Elkapott a szerelem

A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.

Kedves Csajszi!

Be kell, hogy valljam, sokáig azt hittem, minden olyan egyszerű. Az is volt, most meg azt sem tudom, ki vagyok. Ennek egyetlen és fő oka van: ő. Más magyarázat ki van zárva. Egyszerűen nem ismerem ki magamat, magamon.
Eddig, ha valaki érdekelt, figyelve az "áldozatra", elég hamar ráéreztem, hogy ő is akarja-e a dolgot. Abból tudtam kideríteni, hogy figyeltem, hogyan beszél hozzám, hogyan néz és mozdul. Egészen mostanáig ez működött, azt hittem, istenadta tehetség vagyok. Most azonban azt gondolom, hogy nem erről van szó, úgy érzem, csak nem voltam igazán szerelmes. Az igazi kockázat terhe nélkül lehettem olyan, amilyen.

A mostani helyzet számos kérdést vetett fel bennem, amelyekre még nem tudom a választ - és ha már rád akadtam, gondoltam, írok.

A helyzet

A történet évekkel ezelőtt volt először napirenden, de akkor még távolról sem voltam az a tipikus nők kedvence. Nem voltam tisztában azzal, ki is vagyok, ez aztán átsütött mindenen, amit csináltam. Bár úgy éreztem, hogy már akkor is volt valami kis szikra a levegőben ezzel a lánnyal, de az nem lobbantott be semmit. Majd eltelt három év. Megnőttem, újra ott álltunk egymás előtt, és bár én olyan magas labdát kaptam tőle, amit férfi csak kérhet normál körülmények között, s ami borzasztóan izgalmas volt, nem éltem vele. Volt valakim, és a hűségre szavaztam végül. Elérkeztünk a mostba. Valami - kétszer is - megint egy helyre terelt bennünket. Váltódott egy pár telefon és sms. Amikor először találkoztunk a közelmúltban, nem éreztem semmi különöset, csak annyit, hogy beszélgetés közben (2-3 óráról van szó) kétszer megcsúszott a hangom, ami már nagyon rég nem fordult elő velem, és kicsit szétszórt is voltam. Elsőre nem is gondoltam, hogy az érzelmeim miatt lehet ez. A második találkozáskor, amikor váratlanul egy épület mögül lépett elém, akkorát dobbant a szívem, hogy el se tudom mondani, a gyomrom pedig már azt se tudta, mi az elsődleges feladat. Persze igyekeztem - ez szokott menni -, hogy adjak egy kis tartást magamnak, de azóta... fogalmam sincs, mi történik velem. Úgy érzem, most lassabban esnek le dolgok, mint ezelőtt valaha, és észre se veszek olyan egyértelmű jeleket, amelyek nélkül - ha így megy tovább - még pánikba is esek. Amilyen hülye vagyok, lett volna egy közös kiruccanás, amit én lemondtam! Lemondtam, pedig talán "felkérés volt keringőre" vagy nem is tudom...

A kérdés

A kérdésem mindezek után: mennyire viseli el egy nő, ha egy férfi nem veszi észre azokat a jeleket - azonnal -, amelyekre léphetne? Számomra nem egyértelmű az sem, hogy egyáltalán, akar-e ő valamit is tőlem, attól még, hogy bárhová is elhív. Ebben benne van, az "ismerlek, tök jó, hogy megint beszélgetünk, gyere el te is velünk ide meg ide". Nem tudom, hogy ez a meghívás azt jelentette-e, hogy "vedd magad észre és csinálj valamit!"

Még valami. Az én rövidke életem alatt eddig nem vettem észre azt, hogy ha valaki iránt érdeklődtem is a múltban, azt az érzést sokkal később egy kép vagy egy emlék is újraélesztheti. Így van ez a csajokkal is?

Köszönöm

A Facér Csajszi válaszol

Petikém, te szerelmes vagy. Jelenleg ugyan még nem tudni, hogy a lányba vagy abba, a roppant izgalmas dologba, ami évek óta tart kettőtök között, de elkapott az érzés. Na, fogalmazok egyszerűbben. Eddigi életed során minden ment simán, megkímélted magadat a kellemetlen helyzetektől, attól, hogy lepattintson bárki is. Remek módszert fejlesztettél ki arra, hogyan érezd meg egy lánynál, ha nem tetszel neki. Ez azért tudott így működni, mert az "áldozatokba" eddig nem igazán voltál szerelmes. Azt írod, hogy a hűség miatt nem kezdtél vele viszonyt, s nem a "szerelmes vagyok a jelenlegi barátnőmbe" - mondattal hárítottál akkor.

A lényegre térve: hogy megtudd, mit akar ez a lány - kire gondolván összeszűkül a gyomrod, a torkodon keresztül lüktet a szíved -, el kellene menni vele, akárhová. Bárhová. Egyszer már meghátráltál, de most neked kellene lépned. A lány már felajánlotta a találkozót - nem könnyű kezdeményezni nekünk sem, még ha csak egy szimpla kis társasági "gyere velünk, érezd jól magad"-ról van szó -, s hidd el nekem innentől kezdve, nem jár majd a nyakadra, nem próbál újabb közös kiruccanásokat szervezni, hiszen ez egy visszautasítás volt részedről. Ezzel azonban az érzés irányodba nem múlik el - remélhetőleg van ilyen -, csak megvárja, hogy most te lépj, hiszen részedről volt nemleges a válasz. Azzal kapcsolatban, hogy a lányok meddig viselik el a visszautasítást, nem tudok neked általánosságban állást foglalni, hiszen ez nagymértékben függ attól, hogy mit éreznek a kiszemelt iránt, hogy milyen habitussal bírnak, hogyan vélekednek a férfi-női szerepekről. S azt sem jelenthetem ki egyértelműen, hogy a viszonzatlan, vagy be nem teljesedett korábbi vonzódásokat egy kép, vagy egy emlék mindenkinél újból feléleszti a korábbi érzést, de mi csajok máshogyan tekintünk azokra a férfiakra, akikkel esetleg nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettük volna. De ez lehet utálat, vagy imádat, közömbösség, vagy érdeklődés...

Azzal pedig ne foglalkozz, hogy milyen keretek közé viszi, mivel címkézi fel (gyere el a haverokkal, társasági élet, buli, hiszen ismerlek) a lány a ti viszonyotokat, ha dolgotok van egymással, az a körülményektől, környezetetektől függetlenül fog életre kelni.

Egyébként pedig olyan nincs, hogy az ember sosem égeti meg magát. Ezt is meg kell tanulni feldolgozni. Kívánom neked, hogy pozitív kicsengése legyen a ti kis történeteteknek, úgyhogy hajrá, húzz bele és kezdeményezz.

Csókollak: A Facér Csajszi