Oroszország sorozóközpontot nyit a grúz határon, egyre fokozódnak a harcok

Események

BM-21 Grad, rakéta, Grad, rakétavető, sorozatvető, Ukrajna, Oroszország, orosz-ukrán háború, háború
A BM-21 'Grad' multiple rocket launcher fires at Russian position in eastern Ukraine on September 22, 2022, amid the Russian invasion of Ukraine. (Photo by Juan BARRETO / AFP)
Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 218. napjáról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül38 bejegyzés
06:02
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Ez történt szerdán

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

06:19
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Sűrű napja volt az ukrán elnöknek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt éjszakai videóüzenetében, hogy a szerdai nap folyamán telefonon tárgyalt Nagy-Britannia és Kanada miniszterelnökével, Németország kancellárjával, Törökország elnökével, valamint az ENSZ főttikárával is. A megbeszéléseken Ukrajna katonai támogatása, a Moszkvával szembeni szankciók szigorítása és az ukrán gabonaexport is szóba került. Az ukrán elnök elégedetten fogadta, hogy tárgyalópartnerei nem fogadják el az oroszok által megszállt régiókban rendezett népszavazások eredményeit. 

"Köszönjük mindenkinek az egyértelmű támogatást. Köszönöm mindenkinek, hogy megértette álláspontunkat" - mondta Volodimir Zelenszkij. "Ukrajna nem tűrheti el, és nem is fogja eltűrni, hogy Oroszország bármiféle kísérletet tegyen földünk elfoglalására" - fogalmazott.

06:33
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Mégsem biztos a szabotázs

Az Egyesült Államok még mindig tanácstalan abban a kérdésben, hogy az Északi Áramlat gázvezetékeiben keletkezett károkat szabotázs okozta-e. Egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő név nélkül nyilatkozva azt mondta, hogy csak egy szakértői vizsgálat után lehet biztosan kijelenteni, hogy mi történt. Arra a kérdésre, hogy kizárható-e az Egyesült Államok részvétele az eseményekben, a katonai tisztviselő azt mondta: "Abszolút nem vettünk részt benne."

07:01
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Moldova a biztonsága miatt aggódik

Moldovának fokoznia kell a védelmet, mert Oroszország nem tartja tiszteletben a semlegességét – mondta Maia Sandu nyugatbarát elnök szerdán a nemzeti televíziónak. "Moldova semleges ország,... de most Oroszország nem tartja tiszteletben semlegességünket, hadseregét Moldova területén tartja. Ezért meg kell erősítenünk védelmi képességünket" - mondta Sandu asszony.

Az Ukrajnával és Romániával határos Moldova idén kérte felvételét az Európai Unióba, és határozottan elítélte Oroszország ukrajnai invázióját. Moldova Európa egyik legszegényebb országa idén valamivel több mint 1 milliárd lejt (196,97 millió dollárt) – bruttó hazai termékének 0,45%-át – különítette el védelmi kiadásokra.

07:26
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Újabb 1,1 milliárd dolláros amerikai segély Ukrajnának

Az Egyesült Államok további 1,1 milliárd dollár segélyt nyújt Ukrajnának, 18 db HIMARS rakétarendszer és egyéb fegyverek finanszírozásával, amelyekkel az Oroszország által az ukrán csapatok ellen használt drónokat semlegesítenék. A legújabb támogatási csomagot az ukrán biztonsági segítségnyújtási kezdeményezés keretében biztosítják, amely fegyverek és felszerelések vásárlására vonatkozó szerződéseket finanszíroz.

Ezzel közel 17 milliárd dollárra nő az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyek összege a Biden-kormány hivatalba lépése óta. A tisztviselők névtelenül adtak meg részleteket a csomagról, mert még nem hozták nyilvánosságra.

