Szuezből elmenekült a kormányzó, az utcákon alig van rendőr, a közbiztonságra népi bizottságok vigyáznak. Több rendőr elégette egyenruháját és úgy csatlakozott a tiltakozókhoz - közölte egy helyi szakszervezeti vezetőre hivatkozva. Azt is állítja, hogy az Alexandriában járőröző népi bizottságok azonnal letartóztatnak minden rendőrt.

15:14
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Bemutatta új kormányát Mubarak

Hétfőn kora délután bemutatta az új egyiptomi kormányt Hoszni Mubarak elnök. Az előző kormányt a múlt héten kezdődött zavargások miatt menesztették. Az új kabinet tagjai közül többen már az előző kormányban is szolgáltak, például Abdul Gejt külügyminiszter.

15:18
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Leállították a vasúti közlekedést

Az al-Arabíja arab hírtelevízió szerint Egyiptomban leállították a vasúti közlekedést. Szultan al-Kasszemi, a National című Abu Dhabi-i lap munkatársa szerint ezzel próbálja a kormány megakadályozni, hogy a keddre meghirdetett egymillió fős tüntetésre vidékről is el tudjanak utazni a tiltakozók Kairóba.

15:23
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Megint dacolnak a kijárási tilalommal

Annak ellenére, hogy már közel fél órája életben van a kijárási tilalom, Kairó központi terén, a Tahrír téren az al-Dzsazíra jelentése szerint már körülbelül 250 ezer ember gyűlt össze.

Forrás: AFP/Marco Longari
Tüntetők Kairó utcáin hétfőn - kattintson képgalériánkért!

15:26
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Bezárnak a bankok, a kairói tőzsdén nem lesz kereskedés

A zavargások miatt vasárnap zárva lesz a kairói értéktőzsde - írja a BBC hivatalos forrásokra hivatkozva. A közel-keleti tőzsdéken a vasárnap rendes kereskedési napnak számít. A napok óta tartó egyiptomi tüntetések miatt szombaton jelentősen, több mint 6,4 százalékkal gyengült a térség legjelentősebb értéktőzsdéjének számító szaúdi tőzsde irányadó indexe. 

Hisám Ramez, az egyiptomi jegybank helyettes vezetője szombaton pedig azt közölte: vasárnap a bankok is zárva lesznek. Hozzátette, hogy a lakossági betétek biztonságban van és az ország devizatartaléka jelentős, 36 milliárd dollárra rúg.


 

15:47
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Lezárják Kairó főterét

Betonelemekkel zárják el a kairói Tahrír teret - jelentette az al-Dzsazíra. A téren katonák helyeznek el daruval beton útakadályokat. Közben elengedték a katonák a katari hírtelevízió munkatársait, de felszerelésüket nem adták vissza.

15:47
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Új páncélos egységek vonultak a kairói főtérre

A Human Rights Watch megfigyelője a kairói Tahrir térről a Guardiannek így írta le a hangulatot: "Már legalább hétezer ember lehet a téren, ahol családok is gyülekeznek, sok a kendőt nem viselő nő és akadnak gyerekek is. Úgy tűnik, a tömeg biztonságban érzi magát. Az emberek felszabadultan skandálják, hogy le Mubarakkal."

Az al-Dzsazírának nyilatkozott ugyanakkor egy, a téren tartózkodó szemtanú, aki szerint a tömegben az is terjed, hogy a katonák parancsot kaptak rá, hogy éles lőszerrel lőjenek, ha kell. A Guardian szerint nemrégen egy új, tankokból álló egység érkezett a térre. Modern, amerikai gyártmányú páncélosokról van szó, a lap tudósítója hetet számolt meg belőlük.

"Először bíztunk a hadseregben, de már nem bízunk bennük" - mondta az egyik tüntető a brit lap tudósítójának a téren ennek nyomán. "Az emberek most már érzik, hogy valami új készül. Nagyon aggódnak a tankok miatt, amelyek megpróbálnak behajtani a térre."

Forrás: AFP/Miguel Medina
Tömeg a Tahrir téren

15:58
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Helikopterek keringenek a főtér felett

Az al-Dzsazíra szerint helikopterek és vadászgépek jelentek meg a Tahrir tér felett, amelyek egyre lejjebb és lejjebb köröznek, hogy megijesszék a tüntetőket. A tömeg egy szemtanú szerint dühösen rázza az öklét a helikopterek felé, de senki nem hagyja el a területet, szerinte nem sikerült megijeszteni őket.

16:02
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábia bírálja, Irán védi a tüntetőket

Szaúd-Arábia vezetése élesen kritizálta az egyiptomi tüntetőket és támogatásáról biztosította Hoszni Mubarak elnököt. A szaúdi hírügynökség közlése szerint Abdullah bin Abdulaziz al-Szaud király azt mondta, hogy az egyiptomi forrongást "beszivárgó elemek" okozták, akik a szólásszabadság nevében érkeztek, a céljuk pedig Egyiptom destabilizálása.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Ramin Mehmanparaszt mindeközben azt mondta, hogy az egyiptomi hatóságoknak tiszteletben kell tartani a demonstrálókat. "Irán arra számít, hogy az egyiptomi hatóságok hallgatni fognak muzulmán népükre, elismerik jogos követeléseiket, és tartózkodnak az erőszak alkalmazásától" - közölte a szóvivő.

16:02
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Külügyminisztérium: Egyelőre nem jeleztek bajt a magyarok

Az Egyiptomban tartózkodó magyarok egyelőre nem jelezték a Külügyminisztériumnak, hogy gondjuk lenne a hazajutással. Pataki Eszter, a tárca kommunikációs főosztályának vezetője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy utazási irodák tájékoztatása alapján körülbelül ezren nyaralhatnak kint, és százas nagyságrendű lehet azoknak a száma, akik kint élnek vagy a munkájuk Egyiptomhoz köti őket.
16:04
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Baradei távozásra szólította fel Mubarakot

A Muszlim Testvériség támogatná Mohamed el-Baradeit, hogy tárgyaljon a vezetéssel - közölte az ellenzéki szervezet a Reuters szerint. A Guardian elemzője szerint nagy dolog, hogy öt ellenzéki csoport, köztük a meghatározó Testvériség is beállt Baradei mögé.

A CNN szerint Baradei vasárnap felszólította Mubarak elnököt, hogy "távozzon még ma, és mentse meg az országot".

16:11
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"Az egész belsődet megrázza a robaj"

Az emberek feje felett elszálló repülőgépek olyan fülsiketítő robajjal húznak el, hogy "beleremeg az egész belsőd" - mondta egy szemtanú az al-Dzsazíra televíziónak. A helyzet szerinte egyre fenyegetőbb. Egy tüntető arról számolt be, hogy a gépek megjelenése csak még jobban feldühítette a tömeget, akik most azt kiabálják, "nem megyünk el, hiába repültök felettünk". Az al-Dzsazíra élő adását itt követheti.

16:19
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Rossz vége lehet, ha Egyiptom bedől az ELTE docense szerint

"Ha Tunézia után Egyiptom is bedől, annak olyan beláthatatlan következményei lehetnek, amelyeket ma még megítélni sem lehet - mondta az MTI-nek Búr Gábor Afrika-szakértő.

Az ELTE docense szerint mivel Egyiptom meghatározó közel-keleti hatalom, ezért ha ott elszabadul a pokol, akkor az a térség számos más országára is könnyen átragad. "Ha Tunézia volt a kovász a kenyérben, akkor Egyiptom a szakajtó" - fogalmazott a szakértő, aki már január 20-án, a tunéziai forradalom után közölte, a példa ragadós lehet az arab világban.

Búr Gábor szerint az egyiptomi folyamatoknak hatása lehet a közel-keleti békefolyamatra, az egyiptomi-izraeli békére is. Ezzel utalt arra, nem kizárt, hogy az iszlamisták kerekednek felül. A szakértő szerint ma jósnak kellene lenni a helyzet, illetve a várható lehetséges következmények megítéléséhez. Jelezte: az Egyesült Államokban, Oroszországban, Kínában, Európában ma lázasan elemzik a történteket, azt hogy, mi várható. Búr Gábor a legfrissebb egyiptomi eseményekről elmondta, ha a hadsereg és a biztonsági erők Mubarak mögött maradnak, akkor lehet, hogy jelentős vérontás lesz. 

