Folyamatosan szólnak a szirénák, rengeteg a légiriadó Ukrajnában
2022. július 16. 06:27
Legalább hárman meghaltak és 15-en megsérültek a közép-ukrajnai Dnyipro elleni pénteki rakétatámadásban . "A rakéták egy ipari üzemet és a mellette lévő forgalmas utcát találtak el" - mondta Valentyin Rezincsenko regionális kormányzó. Dnyipro Ukrajna negyedik legnagyobb, több mint 1 millió lakosú városa.
Az Egyesült Királyság szerint a Kreml felelős egy fogságba esett brit férfi kelet-ukrajnai haláláért. A brit külügyminiszter, Liz Truss azt mondta: „Megdöbbenve hallom, hogy Paul Urey brit segélymunkás meghalt egy orosz meghatalmazott ukrajnai őrizetében. Oroszországnak teljes felelősséget kell vállalnia ezért."
A Donyecki Népköztársaság ombudsmanja, Darija Morozova pénteken a Telegramon bejelentette, hogy a július 10-én fogságban elhunyt brit állampolgár,
PAUL UREY ZSOLDOSKÉNT HARCOLT AZ UKRÁNOK OLDALÁN, ENNEK ELLENÉRE MEGFELELŐ ORVOSI ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLT. HALÁLÁNAK OKA TÖBB KRÓNIKUS BETEGSÉG ÉS STRESSZ VOLT.
Elmondása szerint a donyecki hatóságok a nemzetközi szervezeteket és az Egyesült Királyság hivatalos képviselőit is értesítették Urey fogságáról, de semmilyen reakciót nem kaptak. „A britek még a fogolycsere lehetőséget is figyelmen kívül hagyták és nem biztosították a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül a szükséges orvosi ellátást sem" – áll a jelentésben.
Szombaton Kijev-szerte megszólaltak a légiriadó szirénák, mivel Oroszország fokozta az ukrán városok nagy hatótávolságú bombázását.
Az elmúlt három napban legalább 34 ember meghalt és több százan megsebesültek.
Magyarország területére 2022. július 15-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 7358 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 6792 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 343 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. Az ukrajnai háború elől 2022. július 15-én 242 ember, köztük 75 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket. (ORFK)
Az ukrán fegyveres erők vezérkara közzétette friss jelentését. Eszerint az oroszok már több mint 38 ezer katonát vesztettek, és majdnem 1700 tankjuk semmisült meg.
Az adatok hitelességét a jelen körülmények között nem lehet ellenőrizni.
Rakétatámadás érhette a dél-kelet ukrajnai Dnyipro városát péntek este. Egy, a Twiterre felkerül videón az látszik, hogy
egy teherautót szinte elnyelt a föld, miután találat érte, egy hatalmas lyukban lángol a jármű.
Hamarosan elkészül az a záródokumentum, ami feloldja a gabonaexport akadályait az ukrajnai kikötőkből, közölte az orosz védelmi minisztérium.
Ukrajna és Oroszoroszág Törökország közvetítésével a héten Isztambulban tárgyalt a gabonaexport újraindításáról. A háború kitörése óta ugyanis szinte teljesen leállt a gabonakivitel az ukrajnai kikötőkből, ami világszerte súlyosbította az élelmiszerválságot, emlékeztet a Kyiv Post.
A Twitteren közzétett videón látszik, milyen hatalmas robbanással csapódtak be az orosz rakéták az ukrajnai Dnyipro városában.
Ukrajna 13 milliárd dollár pénzügyi támogatást kapott a legfontosabb nemzetközi szövetségesektől az orosz invázió kezdete óta - közölte az Ukrán Nemzeti Bank egyik magas rangú tisztviselője.
Szerhij Nikolajcsuk a BBC-nek adott interjújában azt mondta, Ukrajna júniusban és július első napjaiban mintegy 4,4 milliárd dollárt kapott.
Összességében a háború kezdete óta pedig az ország közel 13 milliárd dollárnyi segélyt kapott.
Nikolajcsuk rámutatott, hogy a háború költséges művelet, mivel a kormány jelentős összegeket költ a biztonságra és a védelemre, a felszerelések és fegyverek vásárlására, valamint a közlekedésre és a szolgálatatásokra.
Erői átcsoportosítása után Oroszország újrakezdte a támadásokat Kelet-Ukrajnában pénteken - közölte az ukrán vezérkar szombaton. Az oroszok Szeverodonyeck és Liszicsanszk elfoglalása után iktattak be "operatív szünetet".
