Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

1954. január 29-én megszületett Oprah Gail Winfrey a Mississippi állambéli Kosciuskóban élő tinédzser szülők, Vernita Lee és Vernon Winfrey gyermekeként. Már újszülöttként hegynyi nehézségek tornyosultak előtte: 18 éves anyja, aki háztartási alkalmazottként dolgozott, és 20 éves apja, aki katonai szolgálatot teljesített, nem voltak összeházasodva, Oprah színes bőrűnek született, a lehető legnagyobb szegénységbe.

Élete első hat éve felhőtlenül telt, nagyanyja nevelte egy mississippi farmon. Oprah úgy emlékszik erre az időszakra, mint élete első nagy szerencsehulláma, de inkább azt vallja, hogy a nagyanyjával való élet mentette meg az életét. Nagyon zsenge korában már megtanította olvasni, és elültette benne az olvasás szeretetének magját. Szónoki tehetsége már hároméves korában megmutatkozott, amikor hangos felolvasásokat tartott nagyanyjának és a helyi templomi közösségnek: többször előfordult, hogy a kis Oprah olvasta fel a miséken a szentbeszédet. Nagyanyja többször is emlegette, hogy unokája különleges tehetséggel született. Bár nem értette akkor még a tehetség szót, de érezte, hogy különlegesnek tartják, és ez a lelki megerősítés segítette át az elkövetkező nehéz éveken, amiket már anyjával töltött.

Hatéves korában anyja, Vernita Lee úgy gondolta, hogy most már el tudná tartani leányát, ezért Oprah-t Milwaukee-ba küldték, hogy anyjával éljen. Rettenetes évek vártak rá. Tizenhárom éves koráig élt ott, mialatt többször szexuálisan zaklatták. Kilencéves korában egyik unokatestvére megerőszakolta, később anyja élettársa és egyik nagybátyja molesztálta. A fiatal lány soha nem mondta senkinek, mit kell elviselnie. Ehelyett magába fojtotta fájdalmas dühét, kifelé pedig szófogadatlan lázadó lett. Többször is megszökött otthonról, és mindenféle bajba keveredett, mígnem anyja megelégelte, és javítóintézetbe akarta adni.

A javítóintézetbe nem tudták felvenni helyhiány miatt, ezért aztán apjához küldték Nashville-be. Kikapós, vad életvitelét itt is folytatta egy darabig, amikor 14 éves korában terhes maradt. Gyermeke halva született, amit nagyon megszenvedett, és elhatározta, hogy megváltoztatja életét. Apja szigorú és következetes nevelése alatt Oprah élete teljesen megváltozott. Vernon Winfrey megkövetelte lányától, hogy jó jegyeket szerezzen az iskolában, és minden héten el kellett olvasnia egy könyvet, amiről beszámolót is kellett írnia.