Az egyetemi tanár szerint már régóta látni lehetett, hogy a középosztály lecsúszik, és gondok vannak; már a tanárok, mérnökök, orvosok sem voltak képesek megélni a szegénység miatt.

16:26
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Már húszezren vannak a téren

A Human Rights Watch a Tahrír téren tartózkodó megfigyelője szerint teljesen megtelt a kairói tér, becslése szerint már legalább húszezer ember tüntet - írja a Guardian. Ezrek csatlakoztak az elmúlt időszakban a tüntetőkhöz.

16:31
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nagyon aggódik a francia kormányfő

"Az erőszaknak véget kell vetni Egyiptomban, és a népnek bíznia kell tudni abban, hogy előre haladhat a demokrácia és a szabadság útján" - mondta szombaton François Fillon francia miniszterelnök. "Nagyon aggódunk. Egyiptom egy nagy ország, amelynek nagy jelentősége van a Közel-Kelet stabilitása szempontjából" - tette hozzá egy Le Mansban tartott stadionavató után. Szerinte a Mubarak által megígért reformokat véghez kell vinni.


 

16:35
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Szabad egyiptomi választásokat javasol az EU

A nyugalom helyreállítására és mielőbbi szabad és tiszta választások megrendezésére kérték Egyiptomot az Európai Unió külügyminiszterei brüsszeli tanácskozásuk után. Hoszni Mubarak elnökségére vonatkozóan nem közöltek semmit. A tanácskozáson a DPA jelentése szerint szó volt Fehéroroszországról, Tunéziáról, Elefántcsontpartról, de Egyiptom uralta a megbeszélést.

16:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hazaindulnak a turisták

Egyre több turista érkezett a kairói repülőtérre, hogy elutazhasson az országból. Dél körül másfél-kétezren próbáltak meg feljutni bármelyik távozó járatra. A helyzetüket megnehezíti, hogy több légitársaság törölte a kairói járatait.

Több országban arra figyelmeztették az embereket, hogy akinek nem feltétlenül szükséges, ne utazzanak Egyiptomba, de aki már ott van, az maradjon a szállásán. A Vörös-tengeri üdülőhelyeket kevésbé érinti a belpolitikai feszültség.

16:43
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kijárási tilalom az egész országban

Az egyiptomi állami televízió szerint az egész országra érvényes kijárási tilalmat hirdettek, a hadsereg mindenkit hazatérésre szólít fel.

16:52
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Clinton: "Rendezett átmenet kell"

Rendezett ármenetre van szükség Egyiptomban - jelentette ki az amerikai külügyminiszter a Fox Newsnak. Hillary Clinton azt mondta, "azt akarjuk, hogy legyen egy jól átgondolt terv, amelynek nyomán létrejön egy, a demokratikus részvételen alapuló kormány". A külügyminiszter nem fogalmazta meg egyértelműen, hogy az Egyesült Államok milyen átmenetet szeretne: olyat, amelyet Mubarak elnök, esetleg új helyettese, Omar Szulejmán vezényel le, vagy pedig egy teljesen új irányítású országot látna szívesen.

17:01
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Baradei csatlakozni akar

Mohammed el-Baradei ellenzéki politikus délután csatlakozik a tüntetőkhöz, nyilatkozta a felesége a Guardiannek.

17:03
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az elnöki palota megrohamozásával fenyegetnek a tiltakozók

A katonaság csatlakozását követelik a tüntetők a Tahrír téren a BBC szerint. A tiltakozók közölték, csütörtökig adnak időt a katonáknak, hogy melléjük álljanak, ha nem, akkor megrohamozzák az elnöki palotát.

17:07
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tele van a Tahrír tér

A BBC tudósítója szerint szinte teljesen tele van a kairói Tahrír tér, egész családok mentek ki, de nem látható hogy különösebben szervezettek lenének. Alkalmanként kiabálják, hogy Mubaraknak mennie kell, és fel alá korzóznak. Az al-Dzsazíra közben azt jelentette, hogy a Kairótól 100 kilométerre északra fekvő Mahalla el-Kubrában százezer ember gyűlt össze Mubarak távozását követelve.

Forrás: AFP/Marco Longari
Katonák és tüntetők Kairó utcáin - kattintson képgalériánkért!

17:12
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Belelőttek a tömegbe Kairóban, egy tüntető meghalt

Az egyiptomi hatóságok belelőttek a tiltakozó tömegbe Kairóban, a Belügyminisztériumnál. Egy ember meghalt, többen megsérültek. Azt még nem lehet tudni, hogy éles lőszert, vagy gumilövedéket használtak a rendőrök.

17:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Baradei mégsem csatlakozik

El-Baradei felesége felhívta a Guardian tudósítóját, hogy közölje, a férje mégsem vesz részt a tüntetéseken.

17:23
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb egymilliós menetet terveznek

A keddre Kairóba tervezett egymilliós meneten kívül Alexandriában is hasonló egymilliós tüntetésre készülnek a tiltakozók - jelentette a brit Telegraph.

17:24
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Vízágyúk érkeztek

A Tahrír téren a tankok két oszlopba fejlődtek, és több vízágyús kocsi érkezett - jelentette a Guradian tudósítója, aki szerint lehetséges, hogy a katonák előkészülnek a tömeg feloszlatására. Szerinte míg néhány órával ezelőtt pozitívan álltak a katonákhoz a tüntetők, most már gyanakodva figyelik a tevékenységüket: nem értik, miért sorakoztak fel a tér bejáratánál Egyiptom legmodernebb harci járművei.

17:25
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Izrael beengedte a Sínai-félszigetre az egyiptomi hadsereget

Az AP jelentése szerint Izrael beleegyezett, hogy az egyiptomi hadsereg egységeket vezényeljen a Sínai félszigetre, ahol a két ország között megkötött békeszerződés - amelyben demilitarizált övezetnek nyilvánították a térséget - értelmében 1979 óta nem járt egyiptomi katona. A katonákat Sarm es-Sejk térségébe küldik.

17:32
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A Külügy nem ajánlja az egyiptomi utazást

"A Külügyminisztérium az egyiptomi biztonsági helyzet súlyos romlása miatt az I-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolja át Egyiptomban Kairó, Alexandria, Luxor és Szuez városokat" - olvasható a tárca közleményében. "Továbbra is javasoljuk valamennyi, nem feltétlenül szükséges és indokolt egyiptomi utazás elhalasztását a helyzet általános normalizálódásáig. Akiknek utazására halaszthatatlan ügyben mégis szükség van, kérjük, tanúsítsanak fokozott körültekintést és óvatosságot, s egész Egyiptomban következetesen kerüljék a tömegdemonstrációk helyszínét" - áll a szövegben.

17:37
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Esti ima a téren

A tömeg a szokásos esti imádságába fogott, az al-Dzsazíra élő közvetítésén látszik, amint az emberek százai hajlonganak a Tahrír téren.

17:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Alelnököt nevezett ki az egyiptomi elnök

Omár Szulejmánt, a hadsereg korábbi tábornokát alelnöknek nevezte ki Hozni Mubarak egyiptomi elnök - közölte az al-Dzsazíra hírtelevízió. A tévé képsorokat is mutatott arról, hogy Szulejmánt beiktatja az elnök, és esküt tesz alelnökként.

17:49
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Baradei mégis részt vesz a tüntetésen

Másodszor is pontosított a Guardiannek nyilatkozva Baradei felesége: férje eszerint mégiscsak csatlakozik majd a Tahrír téren tüntetőkhöz. Az ellenzéki vezető felesége elnézést kért a lap szerkesztőjétől, hogy így megkavarta az olvasókat.

17:50
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi kémfőnök az új alelnök

Az alelnöknek kinevezett Omár Szulejmán az egyiptomi hírszerzés nagyhatalmú vezetője, korábban Mubarak lehetéges utódaként is szóba került már. A titkosszolgálat főnöke szeptemberben kampányt indított, amely szerint a 2011-es elnökválasztásokon ő is indulna: az arcképét tartalmazó választási plakátok ősszel több egyiptomi vároban megjelentek. Az al-Dzsazírának egy magas rangú kormánypárti politikus azt mondta, hogy egyelőre nem egyértelmű, hogy az alelnöknek milyen jogai lesznek, azokat a jogokat majd Mubarak elnök fogja meghatározni.

