Eger

 

Eger mai területén az újkőkortól kezdve mutathatók ki az állandó letelepedés nyomai, de a várostól nem messze lévő Subalyuk-barlangban találtak ennél régebbi leleteket is. A késői vaskorban kelták települtek a területre. Időszámításunk első századaiban különböző germán törzsek települtek a vidékre. Őket az avarok követték, majd szlávok is letelepedtek a mai város környékén.

A honfoglaló magyarok már a X. század elején elérték a mai Eger területét. István király a XI. század elején Egerben püspökséget alapított. Valószínűleg még az ő életében kezdték meg a püspöki székesegyház építését is, ami azonban szinte nyomtalanul elpusztult. A XII. század végén új, román stílusú templom épitésébe kezdtek. A templom mellett épültek fel a püspökök és a kanonokok lakóházai, ez alkotta a település magját.

A tatárjárás alatt 1241-ben a régi település elpusztult. Az új települést ez után vették körül falakkal. A megritkult lakosságot Franciaországból és Itáliából érkező telepesek pótolták. A XIV. század folyamán Eger ipari és kereskedelmi központtá fejlődött, a rendszeres vásároknak köszönhetően. Ebben az időben lendült fel a szőlőművelés is.

A XV. század második felében az egri püspökök nagy építkezésekbe kezdtek. Ebben az időben épült fel a gótikus püspöki palota és hozzákezdtek a püspöki székesegyház gótikus stílusú átépítéséhez is. Mátyás király Bonfini szerint 1468-ban országgyűlést is tartott a városban.

Az ország három részre szakadásával Eger és környéke a Habsburgok uralma alá került. Eger a végvári rendszer egyik legfontosabb láncszeme lett, jelentős erődítési munkák kezdődtek a várban. A királlyal kötött megállapodás értelmében az egyházi jövedelmek egyharmadát a vár építésére, egyharmadát pedig a katonák zsoldjának fizetésére fordíthatták. Dobó István 1548-ban lett Eger kapitánya. Az 1552-es török támadás idején közel negyvenszeres túlerővel szemben is sikeresen vezette a vár védelmét.

A vár lábánál elterülő város is sokat fejlődött a XV. század folyamán. A XVI. század második felében a lakóházakat, templomokat, középületeket helyreállították és a várost övező palánkfal helyére kőfalat állítottak. A XVI. század második fele a végvári harcok kora volt. 1596-ban III. Mohamed török szultán végül mégis elfoglalta az egri várat. A török uralom 1687-ig tartott. Eger egy nagy kiterjedésű török tartomány, "vilajet" székhelye, török-mohamedán jellegű város lett. A templomokat mecsetekké alakították át, melléjük minareteket építettek. A törökök új fürdőket emeltek.

Eger várát 1687. december 17-én foglalták vissza a császári seregek. A visszafoglalt városban bárki letelepedhetett, polgárjogot szerezhetett és olcsón kapott házat. Bár a várost 1688. augusztus 6-án szabad királyi várossá nyilvánították, 1694-ben ismét püspöki fennhatóság alá került. Az iparnak és a kereskedelemnek köszönhetően a város gazdasága virágzásnak indult. Ezt jól mutatja, hogy 1701-ben Egerre 4619, Budára 3940, Pestre pedig 1979 forint adót vetettek ki.

A XVIII. század elején nagyobb arányú bevándorlás indult meg a városba. Sok német, szerb, bosnyák és horvát is letelepedett itt. A város XVIII. századi újjáépítése - a kor uralkodó ízlésének megfelelően - barokk stílusban folyt, ekkor épült fel az új püspöki palota a székesegyház mellett. A város lakossága a XVIII. században több mint négyszeresére nőtt. 1787-ben 17 083 lakosa volt és az ország hatodik legnagyobb városa lett.

A XIX században sorozatos természeti katasztrófák érték Egert. Az 1888. évi filoxéra-járvány a szőlőkben is nagy pusztítást okozott, és ez hosszú évtizedeken át kihatott a lakosság gazdasági helyzetére. Az egyházi fennhatóság alól 1854-ben került ki a város. Az érsek és a főkáptalan 50 ezer ezüst forint készpénz lefizetése ellenében lemondott a feudális előjogairól.

Az I. világháború után nehezen indult meg a gazdasági élet, csak 1925-től kezdtek nagyobb középítkezésekbe. Ebben az időszakban vált Eger idegenforgalmi központtá. A két világháború közötti időszak legfontosabb beruházása a vízvezeték- és a csatornahálózat kiépítése volt. A II. világháborúban a város nem szenvedett sokat, bár üzemeinek nagy részét a visszavonuló német csapatok leszerelték. Az 1950-es évektől a mezőgazdaság és azon belül is a bortermelés vált a gazdasági húzóágazattá Egerben.

Eger és környéke a statisztikai kimutatások alapján dinamikusan fejlődőnek számít. A történelmi emlékek és a termálforrások mellett Eger idegenforgalmának igen nagy vonzereje a bor. Az egri borvidék termésének kétharmada fehérbor, főleg pecsenyeborok, mint a rizling és a muskotály. Az utóbbi évtizedekben híressé vált az Erdélyből ide telepített Leányka. Az egri borvidék hírnevét a szőlőterület egyharmadán termő vörösboroktól nyerte. Ezek között is a legismertebb az Egri Bikavér, amelyet minimum négy szőlőfajtából állítanak elő.