07:49
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Oroszország sorozóközpontot nyit a grúz határon

Oroszország napokon belül sorozóközpontot nyit a grúz határon, ahol hatalmas sorok alakultak ki az egy hete elrendelt tartalékos mozgósítás elől külföldre menekülő orosz férfiakból és családjaikból. A Verhnij Larsz határátkelő tisztjeinek az lesz a feladatuk, hogy kézbesítsék az idézést a "mobilizációs korú polgároknak". 60 orosz belügyi alkalmazott már megjelent az átkelőnél, de a "rendkívül feszült" helyzet miatt egyelőre nem nyitották meg a sorozóirodát. Verhnij Larsznál két nap alatt több mint 20 ezren hagyták el Oroszországot.

Hosszú kilépő sorokról számoltak be a hatóságok a Mongólia és a Kazahsztán felé vezető határátkelőhelyeken is. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök kedden azt mondta, hogy megvédi a "reménytelen helyzet" elől menekülő oroszok biztonságát és jólétét. Az orosz védelmi minisztérium szintén kedden azt közölte, hogy nem kéri azoknak az orosz állampolgároknak a kiadatását, akik külföldre utaztak, hogy elkerüljék a hadseregbe való besorozást.

08:02
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Magyarország segít

Magyarország területére 2022. szeptember 28-án az ukrán-magyar határszakaszon 6632 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4824 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A beléptetettek közül a rendőrség 149 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást - közölte a rendőrség.

08:31
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Hibrid hadviselés

Politikusok Európa-szerte arra figyelmeztetnek, hogy a két Északi Áramlat gázvezeték feltételezett szabotálása a hibrid hadviselés új szakaszát vetítheti előre a sebezhető energiainfrastruktúra ellen Ukrajna támogatásának aláásása érdekében. Norvégia miniszterelnöke, Jonas Gahr Store kijelentette, hogy országa fokozni fogja katonai jelenlétét az energialétesítményeknél, miután az ország Európa legnagyobb földgázszállítójává válik.

08:53
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Terrorizmust támogató országgá minősíthetik Oroszországot

A szankciókkal foglalkozó nemzetközi munkacsoport által készített jelentés arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországot immár a „terrorizmus állami támogatójának" kell nyilvánítani, és elérte a terrorista állam jogi definícióját az Egyesült Államok és Kanada törvényei szerint. Andrij Jermak, az ukrán Elnöki Hivatal vezetője a jelentés fényében átfogó amerikai és európai szankciókat szorgalmazott, miután Ukrajna Oroszországot a Balti-tenger alatti Északi Áramlat vezetékek szabotázsával vádolta meg.

09:30
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Amerikai figyelmeztetés

Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége biztonsági riasztást adott ki, és felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy haladéktalanul hagyják el Oroszországot. Közleményükben arra figyelmeztetnek, hogy

az orosz kormány mozgósítása keretében behívhatják harcolni az orosz-amerikai kettős állampolgárokat.

Az amerikai állampolgároknak nem szabad Oroszországba utazniuk, a már ott tartózkodóknak pedig haladéktalanul el kell hagyniuk Oroszországot.

10:01
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Más országok is lépnek

Az Egyesült Államok után Románia, Bulgária és Lengyelország kormánya is felszólította az Orosz Föderációban tartózkodó állampolgárait, hogy sürgősen távozzanak az országból. Arra számítanak, hogy a katonai mozgósítások elől menekülő oroszok nagy száma miatt később még nehezebbé válik a határátlépés.

10:53
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Magyarország minden olyan döntést támogat, ami közelebb hozza a békét

Az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ha eljönne a béke, akkor kontrollálni tudnánk az inflációt, az irracionálisan emelkedő energiaárakat és vissza tudnánk állítani az élelmiszerellátás biztonságát is globális szinten

- mondta Szijjártó Péter.

Magyarország minden olyan döntést támogat, amely közelebb hozza a békét, de nem fogja támogatni azokat, amelyek meghosszabbítják a háborút.