17:55
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A kormány szerint az emberek akartak alelnököt

Az al-Dzsazírának egy magas rangú kormánypárti képviselő azt mondta, hogy az új alelnök kinevezése az emberek követeléseinek teljesítése. Amikor a hírtelevízió műsorvezetője felvetette, hogy az emberek Mubarak távozásáért tüntetnek, nem egy új alelnökért, a politikus azt mondta, Mubarakot csak egy legitim választáson lehet leváltani. A politikus kitartott amellett is, hogy Kairó utcáin nem tüntetők, hanem bűnözők és fosztogatók garázdálkodnak és gyújtogatnak.

17:59
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az USA szerint nem elég "megkeverni a paklit"

Az USA külügyminisztériuma Omár Szulejmán alelnöki kinevezésére reagálva közölte, hogy nem elég csak megkeverni a posztokat az egyiptomi kormányban, valódi reformokra van szükség.

18:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nyolc rabot öltek meg egy kairói börtönben

Nyolc fogva tartott rab halt meg egy Kairóhoz közeli börtönben, amikor összecsapások robbantak ki a rendőrök és tüntetők között - közölte az Al-Dzsazíra. A tévé szerint valószínűleg szökni akartak a rabok.

18:05
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A repülésügyi miniszterből csinált kormányfőt Mubarak

Ahmad Shafík, a civil repülésügyi miniszter lett az új egyiptomi kormány vezetője, miután az előző kormány szombaton lemondott - közölte az Al-Dzsazíra. A hírtelevízió szerint a politikus már le is tette a miniszterelnöki esküt.

18:10
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Senki sem törődik az újabb kijárási tilalommal

Ismét megtagadták a bevezetett kijárási tilalmat az egyiptomi tüntetők. A kormány helyi idő szerint délután 4-től, magyar idő szerint délután 5-től rendelt el kijárási tilalmat, de az egyiptomi nagyvárosokban a határidő után is tízezres tömegek maradtak az utcákon. Kairóban rendőröket egyáltalán nem látni az utcán, ezért az al-Dzsazíra szerint senki sincs, aki fenntartsa a rendet. Az emberek önszerveződő csoportokban próbálják elejét venni a fosztogatásoknak. A városokban továbbra is rengeteg tank és katona van jelen, de ők egyelőre senki ellen nem lépnek fel, nem avatkoznak bele az eseményekbe.

18:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"Mindenkinél van egy bot"

Botokkal felfegyverkezve készülnek megvédeni otthonaikat az al-Dzsazira tudósítása szerint a helyiek sötétedés után Kairóban. Majd minden sarkon úttorlaszokat látni városszerte.

18:29
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Baradei megérkezett a Tahrír térre

Az ellenzéki vezető a Reuters tudósítása szerint megjelent a tüntetők között. Az információt az al-Dzsazira is megerősítette. A Guardian téren tartózkodó tudósítója szerint az emberek nagy várakozással néznek az este elé, a közvélekedés szerint utolsó óráit éli a Mubarak-rezsim.

18:34
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Felfüggesztik az egyiptomi charterjáratokat a magyar utazási irodák

A magyar utazási irodák úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a charterjáratokat Egyiptomba a január 25-én kezdődött kormányellenes tüntetések miatt - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője hétfőn. Az Egyiptomban lévő mintegy 400 utast az utazási szerződésnek megfelelően szombaton, illetve vasárnap hazahozzák, ezt követően azonban nem indítanak új charterjáratot addig, amíg nem rendeződik a helyzet Egyiptomban. Annak a több száz utasnak, akik már befizették egyiptomi útjukat két lehetőségük van, vagy elfogadják az utazási irodák által felajánlott másik úti célt, vagy visszakérhetik a befizetett összeget - mondta Molnár Judit.

18:36
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tankok vonulnak Kairó utcáin

Tízezrek vonultak utcára a péntek déli ima után Egyiptom nagyobb városaiban az elmúlt három nap legnagyobb szabású kormányellenes tüntetésein. A rohamrendőrök vízágyúkkal, könnygázzal és gumilövedékekkel próbálják szétkergetni a tüntetőket, akik a vidéki városokban már pártszékházakat és rendőrőrsöket is elfoglaltak. Kairóban hiába várták hívei a csütörtökön hazatért ellenzéki vezetőt, Mohamed el-Baradeit, akit letartóztattak. A hatóságok a külföldi újságírókat is sorra vadászták le. A pénteki nap eseményeiről bővebben itt olvashat.

18:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Baradei új Egyiptomot látna

A rezsim a végét járja, a nemzetközi közösségnek fel kellene emelnie szavát ellene, de nem várnak külső segítséget. Erről az egyiptomi tüntetések élére állt Mohamed el-Baradei Nobel-békedíjas politikus, ellenzéki vezető beszélt több interjúban, mielőtt letartóztatták volna a hatóságok. Bővebben itt olvashat erről.

18:45
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Testükkel üzennek a tüntetők

Férfiak, nők és gyerekek egy nagy csoportja a földön ülve a "távozz" szót formálta meg - jelentette a helyszínről a Twitteren egy férfi a BBC blogja szerint.

18:45
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Múmiákat és kincseket pusztítottak el az Egyiptomi Múzeumban

Antik kincseket pusztítottak el a fosztogatók az Egyiptomi Múzeumban - jelentette az al-Dzsazíra hírtelevízió. A tévé szerint szörnyű pusztítást végeztek a múzeum gyűjteményében, a bemutatott képsorokon összetört szobrok, szétzúzott faragványok és feltört vitrinek láthatók. A beszámoló szerint legalább 2 múmiát pusztítottak el a többi kincs mellett. A múzeumban a felvételeken már felfegyverzett egyenruhás katonák járőröztek, korábbi beszámolók szerint a tüntetők élőlánccal próbálták megvédeni a múzeumot, miután a rendőrök eltűntek az utcákról.

18:48
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Fegyvertelen tüntetőt lőttek le az utcán

A CNN honlapján megjelent egy rövid videó, amelyen az látható, ahogy egy láthatóan fegyvertelen tüntetőt lövés ér. A CNN helyi forrásokra hivatkozva azt írja, a férfi életét vesztette.

18:50
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Robbanások és tűz Kairó központjában

Robbanásokat hallani Kairó központjában, a Mubarak pártjának székháza lángokban áll, tűzoltókat nem látni, a léngok az egyiptomi nemzeti múzeumot fenyegetik - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtévé.

Forrás: Reuters/Yannis Behrakis
További képekért kattintson a fotóra!

18:51
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Ima lövések és robbanások között

A tüntetők Kairó központjában felsorakoztak az utolsó esti imára, amelyet az iszlám tanítása előír. Az emberek szabályos sorokban leborultak Mekka felé, miközben a háttérben lövések és robbanások zaja hallatszott - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.

18:55
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Baradei: "Amit most elkezdtünk, nem lehet visszafordítani"

"Amit most elkezdtünk, nem lehet visszafordítani" - ezekkel a szavakkal fordult a Tahrír téren tüntető tömeghez az al-Dzsazíra tudósítása szerint az ellenzéki vezető.

18:55
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Fegyveres rablók támadtak Kairó gazdag negyedére

Felfegyverzett rablók özönlötték el Kairó egyik gazdag negyedét - jelentette az al-Dzsazírának a helyszínről egy Mohamed nevű szemtanú, aki szerint az al-Mahdi negyedben a lakók késekkel és kövekkel próbálják megvédeni magukat a fosztogatóktól. A férfi szerint a szegény negyedekből érkező fegyveresek betörnek az emberek házaiba, és mindent elvisznek, ami mozdítható, értékeket, bútorokat, autókat rabolnak el, a lakók pedig védtelenek. "A helyzet nagyon ijesztő, hol van ilyenkor a rendőrség?" - kérdezte a férfi, majd azt követelte, hogy azonnal küldjenek katonákat a kerületbe, vagy adjanak fegyvereket a lakóknak, hogy megvédhessék magukat.

19:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tüzet nyitott a hadsereg

Az al-Dzsazíra hírtelevízió kairói szemtanúkra hivatkozva arról számiol be, hogy a hadsereg tüzet nyitott a tüntetőkre, amikor azok megpróbáltak felmászni a Kairóba bevonuló tankokra. A tévé élő közvetítése alatt másodpercenként lövések hallhatóak, a kommentátorok szerint a leghevesebb lövöldözés az állami tévé és rádió épületének irányából hallatszik.

19:02
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"Új korszak, új Egyiptom"

"Néhány napon belül bekövetkezik a változás" - mondta a Tahrír téren összegyűlt tömegnek Mohamed el-Baradei. A Reuters tudósítása szerint az ellenzéki vezető türelmet kért az összegyűltektől, majd azt mondta, a legfontosabb követelésük, hogy a Mubarak-rezsim érjen véget, és kezdődjön új korszak Egyiptom életében. A tömeg "Le Mubarakkal!" - kiáltásokkal fogadta a csütörtökön hazatért politikus szavait.

19:03
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tüntető egy égő kairói barrikád előtt

Forrás: Reuters/Goran Tomasevic
További képekért kattintson a fotóra!

19:04
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az új gazdasági miniszter még nem tud semmit

Egyiptom új gazdasági minisztere azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy egyelőre nem kapott instrukciókat az elnöktől, nem döntöttek semmiről, és egyelőre túl korai lenne bármit is tenni vagy bármiről nyilatkozni - írja a BBC.

19:05
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Átállt rendőröket ünnepelnek a parlament előtt

Kairó központjában a tömeg megéljenzi azokat a rendőröket, akik átálltak a tüntetők oldalára. Az átállt rendőröket a tömeg a vállán cipeli - írja a Guardian az AP hírügynökségre hivatkozva. A tömeg az AP tudósítója szerint sikeresen bejutott a korábban lezárt Tahrir térre, a parlament közvetlen közelébe, miután elkergette onnan a rendőröket.

19:09
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az erőszak megfékezésére szólított fel Hillary Clinton

Figyelemmel kísérjük a helyzetet, és nagyon aggódunk a rendőri erőszak miatt. Felszólítjuk a kormányt, tegyen meg mindent, hogy visszafogja a biztonsági erőket - közölte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter az eseményekre reagálva. A politikus egyúttal kérte a tüntetőket is hogy tartózkodjanak az erőszaktól. Clinton közölte, kitartanak a szabad véleménynyilvánítás és a gyülekezés jogának biztosítása mellett, és felszólította az egyiptomi kormányt, hogy hagyjon fel a kommunikáció akadályozásával.

19:10
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nem érdekli az embereket a kijárási tilalom

"Sokan megsértik a kijárási tilalmat. Még mindig hallatszik a tömeg zaja az irodánkból. Azt is nehéz lesz megértetni a tüntetőkkel, hogy kijárási tilalom van érvényben" - jelentette a BBC kairói tudósítója. Az al-Dzszíra felvételein óriási tömegek látszank az utcákon, és Kairóban az autóforgalom is folyamatos.

19:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Könnygáz ima után

A BBC szerint volt olyan mecset, ahol a biztonsági csapatok könnygázzal árasztották el a délutáni imát befejező embereket. Az akció heves reakciókat vátott ki a BBC szerint, sokan azt kiabálták, "Allah hatalmas".

19:18
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Civil ruhás rendőrök tartoztatnak le egy férfit

Forrás: AFP/Marco Longari
További képekért kattintson a fotóra!

19:19
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Megpróbáltak betörni egy hotelbe a tüntetők

Egy kairói hotel brit munkatársa azt mondta a BBC szerint, hogy "a tüntetők megpróbáltak betörni a hotelbe. Most egy Vodafone-boltot rohamoznak meg a hotel bejáratánál. Egy csomó alkalmazott próbálja elküldeni a tüntetőket. Sok a feket füst és könnygáz szagát érzem".

19:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hétfőn visszatérhet a rendőrség Kairó utcáira

A rendőrség hétfőn visszatér az utcákra - mondták kairói biztonsági források a Reuters tudósítójának. Állításuk szerint a rendőrök nem azért térnek vissza, hogy bavatkozzanak a tüntetésekbe, hanem megszokott közlekedési, bűnügyi és egyéb teendőiket végzik majd. A rendőrséget még péntek éjszaka vonták vissza az utcákról, a döntés nyomán szinte rögtön megjelentek a fosztogatók.

19:21
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Katonák és lövések Alexandriában is

Az al-Dzsazíra helyszíni tudósítója szerint Kairó és Szuez után Alexandriában is megjelentek a hadsereg páncélozott szállítójárművei. A tüntetők először éljenzéssel fogadták a katonákat, mert azt remélik, hogy a hadsereg az ő oldalukra áll. A helyszíni tudósító szerint azonban a városban a hadsereg érkezése után lövések zaja hallatszott. A tévé nem tudta megerősíteni, hogy éles lőszerrel lőnek-e, de a helyi tudósító szerint úgy hangzott, mintha automata fegyverekből adnának le sorozatokat.

19:23
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Mindent elhallgatnak az egyiptomi tévében

Az egyiptomi állami televízió továbbra is úgy tesz, mintha semmi nem történne az országban - írja a Telegraph helyi forrásokra hivatkozva. A tévé olyan képeket mutat, amelyeken Kairó békés, és egyetlen tüntető sincs az utcán, miközben az al-Dzsazíra élő adásában hatalmas tömegek vannak az utcán, és több épület lángokban áll.

19:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Ostrom alatt a rádió- és a tévészékház Kairóban

Több ezres tömeg próbálja megostromolni a külügyminisztériumot, az állami televízió és rádió székházát Kairóban - jelentette a Guardian az AP-ra hivatkozva. Az al-Arabíja hírtelevízió szerint az egyiptomi állami televízió tagadta, hogy tüntetők megpróbálták volna bejutni az épületbe - jelette a BBC.

19:31
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nincs kapcsolat el-Baradeijel

Mohamed el-Baradei egyik szóvivője szerint az ellenzéki vezető továbbra is házi őrizetben van, a házát körbevették a hatóságok, és az emberei nem tudnak kapcsolatba lépni vele. A szóvivő Port-Szaídból bejelentkezve az al-Dzsazírának azt mondta, hogy a városban 80 ezer ember tüntet, kemény harcok voltak a rendőrök és a tüntetők között, amiben legalább 3 embert lelőttek.

19:35
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Eltűntek a rendőrök Kairó utcáiról

Az al-Dzsazíra szerint a rendőrök teljesen eltűntek Kairó utcáiról, néhány páncélozott katonai jármű viszont ide is érkezett. Az utcákon páncélozott rendőrségi járművek égnek, a hírtelevízió szerint egyik tüzet is nyitott a tüntetőkre, mielőtt felgyújtották.

19:38
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kijárási tilalom egész Egyiptomban

Az egyiptomi állami televízió bejelentette, hogy Mubarak elnök utasítására Kairó, Alexandria és Szuez után már az egész országra, az összes városra kijárási tilalmat vezettek be.

Forrás: Reuters/Yannis Behrakis
További képekért kattintson a fotóra!

19:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A magyar külügy eltanácsolja az utazókat Egyiptomtól

A Külügyminisztérium honlapján arra hívja fel az Egyiptomba utazó magyar állampolgárok figyelmét, hogy az elmúlt napokban történt zavargások és tüntetések miatt kerüljék el a tüntetések helyszínét Kairóban és az ország más nagyvárosaiban.

19:41
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tankok Alexandriában

Az al-Dzsazíra alexandriai tudósítója szerint 5 tank érkezett a város központjába. A tankokból kiszálltak a katonák, és kezet fogtak a tüntetőkkel, akik köréjük gyűltek, és ünnepelték őket. A tudósító szerint a hadsereg nem nagyon próbálja betartatni a kijárási tilalmat.

19:45
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

El-Baradei: Egyiptom összeomlik, ha Mubarak nem mond le

"Mubarak elnök mondjon le, vagy Egyiptom összeomlik" - közölte szombat este Mohamed el-Baradei egyiptomi ellenzéki vezető. El-Baradei azt mondta, nem tudja, hogy jelenleg az elnök vagy a hadsereg van-e hatalmon az országban, de szerinte nemzeti egységkormányt kell alakítani. "Nem megyünk haza, amíg a követeléseinket nem teljesítik" - mondta a politikus az Al-Dzsazíra által közvetített beszédében.
19:47
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Több mint 400 sérült Kairóban

A Reuters meg nem nevezett kórházi forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy 410 ember sérült meg a pénteki kairói tüntetésekben. Többük lőtt sebesülést szerzett.

