Amazonok utódai vagyunk

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO
Demi Moore mint G. I. Jane

A harciasság kultúrtörténeti gyökerei

A harcias nők korán megjelennek az európai kultúrában. A görög mítoszokban Danaosz ötven leányát jellemezték az elbeszélők amazonszerűnek, bár akkor még nem nevezték őket így. Olyan lények voltak, akiknek nincsen női hangjuk, harckocsi-játékokban gyakorolják magukat, s hol vadásznak a napfény átjárta erdőkben, hol datolyát, fahajat és tömjént szednek. Ötven harcias, férfigyűlölő hajadonról van szó, akik majd Aiszkhülosz egyik drámájában is megjelennek. Ellenfeleik apjuk, Danaosz testvérének, Aigüptosznak ötven fiúgyermeke, akik nőül kívánták venni őket. Figyelemre méltó a történet folytatása is. A testvérétől és annak fiaitól rettegő Danaosz és lányai hajóval Argoszba menekülnek, ahol később megjelennek a fiúk is. Danaosz cselt sző. Lányait ugyan kisorsolja az ötven fiú között, de tőrt ad mindegyik lánynak. A nászéjszakán negyvenkilenc menyasszony meggyilkolja vőlegényét. Fejüket levágják, és egy folyóba vetik. Egy akadt a lányok közül, akinek szívét meglágyította egy ifjú közeledése, megszerette, és nem ölte meg. Ezzel vétkezett testvérei és főként apja ellen, amiért elítélik. A bíróság előtt maga Aphrodité, a szerelem istennője vállalja védelmét. Gyönyörű beszédet mond a szerelem hatalmáról. A mítosz szerint az életben maradt vőlegény, bizonyos Lürkeusz elmenekült egy szomszédos országba, és később, Danaosz után, ő lett Argosz királya.
Szerelem, politika és erőszak összefonódását már az ókorban is ismerték. Kerényi Károly mitológiatörténete egy másik verzióról is tud, amely szerint az életben maradt fiú kettő kivételével mind megölte a lányokat, akik az alvilágba kerülve repedt korsókban hordanak szüntelenül vizet, mint az örök beteljesületlenség jelképei. Babits Mihály Danaidák című verse is ezt a verziót dolgozza fel.

Amazonok nyomában

Egyik vidéki városunk hírlapjában 2000-ben cikk jelent meg Amazonok a középiskolában címmel, amelyben keményen verekedő gimnazista lányokról számol be a cikkíró. Danaosz leányai és a kisvárosi gimnazisták után nézzük meg, kik is voltak az amazonok, akiknek neve - úgy látszik - a mindennapokban is összekapcsolódik a női agresszivitással.

Forrás: ORIGO
A görög váza képén két amazon éppen Héraklészt gyűri földre

Egy történész szerint két különböző anyajogú (matriarchális) birodalom létezett. A korábbi Afrikában, az időszámítás előtti hatodik század környékén, a mai Líbia területén jött létre. Leghíresebb királynőjük, Müréné meghódította Szíria és Egyiptom egyes területeit és nagy mediterrán területeket is. Számos várost is alapított, amelyek nevére utalnak, ilyen pl. Szmirna.
Századokkal később a Fekete-tenger környékén, a Thermodon folyó mentén Lüszippé alapított egy bronzkori matriarchális birodalmat. Egyes történészek szerint ez az amazonbirodalom hosszabb ideig maradt fenn, mint később Nagy Sándor vagy akár Napóleon birodalma. A mítoszok szerint meggyűlt a baja az amazonokkal Héraklésznek és később Thészeusznak is.

Az amazonok kutatásának új lendületet adtak a feminista mozgalmak. A régészeti eredmények bizonyító erejét a feministák hangsúlyozzák erősebben. Egy harcias feminista weblapon - Gendergap.com - hosszú, pontos adatokkal ellátott felsorolást találunk a világtörténelem női harcosairól az amazonoktól a huszadik századig. Az amazonok és más női harcosok létezése azt hivatott alátámasztani, hogy a nők ezen a területen is egyenrangúak a férfiakkal.

Hogy vajon jó ez nekik, nekünk, arról következő héten olvashatnak oldalainkon.

Lust Iván
a Női lapozó lelki tanácsadója, oldalán közvetlenül fordulhatnak hozzá tanácsért bármely pszichológiai témában

Ajánlat

Még több információ az amazonokról


Korábban

Esélyegyenlősdi - ma még mindig többet ér az elsőszülőtt, ha fiú

Női vezetők az üzleti életben