Budapest

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt négy évben a 66 tagú képviselő-testületben jelentős többségben volt a két baloldali frakció a jobboldalhoz képest. A közgyűlésben számos alkalommal heves vita tört ki az ellenzéki és a kormánypárti képviselőcsoportok között, de még az MSZP és az SZDSZ között is. Nagy vitatéma volt például a Városháza-projekt, amit az SZDSZ javaslatára vetettek el. Az MSZP sérelmezte, hogy a koalíciós partner nem egyeztetett az ügyben velük, ennek ellenére nem támogatták a Fidesz által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítását. Hasonlóképpen nézeteltérés volt a baloldali koalíciós partnerek között a hannoveri villamosok ügyében, mikor Demszky megtámadta a bíróságnál a közbeszerzési döntőbizottsági határozatot. Demszky ekkor azt nyilatkozta: a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció felbontásának tekinti, hogy egész napos vita után az MSZP a Fidesszel együtt megszavazta a használt német villamosok megvásárlását. Az MSZP ugyanakkor felhánytorgatta azt a korábbi sérelmüket, hogy az SZDSZ az MSZP véleménye nélkül nyújtotta be a főváros 2001-es költségvetési tervét.

A képviselő-testület jelenlegi összetétele:

jelölő szervezetképviselők
Fidesz-MDF-MKDSZ22
MSZP20
SZDSZ18
MIÉP6

A főpolgármester, Demszky Gábor, 12 éve van posztján, minden egyes alkalommal az SZDSZ színeiben indult, négy éve az MSZP támogatásával. Négy éve a MIÉP-nek sokkal nagyobb volt a támogatottsága, mint most, amikor a parlamentből is kiestek. Az országgyűlési választásokon Buadepesten a Fidesz kifejezetten rosszul szerepelt, míg az MSZP jelentősen előretört. A 32 egyéni választókörzetből 27 helyen szocialista, egy helyen az MSZP által is támogatott szabad demokrata jelölt győzött, és Fidesz-MDF jelöltje csak négy körzetben lett befutó.

A következő pártok állítottak listát Budapesten:

Centrum
Fidesz-MDF-MKDSZ
MIÉP
MSZP
Munkáspárt
SZDSZ