19:48
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A hadsereg védje meg az országot - kérte el-Baradei

"Ma mondjanak le, ne holnap" - közölte el-Baradei az Al-Dzsazíra arab nyelvű adjának adott interjúban. Azt mondta, a hadsereg feladata, hogy megvédje Egyiptomot, és nem az, hogy az emberek ellen forduljon. A fiataloknak azt üzente, hogy tiszteleg előttük.

19:49
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Pletykák keringenek Mubarak elmeneküléséről

A Telegraph szerint a Twitteren olyan pletykák jelentek meg, miszerint Hoszni Mubarak elnök és családja elmenekült az országból. Az információt a brit lap szerint az egyiptomi kormány tagadja.

19:49
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Megszólalt Merkel német kancellár

Angela Merkel német kancellár felszólította az egyiptomi kormányt, hogy engedélyezze a békés tüntetéseket. Az ország stabilitása rendkívül fontos, de nem a véleményszabadság korlátozásának árán - mondta a davosi világgazdasági fórumon tartózkodó kancellár.

19:50
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Katonák tartanak a kairói külügyminiszériumhoz

Az al-Dzsazíra szerint több katonai szállítójárművet láttak a kairói külügyminisztérium irányába elhaladni. Az épületet korábbi beszámolók szerint ostrom alá vették a tüntetők.

19:51
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Zászlóval a kézben tűri a vízágyúzást egy tüntető

Forrás: Reuters/Yannis Behrakis
További képekért kattintson a fotóra!

19:53
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Alexandriában katonák tárgyalnak a tüntetőkkel

Alexandriában jelenleg nyugodt a helyzet a Guardian szerint, amely a Human Rights Watch egyik munkatársára hivatkozva azt írja, hogy a kivezényelt katonák a tüntetőkkel tárgyalnak. A helyi kormányzóság elismerte, hogy számos rendőrőrsöt felégettek a térségben.

19:54
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Beszálltak a beduinok

Beduinok ostromolják az AP jelentése szerint a Sínai-félszigeten fekvő Sejk Zuejd rendőrőrsét azt követelve, hogy adják meg magukat a bent lévők.

20:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Mesterlövészek a belügyminisztérium tetején

Kora este szemtanúk arról számoltak be, hogy mesterlövészek sorakoztak fel a kairói belügyminisztérium tetején, és éles lőszerrel lőnek mindenkire, aki megpróbálja megközelíteni az épületet - írja a BBC. Korábban arról szóltak hírek, hogy a tömeg meg akarja ostromolni a minisztérium épületét.

20:05
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A kormány szabotázsról beszél

Az al-Arabíja hírtévének az egyiptomi kormánypárt tagjai azt mondták, hogy a demonstrációk egy részét olyan elemek irányítják, akik "szabotázst" terveznek az állam ellen.

20:08
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Obama tanácskozást hívott össze

Összehívta a nemzeti biztonsági tanácsot Barack Obama amerikai elnök az egyiptomi helyzet miatt - írja a BBC az Associated Pressre hivatkozva.

20:11
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Összecsaptak a rendőrök a katonákkal

A BBC az al-Dzsazíra hírtelevízió meg nem erősített forrásból származó információjára hivatkozva azt írja, rendőrök és katonák csaptak össze Egyiptomban. Az nem szerepel a jelentésben, hogy az eset hol történt.

20:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kifosztott rendőrőrsökről fegyverkeznek a fosztogatók

A CNN tudósítója, Ben Wederman Twitter-üzenetében azt írja, hogy a fosztogatók és banditák az elfoglalt és felégetett rendőrőrsökről szerezték a fegyvereiket, amelyekkel most a gazdag negyedeket fosztogatják. "Hirtelen fegyvereket kezdtek viselni az utcán a vadorzók. Hol van a hadsereg?" - írja.

20:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Lángoló teherautók Kairó utcáin

Forrás: AFP/Mohamed Abed
További képekért kattintson a fotóra!

20:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"Hoszninak mennie kell"

"Ez a tiltakozás nem fog véget érni. Nem fogják és nem tudják újra átverni az embereket... Hoszninak mennie kell. Én már 70 évesvagyok, meg fogok halni, de ezeknek az embereknek harcolniuk kell az életért" - mondta egy idős, a rendőrségi fogdából távozó tüntető a Reuters szerint.

20:21
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Állítólag kiürítik Izrael kairói nagykövetségét

Több twitterfelhasználó is azt írja, hogy helikopterekkel ürítik ki Izrael kairói nagykövetségét. Az információt senki nem erősítette meg.

20:21
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A hadsereg nem alkalmaz erőszakot

Az egyiptomi hadsereg bejelentette, hogy nem alkalmaz erőszakot a Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő tüntetőkkel szemben, garantálják a szólásszabadságot a békés tüntetőknek. A Muzulmán Testvériség ellenzéki iszlamista szervezet közben közleményben elutasította a beiktatott új egyiptomi kormányt és felszólította a lakosságot, hogy tüntessenek a Mubarak-rendszer megdöntéséig. 

20:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A vallási vezetők is megszólaltak

Egyiptom vallási vezetői felszólították Mubarak elnököt, hogy vessen véget az erőszaknak - közölte az al-Dzsazíra arab adása. A vallási vezetők tisztességes választásokat és politikai reformokat is követeltek.

20:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Két órás válságtanácskozás a Fehér Házban

A Reuters szerint este két órás egyeztetést tartott az egyiptomi helyzetről a washingtoni Fehér Házban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, Joe Biden alelnök és más vezető amerikai tisztviselők. Barack Obama elnököt is tájékoztatták a helyzetről.

20:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"Nem kell nekünk képviselet"

Egy vasárnap esti Twitter-bejegyzés szerint Baradei beszédét "nem kell nekünk képviselet!"-bekiabálások zavarták meg, amelyek miatt az ellenzéki vezető végül nem is tudta befejezni beszédét. Az állítást hírügynökségek tudósítói nem erősítették meg, de a Guardian kora esti beszámolója szerint többen megkésettnek nevezték a politikus felbukkanását, és fújolni kezdtek, amikor Baradei a szájához emelte a hangosbeszélőt. "Hogy lophatod el most a forradalmunkat?" - kiabálták néhányan az ellenzéki vezető felé a Guardian szerint.

20:31
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Katonai helikopterek Kairó felett

A BBC tudósítója, Haled Ezzelarab szerint katonai helikopterek cirkálnak Kairó felett.

20:35
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Csata a Belügyminisztériumnál

"Visszatértem a belügyminisztériumi csatából. A rendőrség éles lőszerrel, könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta a tömeget" - írta egy twitterező szemtanú a BBC szerint.

20:35
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Fosztogatóktól féltik az egyiptomi kincseket

A tüntetőkhöz csatlakozó egyiptomi filmrendező arra szólította fel a hadsereget, hogy védje meg az egyiptomi múzeumokban őrzött ókori kincseket a fosztogatóktól - írja a Telegraph. Az Al Arabija szerint néhány ember a zavargásokat arra használja, hogy fosztogasson, és már ki is raboltak egy bankot az Egyiptomi Múzeum mellett, miközben a múzeumot sem őrzi senki. Más források szerint civilek is igyekeznek a múzeumokhoz, hogy megóvják a kincseket.

20:36
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A mobilszolgáltatás felfüggesztésére utasították a Vodafone-t

A CNN szerint a Vodafone bejelentette, hogy arra utasították az egyiptomi hatóságok, hogy függesszék fel a mobilszolgáltatást ország több részén.

20:40
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

El-Baradei: A nép nem felejti el, ki állt mellé

Újabb részleteket közölt a BBC Mohammed el-Baradei ellenzéki vezető esti beszédéből. Eszerint a politikus azt mondta, hogy egy alelnök és egy új miniszterelnök kinevezése nem elég, majd a hadsereget kérte, hogy védje meg az embereket. "Az egyiptomi emberek emlékezni fognak, hogy ki állt melléjük, és ki volt a rezsimmel, amikor az elbukott" - mondta. Ezzel vélhetően azokra a korábbi pletykákra utalt, miszerint a hadsereg sem egységes, és egy része a tüntetőket támogatná.

20:54
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A Google gonosznak nevezte az egyiptomi kormányt

A Google közleményben ítélte el, hogy Egyiptom leállította az internetszolgáltatást, és ezzel gyakorlatilag elvágta az ország internetforgalmát a külvilágtól. A cég szerint ez egy "gonosz cselekedet volt".

20:56
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az elnöki gárda védi az állami tévét

Az al-Dzsazíra szerint az elnöki gárda is felvonult az állami tévé épületének védelméhez. A tévé kommentátorai szerint a gárda erői azért védik a tévét , mert az az egyik legfontosabb stratégiai épület a kormány számára az elnöki palota mellett. Bizarr módon azonban a tüntetők gárdát is éljenzéssel fogadták, ahogy korábban a hadsereget - írja a Guardian. Az al-Dzsazíra szerint még mindig nem egyértelmű, hogy mi a hadsereg célja az egyiptomi városok utcáin.

20:58
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Törli Egyiptomból induló járatait az Egypt Air

Az Associated Press szerint az egyiptomi nemzeti légitársaság, az Egypt Air törli a következő 12 órában a Kairóból induló járatait. Az oda tartó gépek leszállhatnak.

20:59
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kairóban 870-en sérültek meg

A Reuters orvosi forrásokra hivatkozva azt írja, 870 sérültje van a pénteki kairói összecsapásoknak.

21:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Katari főpap biztatja menekülésre Mubarakot

Az egyetlen megoldás, ha az egyiptomi elnök távozik - közölte egy katarban élő szunnita vallási vezető, Juszuf al-Kardavi sejk. "Ezért azt tanácsolom Mubarak elnöknek, hogy mondjon le, és hagyja el Egyiptomot" - fogalmazott az egyiptomi származású főpap.

21:06
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az EU nem kérte Mubarak távozását

Hosszas vita után közös nyilatkozatot fogadtak el az EU-országok külügyminiszterei hétfőn este Brüsszelben, amelyben elismerték az egyiptomi lakosság demokratikus törekvéseinek jogosságát, de nem szólították fel Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt a távozásra. Az állásfoglalás sürgeti, hogy "rendezett átmenet" során, "széles megalapozottságú kormányzattal" valósítsák meg az országban "az érdemi demokratikus reformok valódi folyamatát", tartsák tiszteletben a jogállamiságot, az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, tegyék lehetővé "szabad és tisztességes választások" megtartását.

A külügyminiszterek sajnálatuknak adtak hangot amiatt, hogy az elmúlt napokban jelentős számban haltak meg emberek az egyiptomi tüntetések során. Aggodalmukat fejezték ki a sérültek és az őrizetbe vettek nagy száma, illetve általában az erőszak alkalmazása miatt. A további erőszak megelőzése érdekében visszafogottságra szólították fel az összes felet. Követelték az egyiptomi hatóságoktól, hogy haladéktalanul bocsássák szabadon az összes őrizetbe vett békés tüntetőt, valamint állítsák helyre a távközlési szolgáltatásokat, biztosítsák mindenfajta média korlátlan elérhetőségét, beleértve az internetet is.

21:10
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Manszúrában is Mubarak távozását követelik

Az északkelet-egyiptomi Manszúrában is tízezrek követelik Mubarak távozását az al-Dzsazíra tudósítása szerint, és Alexandria utcáin is vonulnak a tüntetők a kijárási tilalom ellenére.

21:10
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Egész Észak-Afrika forrong

Az egyiptomi tüntetők az elnöküket elűző tunéziai tüntetők példáját követték, amikor a héten hatalmas tüntetéssorozatot kezdtek a közel 30 éve hatalmon lévő Hoszni Mubarak elnök ellen. Az észak-afrikai országok mindegyikében komoly gondot okoznak az emelkedő élelmiszerárak és a szegénység, amit csak tetéz az évtizedek óta hatalmon lévő diktátorok iránti ellenszenv: ez a feszültség Tunézia és Egyiptom mellett az összes észak-afrikai országban robbanásközeli állapotot idézett elő. A feszültség hátteréről és a térség helyzetéről szóló összeállításunkat itt olvashatja.

21:19
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kitart a tömeg Kairó főterén

Az al-Dzsazíra jelentése szerint néhány ezerre apadt a tiltakozók száma a központi tüntetések helyszínéül szolgáló Tahrír téren, az ott maradtak közül sokan viszont azt állítják, hogy egészen addig nem mennek el, amíg Mubarak elnök le nem mond.

21:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

"Made in USA" feliratú könnygázgránátokat lőttek

A BBC egy arab újságíró Twitter-üzenetére hivatkozva azt írja, hogy az egyiptomi diákok felháborodtak a rájuk kilőtt könnygázgránátok feliratain. A diákok az Al-Arabija hírtelevíziónak azt mutogatták, hogy a gránátokra "Made in USA" felirat van írva, és azt kérdezgették, "hogyan engedhetjük ezt Egyiptomban?" - áll a Twitter-üzenetben.

21:25
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Legalább öt halott van Kairóban

Csak Kairóban legalább 5 ember vesztette életét a pénteki zavargások során - mondták kórházi források a Reuters hírügynökségnek.

21:29
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Bírák és ellenzéki pártvezetők is a Tahrír téri tüntetők között

A legnagyobb egyiptomi ellenzéki párt, a Muzulmán Testvériség korábban börtönben ülő vezető alakjait is látták az al-Dzsazíra beszámolója szerint a Tahrír téri tüntetők között. (Az elmúlt két nap során több börtönből is kiszabadultak a korábban bebörtönzött politikusok.) A BBC tudósítása szerint a tüntetőkhöz időközben bírók tucatjai is csatlakoztak. Egyikük, Hosam Makawi korrupcióval és bizonyítékok megsemmisítésével vádolta meg a rendőröket. A korábbi értesülések szerint az utcákról péntek éjjel visszavont rendőrök hétfőn álltak volna ismét szolgálatba, de a BBC al-Arabijára hivatkozó beszámolója szerint már vasárnap este megjelentek.

21:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A foglyok elengedését követeli az EU

Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője felszólította az Egyiptomi hatóságokat, hogy azonnal engedjék szabadon a kormányellenes tüntetéseken őrizetbe vett tüntetőket - írja az AFP.

21:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb rendőrőrsöket gyújtottak fel

Gíza és Rafah városában is rendőrőrsöket gyújtottak fel a tüntetők szombat este - írja a BBC.

21:39
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Megvédték a katonák a tévé épületét

Szemtanúkra hivatkozva a Reuters azt írja, hogy a hadsereg szétoszlatta a tüntetőket, akik megpróbálták megostromolni az állami televízió épületét Kairóban. Az Al-Arabiya korábban arról számolt be, hogy a tüntetők bejutottak az épületbe, de a tévé továbbra is sugározta az adását, amely szerint nincsenek is tüntetések Kairóban. A hadsereg célja eddig nem volt egyértelmű, a tévé épületéhez vonuló katonákat a tüntető tömeg először éljenezve fogadta.

21:45
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Izrael szerint nem jött el az idő a demokráciához

Benjamin Netenjahu izraeli miniszterelnök a Time magazinnak nyilatkozva azt mondta, hogy Izrael "nagy aggodalommal figyeli a Közel-keletet megrázó földindulást". A magazin beszámolója szerint Izrael bízik az egyiptomi rendfenntartókban, mert a jelenlegi, Izraellel nem ellenséges rendszer fenntartása áll az érdekében. A lapnak egy meg nem nevezett izraeli miniszter azt mondta: "Nem vagyok biztos benne, hogy ez a megfelelő idő a demokratikus átalakulásra az  Arab régióban.

21:59
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok rendezett átmenetet akar

Az Egyesült Államok rendezett átmenetet akar Egyiptomban - mondta Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője, aki szerint Amerika nem fog beleszólni, hogy ki induljon a szeptemberi választásokon, csupán annyit szeretnének, ha szabad és tisztességes választásokat tartanának.