Az orosz erők Bahmut, Donyeck és a Vuhlehirszk hőerőmű környékén is újrakezdték a támadásokat, de a harcok egyelőre kisebb kiterjedésűek.
A washingtoni Hadtudományi Intézet (ISW) katonai szakértői megerősítették az értesülést, rámutatva:
ha valóban vége a szünetnek, akkor az oroszok a következő 72 órában valószínűleg fokozzák a támadásokat.
Péntek este Ukrajnában országszerte szóltak a légvédelmi szirénák. Dnyipróban a hatóságok adatai szerint legalább hárman meghaltak és tizenöten megsebesültek a rakétacsapásokban. Kremencsukban is lövedékek csapódtak be - mondta el Poltava megye kormányzója, Dmitro Lunyin. Odesszát szintén bombázták.
Ukrajnának 9 milliárd dollárra van szüksége a következő három hónapban, hogy helyreállítsa infrastruktúráját az orosz agresszor által okozott pusztítások után - közölte Oleg Ustenko, az ukrán elnök gazdasági tanácsadója.
"Ukrajnának most 9 milliárd dollárra van szüksége a következő három hónapban. Az életünk tönkrement, családjaink és szeretteink meghaltak, és mindent megteszünk az újjáépítésért" - mondta a Financial Timesnak adott interjújában.
Ustenko a háború sújtotta ukránok támogatására szólított fel. Mint mondta, "építkezésre, infrastruktúrára és egy minimális, feltétel nélküli alapjövedelemre van szükségünk minden egyes ember számára. Ukrajna nagyon hálás nemzetközi szövetségeseinknek a támogatásért. De ahogy közeledik az invázió hatodik hónapja, és közeledik a tél, Ukrajnának több pénzügyi segítségre lesz szüksége"
A videón látszik, hogy alig egy másodpercenként lövi ki a rakétákat a sorozatvető.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szemlét tartott az ukrajnai háborúban részt vevő déli és középső csapatoknál, és
utasítást adott az akciók fokozására minden műveleti irányban
- közölte az orosz védelmi minisztérium.
"Az orosz katonai főnök kiadta a szükséges utasításokat a csoportosulások akcióinak további fokozására minden műveleti irányban annak érdekében, hogy megszüntessék a kijevi rezsim számára annak lehetőségét, hogy tömeges rakéta- és tüzérségi csapásokat mérjen a polgári infrastruktúra és a donbászi és más régiók településeinek lakói ellen" - közölték.
Hárman meghaltak, és körülbelül 15-en megsérültek, amikor
nagy hatótávolságú orosz cirkálórakéták eltaláltak egy űrrakéta üzemet és a közeli utcát Dnyiproban,
közölték helyi tisztviselők, írja a BBC.
A dnyiprói Yuzhmash üzemben többek között műholdak készülnek – az egyiket Elon Musk SpaceX cége bocsátotta az űrbe.
Oroszország szombaton fokozta az Ukrajna elleni támadását, az ország több területéről civil áldozatokról érkeztek jelentések.
Legalább három civil meghalt és további három megsebesült egy orosz rakétacsapásban, amely az észak-ukrajnai Csugujev városát érte a kora reggeli órákban - közölte a regionális rendőrfőnök.
Szerhij Bolvinov, a harkivi regionális rendőrség helyettes vezetője elmondta, hogy a rakétákat valószínűleg orosz területről lőtték ki. Csugujev mintegy 120 kilométerre fekszik a határtól.
Négy orosz rakéta, amelyeket feltehetően az oroszországi Belgorod város környékéről lőttek ki éjszaka, fél négy körül eltalált egy lakóházat, egy iskolát és közigazgatási épületeket - írta Bolvinov a Facebookon, hozzátéve, hogy egy kétszintes lakóház részben megsemmisült.
Egy Twitterre felkerült videóban egy ukrán katona arról számolt be, hogy az iPhone-ja mentette meg az életét. A felvételen úgy tűnik, hogy a katona mobilja fogta fel a lövedéket.
A videó hitelességét szinte lehetetlen ellenőrizni.
A Gazprom orosz energiakonszern arra kérte a Siemens német energiavállalatot, hogy készítse elő az Északi Áramlat 1 gázvezeték Kanadában megjavított turbinájának Oroszországba szállítását - jelentette Telegram-csatornáján az orosz cég szombaton.
