Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Szerencsét hozó növények a lakásban

Vágólapra másolva!
Növényeink helyének és méretének, színének tudatos megválasztásával is befolyásolhatjuk lakásunk energiáit. Sőt, az sem mindegy, hogy a növényekből nyert illóolajokat lakásunk melyik részén párologtatjuk.
Vágólapra másolva!

Természetesen keleten és északkeleten is kedvező a növények jelenléte. Ide tehetjük a sárgás levelű vagy virágú növényeinket, de természetesen az egyszerű zöld növények is jó helyen lesznek itt. Figyeljünk azonban arra, hogy északon, északkeleten, keleten inkább kisebb virágcserepeket helyezzünk el: például futónövényeket. Itt ugyanis nem kedvező a súlyos dolgok jelenléte. Kisebb növényeink elsősorban a víz elemet képviselik, melynek nagyon jó helye van ezeken az égtájakon.

Érdemes megemlíteni, hogy a nyáron gyűjtött gyógynövényeink, illetve bizonyos növényekből nyert illóolajok szintén javítják otthonunk energiáit. Lakásunk keleti részén párologtathatunk jázminolajat, délen eukaliptuszolajat, délnyugaton pacsuliolajat. Északnyugaton és északkeleten kedvező a szantálolaj, északon a mandulaolaj. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy más égtájakon nem használhatjuk őket! Az itt felsorolt helyeken segítenek az adott égtáj vaszati korrekciójában. Gyógynövényeink közül érdemes megemlíteni, hogy a délkeleten kedvező a kamilla, délen pedig a gyömbér és a feketebors.

Megoszlanak a vélemények a lakásban tartott szárazvirágcsokrokkal kapcsolatban. Egyesek szerint - mivel nincs bennük élet - az elmúlást képviselik, mások csupán porfogónak tartják, de sokan vannak, akik örömüket lelik bennük, hisz a hideg téli napokon visszaidézik számukra a nyár emlékeit. Ha száraznövényeket szeretnénk a lakásban, tartsuk őket délnyugaton, nyugaton, melyek a múlt, a befejezések égtájai, rendszeresen portalanítsuk őket és a tavasszal cseréljük le őket friss virágra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről