Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 226. napjáról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül19 bejegyzés
06:07
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Ez történt csütörtökön

Előző napi közvetítésünket ITT találja!

06:12
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Orosz lőszerraktárakat lőttek ki az ukránok

Három orosz lőszerraktárat semmisítettek meg az ukránok az ország déli részén - írta a Kyiv Independent.

06:31
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Zelenszkij már a Krím felszabadításáról beszél

Az ukrán elnök legfrissebb beszédében azt mondta, az oroszok csak a herszoni régióban stabilizálták a helyzetüket, míg az ukrán csapatok október elseje óta több mint ötszáz négyzetkilométernyi területet és több tucat települést foglaltak vissza az oroszoktól.

Zelenszkij azt is mondta: "eljön a nap, amikor a zaporizzsjai területen is sikerekről fogunk beszámolni - azokon a területeken, amelyek még mindig a megszállók ellenőrzése alatt állnak. Eljön majd a nap, amikor a Krím felszabadításáról is beszélni fogunk."

06:47
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Több mint tízezer ukrajnai menekülő érkezett tegnap

Magyarország területére október 6-án az ukrán-magyar határszakaszon 5450 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5304 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság. 

Az ukrajnai háború elől szintén tegnap 33 ember, köztük 13 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

07:09
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Iráni drónok Ukrajna ellen

Az iráni gyártmányú drónok oroszországi használata nem valószínű, hogy jelentősen befolyásolja a háború menetét - írta az amerikai ISW.

Zelenszkij ukrán elnök ezzel kapcsolatban azt mondta: "Irán valamiért azt állítja, hogy Ukrajnában nincsenek iráni gyártmányú drónok. Az emberek látják őket az égen. Mi lelőjük őket. De nekünk azt mondják, hogy Ukrajnában állítólag nincsenek iráni drónok. Nos, mi megtaláljuk a módját annak, hogy valóban ne maradjanak."

07:24
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Hét halottja van a Zaporizzsja elleni orosz támadásnak

A terület kormányzója, Olekszandr Sztaruh jelentette, hogy hét ember halt meg a Zaporizzsját tegnap kora reggel ért orosz rakétacsapásban.

07:35
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Heves támadás alatt a Szumi régió

Az oroszok több mint 150 lövedéket lőttek ki a Szumi régióra tegnap, jelentette a régió kormányzója.

Dmytro Zsivitszkij beszámolója szerint az oroszok Junakivka, Seredyna-Buda, Esman, Krasznopillia, Müropillia, Bilopillia és Velyka Piszarivka településeket lőtték.

08:12
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Orosz dróntámadás Zaporizzsja ellen

Kamikaze drónokkal támadták az oroszok Zaporizzsját ma reggel - jelentette a régió kormányzója, aki szerint egy ember sebesült meg a támadásokban.

10:21
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Több száz holttestet találtak Harkovban

Az északkelet-harkovi régióban, ahol az ukrán erők nagy területet szereztek vissza szeptemberben, 534 civil, köztük 19 gyerek holttestét találták meg az orosz csapatok távozása után - mondta Szerhij Bolvinov, a harkovi nemzeti rendőrség munkatársa csütörtökön online közzétett tájékoztatóján.

A Reuters jelentése szerint összesen 447 holttestet találtak Izjumban. Azt is elmondta, hogy a nyomozók bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy 22 helyszínt „kínzószobának" használnak.

Az információkat nem erősítette meg független forrás.

11:44
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Nyolc civil megsérült Harkovban

Az elmúlt 24 órában nyolc ember került kórházba a Harkovban orosz támadások következtében - írta a Telegramon Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója.

12:23
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Aknára lépett egy nő Izjumban

Egy 47 éves nő megsérült, amikor egy aknára lépett Izjum régióban - közölte Oleh Szinyehubov, Harkov régió kormányzója. Ismét figyelmeztette a lakosságot a kockázatokra, mondván „az ellenség által hagyott aknamezők hatalmasak". Az állításokat független forrás nem erősítette meg.

13:22
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

2 ember meghalt Donyeck megyében

Az elmúlt 24 órában az orosz erők két civilt megöltek és hetet megsebesítettek Donyeck megyében, nem számítva Mariupolt és Volnovakhát – jelentette a megye kormányzója, Pavlo Kirilenko.