21:59
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Obama telefonon egyeztet a konfliktusról

Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia vezetője után vasárnap a jordán királlyal és David Cameron brit miniszterelnökkel is tárgyalt telefonon Barack Obama amerikai elnök az egyiptomi konfliktusról. Az AFP és a Guardian Fehér Ház-i forrásokra hivatkozó jelentése Obama az egyiptomi nép törekvéseinek támogatására, szoros kapcsolattartásra és a helyzet közös értékelésére kérte politikustársait. A brit kormányfő hivatalának közlése szerint Cameron és Obama egyetértettek abban, hogy átfogó politikai reformra és rendezett átmenetre van szükség Egyiptomban.

22:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Káosz a kairói reptéren

Káosz uralkodott el a kairói reptéren a városban zajló tüntetések miatt, sok utas a reptéren ragadt - írja a BBC. Egy Madridba tartó spanyol orvos azt mondta, hogy egy napja nem tud kijutni, se a gépekhez nem engedik, se a városi szállodákhoz nem tud eljutni. "Nagyon sok járatot törölnek" - mondta.

22:10
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Élőlánccal védenék az Egyiptomi Múzeumot

A BBC egy levélre hivatkozva írja, hogy a tüntetők élőlánccal próbálják megvédeni a kairói Egyiptomi Múzeumban őrzött régészeti leleteket, miközben az épület közelében tűz is ég.

22:15
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nem repül a Delta Kairóba

Az amerikai Delta Airlines bejelentette, hogy felfüggesztette kairói repülőjáratait a zavargások miatt.

22:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi magyar nagykövetségen nem tudnak magyar áldozatról

Az egyiptomi magyar nagykövetségnek nincs információja arról, hogy magyar állampolgár bármilyen módon érintett lenne a tüntetésekben. Az [origo] kereste az egyiptomi magyar nagykövetet, de azt az információt kaptuk, hogy nem elérhető. A követség egyik munkatársa azonban elmondta, hogy nehézkes az információáramlás az országban, mivel felfüggesztették a mobil- és internetszolgáltatást. A követség - amely egyébként folyamatos ügyeletet tart - csak úgy tud segíteni az esetlegesen bajba került magyarokon, ha bemennek a kairói konzulátusra.

22:25
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Obama még nem beszélt Mubarakkal

Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy Barack Obama amerikai elnök nem beszélt Mubarak egyiptomi elnökkel, de álláspontja szerint meg kell oldani a válságot, de arra is felhívta a figyelmet, hogy az internetes, és közösségi kommunikációs szolgáltatásokat helyre kell állítani.

22:26
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Mubarak alkotmányos változást szeretne

Az új kormányfő az al-Dzsazíra tudósítása szerint azt mondta az állami tévében, hogy Mubarak felkérte, kezdjen párbeszédet a pártokkal az alkotmányos reformok érdekében.

22:28
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Fesztiválhangulat Kairóban

Az al-Dzsazíra tudósítója szerint különféle korú és politikai beállítottságú emberek táboroznak a Tahrír téren Kairóban, a tudósító szerint a veszély ellenére bulihangulat van Kairó utcáin.

22:29
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Elszórt lövöldözések Kairóban

A Guardian Tahrír téren tartózkodó tudósítója elszórt lövöldözéseket hallott vasárnap este a repülőtér és az elnöki palota irányából. A fegyverek hangjából a riporter a hadsereg akciójára következtetett. A hangok irányába tartó, gyorsan mozgó tankokat is látott a tudósító.

22:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Felülvizsgálják a választási eredményeket

Egyiptomban felülvizsgálják a legutóbbi, az ellenzék által szabálytalannak minősített parlamenti választások eredményét - jelentette be Fati Szurur, a kairói törvényhozás elnöke. Az ellenzék fő erői a tavaly év végi egész választás érvénytelenítését követelték a csalások miatt, amelyek eredményeként Hoszni Mubarak elnök Nemzeti Demokrata Pártja több mint 80 százalékos többségbe került a parlamentben. A Népi Gyűlés elnöke szólt arról is, hogy a parlament feloszlatását is egyre többen követelik, de ezt a kérdést állítása szerint még vizsgálják a legfelsőbb semmítőszéken.

22:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hetven fölött az áldozatok száma

Az elmúlt 2 napban legalább 73 ember halt meg az egyiptomi zavargásokban - írja orvosi forrásokat idézve az AFP. A hírügynökség szerint több ezer ember sérült meg az összecsapásokban országszerte.

22:36
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Katonák biztosítják az Egyiptomi Múzeumot

Az egyiptomi állami televizíó híradása szerint a hadsereg egységei gondoskodnak arról, hogy megvédjék a fosztogatóktól az Egyiptomi Múzeumot.

22:44
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Amerika követe a helyszínen tájékozódik

Az Egyesült Államok megbízottat küld Egyiptomba, hogy a helyszínen tájékozódjon a helyzetről - jelentette be a Fehér Ház. A megbízott, Frank Wisner a '90-es években kairói nagykövet volt, de most nem diplomáciai küldöttként, hanem civilként utazik az országba - írja a BBC.

22:51
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nyugalmat akar Mubarak

A nyugalom helyreállítását kérte Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a kormányalakításra szombaton megbízást kapott új miniszterelnöktől, Ahmed Safíktól. A két politikus vasárnapi, másfél órás tárgyalásán az egyiptomi elnök a politikai reformok mellett a stabilitás helyreállását szabta az új kormányfő legsürgetőbb feladatául. 

Ayman Nour, az ellenzéki Al Ghad párt korábban bebörtönzött vezetője, az al-Dzsazírának nyilatkozva eközben azt mondta, hogy szerinte nem a kormányzattal, hanem közvetlenül a hadsereggel  kell tárgyalni. Ő és szövetségesei állítása szerint megállapodtak abban, hogy együttműködnek el-Baradeijel, és megpróbálják elérni, hogy a hadsereg álljon az ügyük mellé.

23:00
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A titkosrendőrséget sejtik a fosztogatások mögött

Az egyiptomi állami tévé szombat este folyamatosan számol be a kairói fosztogatásokról - jelentette a BBC arab nyelvű adása. Az állami tévé pénteken még úgy tett, mintha nem is lennének tüntetések Egyiptomban, így sok tüntető úgy érzi, hogy a mostani fosztogatásokról szóló beszámolók szándékosan eltúlzottak, hogy elijesszék az embereket az utcákról. Mások azzal vádolják az egyiptomi titkosrendőrséget, hogy az szervezi a fosztogatókat. Az állami tévé szerint a rablók által ellepett negyedekbe katonákat küldött a kormány.

23:07
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A franciákat lebeszélik az utazásról

A francia kormány azt tanácsolta az utazásszervezőknek, hogy szombaton függesszék fel az Egyiptomba tervezett utakat.

23:10
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Késő éjszaka is ezrek az utcán

"Este 11 van a fővárosban, Kairóban (magyar idő szerint 22.00 - a szerk), és még mindig ezrek tüntetnek Mubarak ellen. A diktatúra bukásra áll" - idézi egy kairói tüntető Twitter-üzenetét a BBC.

23:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Átmeneti kormányt követel egy ellenzéki párt

Átmeneti kormányt, új parlamenti választásokat és alkotmánymódosítást szorgalmazott az egyiptomi ellenzék egyik pártja pénteken, a több napja tartó kormányellenes tüntetések tetőpontján. A világi, liberális Vafd párt vezetője, Szajjid al-Badavi közleményében rámutatott: ideje módosítani az alkotmányt, mégpedig olyan módon, hogy az államfői mandátumot hat évre korlátozzák, és egy politikus legfeljebb kétszer tölthesse be a köztársasági elnöki tisztséget. "Eljött az ideje egy új átmeneti kormány létrehozásának... és új parlamenti választások kiírásának" - hangsúlyozta Badavi, hozzátéve, hogy pártja elutasít bármiféle külföldi beavatkozást.

23:25
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hokiütővel és machetével a rablók ellen

Miután a hadsereg azt tanácsolta a lakosoknak, hogy próbálják maguk megvédeni a házaikat a fosztogatóktól, a fővárosban önvédelmi brigádok szerveződtek - mondta a BBC-nek Nader, egy kairói lakos. Az őrjáratok machetékkel, hokiütőkkel és más fegyverekkel felszerelkezve járják a környékeket, hogy szembeszálljanak a rablókkal, akik Nader szerint szegénység által sújtott, rossz környékről érkező emberek.
23:27
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Menekül a felső tízezer

Az Al-Jazeera beszámolója szerint a leggazdagabb egyiptomi üzletemberek magánrepülőkön menekülnek az országból. Ugyanakkor továbbra sincs hír Mubarak elnök és családjának hollétéről.

