A belső ember

A nyelv csapdája

Mit gondolnak Önök a következő kijelentésről: amiről nem lehet beszélni, az olyan, mintha nem is lenne? Valószínűleg vitatkozásra ingerlő megállapítás. Ha arra gondolunk, hogy tudunk valamit, de az adott helyzetben nem akarunk bajba kerülni, ezért nem hozzuk szóba, akkor elvetjük ezt a kijelentést. Gondoljunk most például arra, hogy mit is mesélnénk egy alkalmi ismerősünknek az üdülőben családi életünkről. És ugyanerről az orvosunknak? Az önkormányzati tisztviselőnek? A válóperes ügyvédnek? Nyilván mindig maradnak el nem mondott részletek, történetek, mindig más és más marad ki az elbeszélésből. Persze ezekkel az elhallgatott dolgokkal mi magunk azért tisztában vagyunk. Vagy mégsem?

Pszichológus tanácsadó

Szeretné megosztani valakivel gondjait? Tanácsot szeretne kérni? Szakértőnk készséggel válaszol, ha családi problémáival, kapcsolataival, lelki gondjaival keresi fel őt e-mailben. A következő oldalon beleolvashat a korábban neki írt levelekbe is.

A külső és a belső ember

Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében már beszél a belső és a külső ember harcáról. A belső ember az a részünk, aki képes felismerni és befogadni az isteni törvényt, a külső pedig a testiséggel azonos, amely a bűn törvényének van alávetve. A kereszténységnek ez a gondolatmenete évszázadokra meghatározta az önmagunk megismerésének lehetséges formáit.

Tudósok, akik középkori szerzők önéletrajzait tanulmányozzák, arra a megállapításra jutottak, hogy ezekből alig rajzolódik ki a szerző alakja, személyisége. Az akkor használatos nyelvezet, a kötelező beszédfordulatok, a vallásos előírások egyszerűen nem tették lehetővé, hogy valóban saját magukról, saját személyes dolgaikról, érzéseikről írjanak. Bár voltak nagyszerű kivételek, mint például Szent Ágoston Vallomásai, a középkor embere feltehetően még nem tudott saját magáról gondolkodni, nem tudta saját belső világát megismerni.

Az évenkénti gyónást a keresztények számára az 1215-ös lateráni zsinat kötelezővé tette. Lehetővé, sőt feladattá vált az önmagukban való elmélyülés. Mégis, a "belső ember", az önálló, bonyolult, jót és rosszat egyaránt magában hordozó, saját belső pszichológiai világgal rendelkező ember a mai formájában csak sokára, a 19. század kezdetére alakul ki. A belső, lelki ügyek irányításában, formálásában a papi, a szülői és a nevelői hatalom mellett fokozatosan egyre nagyobb szerepet kap a lélek tudományos szakértőinek hatalma. A cikk folytatásában ezeket a fejleményeket fogjuk szemügyre venni.

Lust Iván a Női lapozó lelki tanácsadója, oldalán közvetlenül fordulhatnak hozzá tanácsért bármely pszichológiai témában