A teljes cikk itt olvasható

11:22
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Folytatódtak a heves harcok

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának jelentése szerint Oroszország a korábbinál lényegesen erősebb védelmet épít ki, miközben Ukrajna legalább két tengelyen kelet felé próbál előre nyomulni. Herszon régióban folytatódtak a heves harcok, ahol a Dnyipro jobb partján álló orosz haderő továbbra is sebezhető volt – áll a legfrissebb hírszerzési közleményben.

11:55
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Háborús bűncselekmény a vád

Az ukrán hatóságok azt állítják, hogy azonosítottak öt orosz katonát, akik állítólag civil autókra lőttek Kijev térségében a háború első napjaiban. Az orosz katonákat öt ember meggyilkolásával és további hat megsebesítésével vádolják, akik február 25-én, egy nappal Oroszország megszállása után próbáltak elmenekülni Hosztomelből.

12:35
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

4 orosz rakétát lőttek le az ukránok

Az ukrán „Kelet" légi parancsnokság jelentése szerint az orosz Szu-35-ös vadászgépek öt Kh-59-es levegő-föld rakétát lőttek ki. Az ukrán légierő tájékoztatása szerint egy rakétát lőttek le Zaporizzsja megyében, egyet a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih körzetben, kettőt pedig a Dnyipropetrovszk megyei Szinelnyikove körzetben. Az ötödik rakéta sorsáról nem adtak információt.

13:20
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

500 millió eurós támogatás

Ukrajna 500 millió eurós költségvetési támogatást kap az EU-tól. Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédsági és bővítési biztosa Kijevben tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a pénz hozzájárul Ukrajna élelmezésbiztonságának erősítéséhez

13:59
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Aknavetőkkel lövik Szumi megyét

Szumi megye kormányzója, Dmitro Zsivickij azt mondta, hogy az orosz erők aknavetőkkel és önjáró fegyverekkel lőtték Krasznopillia községet. Zsivickij szerint az orosz csapatok drónokat is használtak. Az orosz ágyúzás következtében két ház és egy villanyvezeték megrongálódott. Zsivickij szerint nem voltak polgári áldozatok

14:28
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Orosz veszteségek Ukrajna szerint

Az Ukrán Fegyveres Erők szerint a háború kezdete óta meghalt 59010 orosz katona, valamint sikerült megsemmisíteniük többek közt 2338 orosz tankot, 262 repülőgépet és 224 helikoptert.

14:53
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Oroszország hivatalosan is annektálja a megszállt ukrajnai régiókat

Vlagyimir Putyin pénteken 15 órakor aláírja a négy megszállt ukrajnai régió bekebelezéséről szóló rendeletet – jelentette be a Kreml.

15:21
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

6 civil meghalt, 4 megsebesült Donyeck megyében

A Donyeck megye kormányzója, Pavlo Kirilenko arról számolt be, hogy orosz támadásokban meghalt két civil Toretskban, egy Bahmutban, egy Pivnicsnében, egy Blahodatnéban és egy Mikolajvkában.

Kirilenko szerint a háború kezdete óta 901 civilt halt meg Donyeck megyében, nem számítva Mariupolt és Volnovahát

15:50
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Hárman meghaltak Dnyipróban

A Dnyipro elleni orosz támadásban hárman meghaltak, köztük egy gyerek, valamint öten megsebesültek, köztük egy 12 éves gyerek. Emellett több mint 60 ház megrongálódott - írta Valentyin Reznichenko, a megye kormányzója a Telegramon.

16:10
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Fehéroroszország 20 000 hadköteles orosz befogadására készül

20 ezer újonnan mozgósított orosz férfit készül befogadni Fehéroroszország – jelentette az ukrán védelmi minisztérium.

A helyi hatóságok polgári helyiségeket, épületeket és autókat használnak orosz katonák elhelyezésére és szállítására.

16:43
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

11-en megsérültek Donyeck megyében

A város polgármestere szerint az orosz erők reggel négy rakétacsapást mértek Kramatorszkra, 11 civilt megsebesítve, valamint megrongáltak egy lakóépületet, egy kórházat és egyéb civil létesítményeket.