A vállalat jelezte:
számít arra, hogy a Siemens szerződésben vállalt kötelezettségeinek megfelelően elvégzi a gázturbinák karbantartását és javítását, mert ettől függ az Északi Áramlat 1 további működése.
"A Gazprom július 15-én azzal a hivatalos kéréssel fordult a Siemenshez, hogy készítse elő azokat a dokumentumokat, amelyek a jelenlegi kanadai és európai uniós szankciós szabályozás figyelembe vételével lehetővé teszik, hogy az Északi Áramlat 1 számára létfontosságú portovajai kompresszorállomás gázturbináját kivigyék Oroszországba" - írta Telegram-csatornáján a Gazprom szombaton.
Június óta a Gazprom jelentősen csökkentette az Északi Áramlaton át Európába érkező földgáz mennyiségét, majd le is állította a szállítást. A lépést a Kanadában javított turbina kiesésével indokolta.
Az ukrajnai háború miatt életbe léptetett nemzetközi szankciók miatt Kanada vonakodott visszaadni a turbinát Oroszországnak. Végül úgy döntött, hogy Németországnak adja át a megjavított készüléket.
Az Északi Áramlatot hétfőtől karbantartás miatt leállították. A munkák július 21-ig tartanak, azonban több nyugati politikus, köztük például Emmanuel Macron francia államfő jelezte: aggódik, hogy az oroszok nem fogják újraindítani a gázszállítást.
Az elmúlt órákban több felvétel is felkerült a közösségi oldalakra azokról az ukrán városokról, amelyeket rakétatámadás ért.
Több videó is készült Vinnicja városáról. Az egyiken teljesen kiégett és lerombolt épületek láthatóak.
Míg egy másik felvétel azt mutatja meg, hogy a rakétabecsapódás közelében a közlekedési táblák teljesen ráolvadtak az oszlopra.
Nikopolból és Odesszából is érkeztek videók, amelyeken a lebombázott és kigyulladt épületek, és a lángok ellen harcolók láthatóak.
Kramatorszkban pedig azt vették filmre, ahogy egy rakéta a közelben felrobban.
Mérséklődött Ukrajna luhanszki területeinek orosz bombázása, miután az ukrán hadsereg sikeresen támadott és megsemmisített több orosz fegyverraktárat a térségben - közölte Szerhij Haidai, a terület kormányzója
Haidai szerint az orosz csapatok már közvetlenül kapják a frontvonalon a lőszerutánpótlást, mivel jelenleg a megsemmisített raktárak miatt logisztikai problémákkal küzdenek.
Az Energoatom elnöke szerint az oroszok a zaporizzsjai atomerőműben tárolt fegyvereket, amelyek között "rakétarendszerek" is vannak, a környező területek bombázására használják.
Pedro Kotin szerint az ottani helyzet "rendkívül feszült", az üzemet körülbelül 500 orosz katona ellenőrizheti.
A délnyugat-ukrajnai atomerőművet még az orosz-ukrán háború első heteiben foglalták el az orosz erők - írja a Sky News
Az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint befejeződött a mentési művelet az ukrajnai Vinnicja városában.
A hatóság közlése szerint a nyugat-ukrajnai város központjára két nappal ezelőtt mért orosz rakétacsapásban összesen 23 ember halt meg, 202 megsérült, egy embert továbbra is eltűntként keresnek, továbbá három embert végül sikerült kimenteni a romok közül.
Az ukrán főparancsnokság közlése szerint a hadsereg visszaverte az oroszok újabb kísérletét a vuhlehirszki erőmű elfoglalására.
Az ukrajna donyecki területen található, ukrán kézben lévő vuhlehirszki erőmű nem a névadó városban van, ami jelenleg orosz csapatok ellenőrzése alatt áll.
Az ukrán légvédelem megsemmisített 4 orosz rakétát, amelyeket a Kaszpi-tengerről indítottak.
Az ukrán légierő parancsnoksága szerint Oroszország hat rakétát lőtt ki, amelyek közül négyet lelőtt az ukrán légvédelem, kettő pedig Cserkaszi körzetben csapódott be.
Az Ukrajna donyecki területen lévő Pokrovszk orosz ágyúzása 16 lakóépületet rongált meg.
Ruszlan Trebuskin, Pokrovszk polgármestere ma közölte, hogy a támadásnak vannak halálos áldozatai és sérültjei, de a pontos számot nem közölte.