14:03
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Orosz veszteségek Ukrajna szerint

Az ukrán fegyveres erők szerint a háború kezdete óta megöltek 62030 orosz katonát, valamint többek közt megsemmisítettek 2483 orosz tankot, 234 helikoptert és 1087 pilóta nélküli repülőt.

15:27
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Brit hírszerzés: Ukrajna tankflottájának több mint fele elfogott orosz járművekből áll

Az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta legalább 440 orosz fő harckocsit és 650 egyéb páncélozott járművet foglaltak el, amelyek Ukrajna jelenleg kihelyezett tankflottájának több mint felét teszik ki - jelentette az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma október 7-én.

15:51
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Az EU francia tarackokat küld Ukrajnának

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy az Európai Unió több katonai felszerelést - beleértve a francia Caesar tarackokat is - akar küldeni Ukrajnának az Oroszország elleni védekezésre, – írja a Reuters.

Október 1-jén a Le Monde arról számolt be, hogy Franciaország 6-12 Caesar tarackot készül szállítani Ukrajnának.

16:13
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Japán új szankciókat vezet be Oroszországgal szemben

További szankciókat vezetett be Japán Oroszország és meghatalmazottai ellen a négy ukrán megye annektálása miatt – jelentette az NHK közszolgálati műsorszolgáltató október 7-én.

Kihara Seiji japán kabinetfőtitkár-helyettes szerint Oroszország lépései sértik Ukrajna területi integritását, és sértik a nemzetközi jogot.

16:45
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

11 ember meghalt a Zaporizzsját ért rakétacsapásokban

Tizenegyre nőtt a dél-ukrajnai Zaporizzzsja városa elleni csütörtöki orosz rakétatámadások áldozatainak száma Ukrajna szerint.

Nyolc civil holttestét egy lakóház romjai alatt találták meg, legalább 15 ember pedig eltűnt.

Olekszandr Sztaruk, a város regionális katonai közigazgatásának vezetője külön közleményben közölte, hogy legalább 21 embert sikerült kimenteni, és a legénység továbbra is dolgozik mások felkutatásán.

18:14
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Az oroszok kamikaze drónokat vetettek Zaporizzsja ellen

Az orosz hadsereg drónokat kezdett bevetni ukrán célpontok ellen.

Ukrán katonai tisztviselők szerint a kamikaze drónok olcsóbbak és kevésbé kifinomultak, mint a rakéták, de hatásosnak bizonyultak a földi célpontok megrongálásában.

Oroszország első alkalommal vette célba robbanóanyaggal megrakott kamikaze drónokkal Zaporizzsját. A támadásban tizenegyen meghaltak.

23:36
október 07, 2022
Vágólapra másolva!

Musk és Putyin lepaktált – ettől félnek az ukránok

A Financial Times jelentése szerint az utóbbi időben egyre többször fordult elő, hogy megszűnt Ukrajnában az Elon Musk-féle Starlink műholdak által biztosított internet-hozzáférés, ami hónapok óta támogatja az ukrán csapatokat a háborús műveletekben.

 

Az ukrán csapatok egyik tisztje szerint a hibák már „katasztrofális" kommunikációs veszteségekhez vezettek, a további „korlátozások" pedig pusztító következményekkel járhatnak.  

Ugyancsak ukrán katonai tisztviselők attól tartanak, hogy titkos megállapodás született a Starlinket üzemeltető űrvállalat, a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk és Vlagyimir Putyin orosz elnök között – mint ismeretes, Musk már a hét elején is nagy port kavart, amikor a Twitteren közvélemény-kutatásokat indított az Ukrajnára vonatkozó lehetséges „béketervekről", és az általa feldobott javaslatok nagyban egyeztek a Kreml követeléseivel.

A Starlink műholdakat Ukrajnának „adományozó" szervezet koordinátora szerint azonban a SpaceX csak az esetleges orosz visszaéléseket akarta megakadályozni a szolgáltatás korlátozásával. A jelenséggel kapcsolatban egyelőre a SpaceX és Elon Musk is hallgat.