17:00
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Elengedtek hat ukrán hadifoglyot az oroszok

A katonák fogolycsere során szabadultak az orosz hadifogságból.

17:28
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Itt az ukrán reakció a népszavazásra

Az oroszok szerint a népszavazás alatt és azt követően is célzott rakétatámadások értek több települést is Herszon térségben. A csapások során két hotel is megsemmisült, többen meghaltak és sokan megsérültek. Oroszország szerint Ukrajna részéről ezek a támadások egyértelmű üzenetek voltak azoknak, akik a népszavazáson nyilvánították ki véleményüket.

17:50
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Kémkedéssel vádolnak több oroszt Montenegróban

Kémkedés és az orosz titkosszolgálattal folytatott együttműködés gyanúja miatt indított nyomozást a montenegrói nemzetbiztonsági szolgálat két montenegrói és körülbelül harminc orosz állampolgár, valamint további hat orosz diplomata ellen - közölte a Pobjeda című podgoricai napilap az internetes oldalán csütörtökön.

Vukas Radonjic államügyész a lapnak megerősítette, hogy nyomozás folyik, és több lakást is átvizsgált a rendőrség, de egyelőre senkit nem tartóztattak le.

18:14
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Hatalmas orosz offenzíva indult Ukrajnában

Oroszország tiltott kazettás lövedékeket lőtt ki csütörtök reggel a dnyipropetrovszki régióban lévő Krivij Rih környékének ipari infrastruktúrájára, aminek következtében legalább 19 ember megsebesült, az éjjel pedig a megyeszékhelyre, Dnyipróra mért rakétacsapást, aminek négy halálos áldozata lett, köztük két gyermek - közölte Valentin Reznyicsenko, a megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

18:48
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Lettország újabb oroszellenes intézkedést hozhat

Lettország igazságügyi minisztere új törvényjavaslatot nyújtott be, amely értelmében át kellene nevezni minden olyan közterületet, amely kapcsolódik Oroszországhoz vagy a Szovjetunióhoz. Így új nevet kaphat majd a Puskin, a Lomonoszov és a Turgenyev utca is. Janis Bordans szerint ezeket a neveket azért kapták a közterek, hogy eltöröljék Lettország létezését. Az egyik város vezetése azonban már jelezte, hogy nem hajlandóak a nevek megváltoztatására, mert azok az ország gazdag történetének részei.

19:20
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Kreml: Állami szintű terrortámadás történhetett a gázvezetékek ellen

Felvetette az állami szintű terrorcselekmény lehetőségét csütörtökön az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetéket megrongáló rendkívüli eseményekkel kapcsolatban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, hangsúlyozva, hogy a történtek kivizsgálása nemzetközi együttműködést igényel.

Peszkov újságíróknak nyilatkozva "példátlan jellegű" eseményeknek nevezte az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 vezetékeken történt incidenseket.

"Nyilvánvaló, hogy itt több ország együttműködésére lesz szükség. Olyan körülmények között, amikor a kommunikáció akut hiánya tapasztalható, és sok ország nem hajlandó velünk együttműködni ilyen érzékeny területeken, sok kérdés merül fel. Ez rendkívül veszélyes helyzet, amely sürgős vizsgálatot igényel" - mondta a szóvivő.

Ez egy incidens. Egyelőre nem tudunk egyértelműbb minősítést adni. (.) Természetesen nagyon nehéz lenne elképzelni, hogy egy ilyen terrorcselekményre valamilyen állam részvétele nélkül kerülhetett volna sor - kommentálta a helyzetet Peszkov a pusztítás mértékére utalva.

Lehetetlennek nevezte annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon Oroszország és az Egyesült Államok együttműködhet-e a történtek kivizsgálásában, mivel - mint mondta - a két ország biztonsági szervei között nincs semmilyen érdemi kapcsolat és együttműködés.

