Varázslat Napja a világbékéért

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Gyerekek szavazásai alapján Michael Jackon nyeri a Magical Life Award nevű díjat


Az Varázslat Napja rendezvény szervezője és lebonyolítója a Celebrate The Magic Foundation, amely adományokkal segíti az iskolákat és jótékonysági rendezvényeket szervez gyermekintézmények számára világszerte. Az esemény elnöke Mark Magic Eberra, amerikai költő és egyben a "Magicneering Élet, Nevetés és Életszeretet!" könyvsorozat szerzője, aki a következőképp fogalmazott:
"Célunk felhívni a világ figyelmét arra, hogy az a béke, szeretet és boldogság, amit keresünk, gyermekeink szívében van. Nem érdekes, hogy milyen kultúrához, fajhoz, korosztályhoz vagy valláshoz tartozunk, mert gyermekeink szeretete az, ami összeköt minket. Ezt a szeretetet mindig megláthatjuk, amikor a szemükbe nézünk és hiszünk nekik."

Magyarország is csatlakozott

A rendezvény központja New York lesz, ahol délután 13 órakor, a World Trade Center helyén kezdődik az éneklés, ami aztán a világ minden részén folytatódni fog. Magyarország is csatlakozott ehhez a világméretű ünnepséghez, és delegációt szervezett. Eddig több mint 200 ember csatlakozott hozzá, és számuk folyamatosan nő.

A magyar delegáció programja Budapesten a Városligetben 2002 május 1-jén, 18 órakor kezdődik, melynek során a résztvevő iskolák tanulói mondják el véleményüket, gondolataikat arról, hogyan tehetnénk jobbá Földünket. Majd pontban este 7 órakor elénekelik az alapítvány által ajánlott egyik dalt, Michael Jackson Heal the World (Gyógyítsd meg a világot) című szerzeményét. A dalt a világ számos pontján - New Yorkban is - ugyanebben az időpontban milliók éneklik majd együtt.

Magical Life Award

Az alapítvány létrehozta a Magical Life Award nevű díjat is, ami egy olyan egyént illet, aki igaz, humanitárius szolgálatot tett a béke, és a gyermekek életének jobbá tétele érdekében. Akit a gyermeki varázs jellemez, és ezzel segíti a világot jobbá és nemesebbé tenni. A 2002-es év jelöltjei közül választva a világ gyermekei megszavazták, hogy Michael Jackson nyerje az első Magical Life Award-t.

Korábban
Londoni tömegtüntetés a háború ellen

Ajánlat
A Varázslat Napja rendezvény honlapja