23:30
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Lángokban áll az adóhivatal épülete

A tüntetők felgyújtották az egyiptomi adóhivatal központi épületét - jelentette a Reuters. A kairói toronyház a belügyminisztérium és más kormányépületek mellett található, amelyeket az este éles lőszerrel védtek a kormányerők. A toronyból füst száll fel, és lángokat is látni lehet, a környéken pedig továbbra is fegyverropogás hallatszik.

23:32
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hosszabb lett a kijárási tilalom

A kijárási tilalom egyórányi hosszabbítását rendelte el vasárnap az egyiptomi államfő. Hoszni Mubarak döntése szerint hétfőtől 16 óra helyett 15 órakor kezdődik a kijárási tilalom Kairóban, Alexandriában és Szuezben. A reggel 8 óráig érvényes kijárási tilalmat pénteken vezették be, miután minden korábbinál többen vonultak az utcára, majd elfajultak a biztonsági erők és a kormányellenes tüntetők közötti összecsapások.

23:34
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Szuezben 13 halott

Egészségügyi források szerint Szuezben 13 ember vesztette életét és 75-en sérültek meg - jelentette a Reuters.

23:36
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Halálos összecsapások Kairótól délre

Tizenkét ember halt meg Beni Szuef városában, Kairótól 100 kilométerre délre, amikor a rendőrség és a tüntetők összecsaptak szombat este - jelentette az AFP a hatóságokra hivatkozva.

23:56
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Washingtonban is tüntettek

Több mint száz arab-amerikai demonstrált egyiptomi zászlókkal pénteken a washingtoni Fehér Háznál, Mubarak elnök távozását követelve.

00:03
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Változást követelnek Mubaraktól az EU nagyhatalmai

Franciaország, Németország és Nagy-Britannia közös nyilatkozatban szólította fel Mubarak elnököt, hogy köteleződjön el "az átalakulási folyamat mellett". A három ország politikai vezetői azt kérték, hogy az egyiptomi hatóságok mindenáron kerüljék el a civilek elleni erőszakos fellépést, az országban pedig a szólásszabadság érdekében állítsák vissza a telefon- és internetszolgáltatást, valamint a gyülekezési szabadságot. "Az egyiptomi népnek legitim panaszai vannak, és igazságra, jobb jövőre vágyik. Arra biztatjuk Mubarak elnököt, hogy kötelezze el magát az átalakulási folyamat mellett, amit egy széles támogatottságú kormány és szabad, tisztességes választások révén lehet elérni" - írták.

00:06
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Énekelnek a Tahrír tér tüntetői

"Közeledik az éjfél Egyiptomban, a Tahrír téren tüntetők hirtelen éneklésbe kezdtek. Rendkívüli állóképesség" - írta vasárnap éjjeli Twitter-bejegyzésében a BBC helyszíni tudósítója. Az al-Dzsazira beszámolója szerint már csak alig 1000-en lehetnek Kairó főterén, kevesebben, mint a nap folyamán bármikor.

00:06
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kivilágított civil csapatok őrzik Heliopoliszt

Heliopolisz városának legnagyobb részét késő éjszaka fiatalokból összeverődött őrcsapatok járják - jelentette a BBC egy Twitter-üzenetre hivatkozva. A városban a fiatalok házi készítésű fegyverekkel őrzik a rendet, és lámpásokkal járnak, hogy láthatóak legyenek a sötétben.

00:07
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Óvatosságra int az amerikai muszlim képviselő

"Tanuúsítsanak önmérsékletet" - szólította fel az egyiptomi hatóságokat Keith Ellison az első muszlim, akit 2006-ban bevállasztottak az amerikai kongresszusba. A képviselő szerint figyelniük kell arra, hogy ne az amerikai segélyeket, fegyvereket használják fel Egyiptomban a tiltakozások elnyomására.

00:11
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Rendőrségeket ostromló tüntetőket lőttek agyon

Tizenhét embert lőttek agyon Beni Szuef kormányzóságban - közölte a Reuters szemtanúkra és orvosi forrásokra hivatkozva. Az áldozatok közül 12 akkor halt meg, amikor megtámadtak egy rendőrséget Biba városában. A másik öt áldozat szintén egy rendőrőrsöt akart elfoglalni Nasszer városban, amikor lelőtték őket. Az összecsapásokban több tucat további civil megsérült.

00:13
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Újból lángol a kairói pártszékház

Ismét fáklyákat dobáltak a kormányzó párt pénteken felgyújtott kairói székházára, amely szombat este ismét meggyulladt - jelentette a Guardian.

00:20
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Mubarak elnök megjelent a tévében

Huszni Mubarak egyiptomi elnök a Nile csatornán intéz felhívást az egyiptomiakhoz.

00:23
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kivetítőn tévéznek a tüntetők

Az al-Dzsazíra tudósítása szerint a tüntetők nagy kivetítőket állítottak fel a Tahrír téren, és azokon nézik az al-Dzsazíra adását.

00:26
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Leállt az utolsó internetszolgáltató is

Leállt az utolsó, még működő internetszolgáltató is - jelentette a BBC amerikai netfigyelő szolgáltatásokra hivatkozva. Egyiptomban napok óta nincs internet, az emberek faxon és betárcsázós modemeken próbálják tartani a kapcsolatot a külvilággal, erről szóló cikkünket itt olvashatja.

00:29
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Fotók az Egyiptomi Múzeumban végzett pusztításról

Fotókat tett közzé egy honlap az Egyiptomi Múzeumban okozott károkról. Az antik kincseket őrző múzeumba a zavargások alatt fosztogatók törtek be, és sok felbecsülhetetlen értékű régiséget, köztük két múmiát is megsemmisítettek. (erről itt olvashat részletesen). A rongálásról képült képeket itt nézheti meg.

00:31
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Mubarak: A szabadságot és a káoszt hajszál választja el

Mubarak elnök tévébeszédében elmondta, hogy nyomon követi az eseményeket, a tüntetők követeléseit, s egyben sajnálatát fejezte ki, hogy mindkét oldalon ártatlan áldozatokat követeltek a zavargások. Az elnök szerint a tiltakozások nem következhettek volna be, ha Egyiptomban nem vezették volna be a polgári szabadságjogokat, és nem lenne szabad a média. Mubarak ugyanakkor leszögezte, hogy nem akadályozza meg az embereket véleményük kifejtésében, de nem tekinthet el Egyiptom stabilitásának megóvásától sem. "A szabadságot és a káoszt csak egy hajszál választja el egymástól" - fogalmazott.

 

00:35
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Telefonon beszélt Mubarakkal Sarkozy és Cameron

Az EU-vezetők által kiadott közös nyilatkozat előtt David Cameron brit miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia államfő telefonon is beszélt Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel. Cameron a Guardian szerint azt kérte Mubaraktól, hogy "határozott lépésekkel gyorsítsa fel a politikai reformokat", és szerezzen politikai legitimitást.

00:36
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kormányváltás lesz

Mubarak beszédében azt is közölte, hogy lemondásra kérte fel a kormányt, és szombaton új kormányt kér fel az ország irányítására. Az elnök ígéretet tett a politikai, gazdasági, és szociális reformok folytatására. Beszédéből nem derült ki, hogy lemondásra készülne.

00:49
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

A tüntetőket nem győzte meg

Mubarak televíziós beszéde nem győzte meg a tüntetőket, Kairo utcáin az elnök megjelenése alatt is Mubarak távozását követelték, "Le Mubarakkal" - skandálták.

00:58
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Alexandriában hatan haltak meg

A Reuters orvosi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az északi tengerparti Alexandriában hatan vesztették életüket a tüntetések során.

00:59
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Elfogott fosztogatókat mutat az állami tévé

Egy kairói Twitter-üzenet szerint az egyiptomi állami tévé olyan fosztogatók képeit, nevét és lakcímét közli, akiket elfogtak az utcán. Közben az Arabic TV műsorán hatalmas felháborodással tudósítanak arról, hogy a belügyminisztérium tetejéről mesterlövészek lövöldözték le az épület körüli tüntetőket.