Nem tudott felelni arra sem, hogy technikailag újraindítható lesz-e valaha a korábban működő Északi Áramlat-1.

19:53
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa is közvetített a szeptemberi fogolycsere megszervezésében

Ferenc pápa is közvetített az Ukrajnában szeptemberben megvalósult fogolycsere érdekében - közölte csütörtöki számában a La Civilta Cattolica című olasz jezsuita folyóirat.

A lap azt a szeptember 15-én lezajlott beszélgetést közli, amely Ferenc pápa és a Vallások Világtalálkozójának orosz és fehérorosz jezsuita delegációja résztvevői között zajlott a kazahsztáni Nur-Szultanban (ma Asztana).

Ferenc pápa elmondása szerint "korábban a Vatikánban fogadott kihallgatáson egy ukrán fogolycserén dolgozó katonatisztet, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vallásügyi tanácsadójának kíséretében érkezett. Egy több mint 300 hadifogoly nevét tartalmazó listát adtak át neki, és azt kérték, hogy próbáljon tenni valamit egy esetleges fogolycsere érdekében".

A kérésnek eleget téve Ferenc pápa azonnal felhívta a vatikáni orosz nagykövetséget, majd arról érdeklődött, hogyan járhatna közben egy lehetséges fogolycsere, vagy annak felgyorsítása érdekében.

A katolikus egyházfő további részletekre nem tért ki a dialógus során.

A beszélgetést mindössze egy héttel azután közölte a jezsuita folyóirat, hogy az orosz és az ukrán fél az eddigi legnagyobb, 270 embert érintő fogolycserét bonyolította le. Szeptember 22-én az oroszok összesen 215 embert adtak át Ukrajnának 55 orosz hadifogolyért cserébe.

20:30
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Oroszország korlátozza az egyes nyugati országokból érkező átmenő teherforgalmat

Oroszország korlátozza az egyes nyugati országokból érkező átmenő teherforgalmat. Vlagyimir Putyin aláírta azt a rendeletet, ami felhatalmazza az orosz kormányt, hogy megtiltsa azon országokban regisztrált kamionok és teherautók áthaladását az országon, amik szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben - írja a Sky News.

A rendelet szerint az intézkedéseket válaszul vezették be az orosz állampolgárokkal és szervezetekkel szemben egyes külföldi államok által bevezetett "barátságtalan" korlátozásokra.

21:06
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Guterres: Veszélyes eszkalációt jelentene az ukrán régiók orosz elcsatolása

Veszélyes eszkalációt jelentene és kockára tenné a béke kilátásait a térségben, amennyiben Oroszország megvalósítja a négy ukrán régió elcsatolására vonatkozó terveit - figyelmeztetett csütörtökön António Guterres ENSZ-főtitkár.

Semmilyen jogi erővel nem bírna és elítélésre lenne érdemes, ha döntés születne az ukrajnai Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja régiók elcsatolásáról - húzta alá Guterres újságíróknak nyilatkozva.

21:43
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

A lengyel parlament elítélte a megszállt ukrajnai területeken rendezett népszavazást

A lengyel parlament alsóháza (szejm) csütörtökön egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, amelyben elítélte a megszállt ukrajnai területeken Moszkva által rendezett népszavazásokat, valamint felszólította az Európai Uniót, hogy függessze fel a vízumkiadást az orosz állampolgárok számára.

A szejm "nem ismeri el az illegitim népszavazások eredményeit" - áll a dokumentumban, amely szerint a szerdán lezárult, az Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló népszavazásokat "félelemmel teli légkörben hajtották végre, megsértve a nemzetközi jog minden normáját".

A képviselők támogatták Ukrajnát abban a törekvésben, hogy "teljes mértékben visszaszerezze az ország egész területe felett az ellenőrzést a nemzetközileg elismert jogállásnak megfelelően".

Határozottan elítélték, hogy az Oroszországi Föderáció által megszállt területek lakosait szolgálatra kényszerítik "az orosz fegyveres, kisegítő és kollaboráns erőkben".

22:16
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Oroszország elhagyására sürgeti állampolgárait Olaszország

Az Oroszországban élő olaszoknak meg kellene fontolniuk az ország elhagyását - közölte az oroszországi olasz nagykövetség.

A nagykövetség közleményében figyelmeztetett, hogy az ország elhagyása egyre nehezebbé válik - a repülőjegyek ára drasztikusan megemelkedett, továbbá néhány határátkelőn hatalmas tömeg próbálja átlépni az orosz határt, hogy egyes szomszédos országokba juthasson - írja a The Guardian.

22:47
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Polgármester: Az orosz erők ismét a dél-ukrajnai Mikolajivot lőtték

Az orosz erők csütörtökön tiltott kazettás lövedékeket lőttek ki a dél-ukrajnai Mikolajivra, aminek következtében robbanás történt egy közösségi közlekedési eszköz megállója közelében, hárman meghaltak és 12-en megsebesültek - közölte Olekszandr Szenkevics, a város polgármestere.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy csütörtökre virradó éjjel is orosz csapás érte Mikolajivet, polgári létesítményekben okozva károkat.

Az ukrán északi műveleti parancsnokság a Facebookon arról adott hírt, hogy Oroszország csütörtökön a határa menti ukrán területeket is lőtte, Csernyihiv és Szumi megyékben egy óra alatt 55 robbanást jegyeztek fel. A parancsnokság hozzátette, hogy a katonák közül senki sem sebesült meg, áldozatokról a civil lakosság körében nincs információja.

23:18
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Orosz diplomatákat utasított ki Montenegró

Montenegró hat orosz diplomatát utasított ki a diplomáciai normák megsértése miatt csütörtökön - közölte az ország külügyminisztériuma.

A közlemény szerint az orosz diplomaták a diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezménnyel össze nem egyeztethető tevékenységet folytattak, ezért kell elhagyniuk az országot.

A Pobjeda című montenegrói napilap csütörtökön közölte, hogy a montenegrói nemzetbiztonsági szolgálat kémkedés és az orosz titkosszolgálattal folytatott együttműködés gyanúja miatt nyomozást indított két montenegrói és körülbelül harminc orosz állampolgár, valamint további hat orosz diplomata ellen.

Dritan Abazovic miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen is beszélt arról, hogy közös akciót hajtanak végre a montenegrói és más külföldi szervek az ország érdekeinek megóvása érdekében, de részleteket nem közölt.

23:39
szeptember 29, 2022
Vágólapra másolva!

Varsó közel 290 millió dollárt kap Washingtontól védelemfejlesztésre

Az amerikai kongresszus jóváhagyta, hogy az Egyesült Államok az Ukrajnának és a szomszédságában fekvő országoknak szánt védelemfejlesztési program keretében 288,6 millió dollárt utaljon át Lengyelországnak - közölte csütörtökön a varsói amerikai nagykövetség.

A Foreign Military Financing (FMF) nevű projekt keretében nyújtott támogatás amerikai katonai felszerelések beszerzésére és Lengyelországban amerikai vezetéssel zajló kiképzésekre fordítható.

Az amerikai nagykövetség közleménye szerint a vissza nem térítendő kölcsönök formájában nyújtandó támogatás azzal függ össze, hogy Lengyelország hadi felszerelést adott át az Oroszország által megtámadott Ukrajnának.

Az FMF célja Lengyelország esetében a fegyverkészletek feltöltése, beleértve a páncélosállományokat is.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szeptember 8-án Kijevben jelentett be 2,2 milliárd dollárt (956 milliárd forintot) érő támogatást Ukrajna és a szomszédságában fekvő 18 ország számára.

A mostani bejelentésben érintett eszközök ennek a támogatásnak a részét képezik.

06:29
szeptember 30, 2022
Vágólapra másolva!

Ez a közvetítésünk véget ért

Friss tudósításunkat ITT TALÁLJA.