The End: egy legendás hely

Vágólapra másolva!
Hogy miben különbözik egy Budapesten, sztárfellépőkkel megrendezett drum'n'bass-party egy The End-féle törtütemparádétól? Sokban. Sokkal több mindenben, mint vártam, és nem is elsősorban azért, mert meg voltam illetődve a lehetőségtől, hogy az Endben mulathatok. Pedig meg voltam.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Odaérkeztemkor Matrix pakolgatta a korongokat. A körbetáncolható, uv-kék neonpultban a dj-n kívül egy mc is mindig helyet kap, akkor éppen GQ falta a mikrofont. Egy jó mc nagyban meghatározza az estét. Ceremóniamester jelzővel szoktuk illetni azokat az mc-ket, akik nem csak részét képezik a hangzásnak a szövegeikkel, hanem személyükre összpontosítják a közönség figyelmét.

Otthon köztudottan ritka a jó mc, pláne d'n'b-bulikon. Ez talán nyelvünk adottságainak is betudható. Itt viszont két pörgős szekció között, kiállásoknál, dallamosabb részeknél isteni ütemérzékkel zavarják egyik nekilódulásból a másikba a táncoló közönséget. Elmaradhatatlan a "make some noise" és a közönség más eszközökkel történő provokálása, játékba hozása.

Matrix után Fabio lépett fel, kisebb ceremónia közepette adták át egymásnak a pultot, az mc már szinte performanszt kreált a dologból. A matrixos ropogós után kissé szelídült a tempó. A rezidens egy óra alatt helyresimította zilált ábrázatunkat. Így érkezett később szelídebb vizekre dj Hype.

A tőle nem szokatlan lassabb, breakesebb számok is belefértek, és mc Fats-szel kiegészítve egymást, csúcspontjára vitték a bulit. Eközben a lounge-teremben MK vette kézbe az irányítást, aki a Roots Manuva dj-je, itt pedig a Breakin Bread Crew főszereplője volt. Forró hangulatú, egymáshoz simulós hip-hopot élveztek a jelenlévők. Nem ritka jelenseg a bőrkanapén egymás ölében vonagló párok látványa, az ismertebb szövegek együtt kántálasa az mc-vel. Közvetlenség, csaladiasság.

A Bad Company tagjai együtt söröztek Fabióval a bárpultnál, senki nem zavarta őket, elmaradt a rajongók, aláírásgyűjtők hada. A buli mindössze ötig tartott, így még reggel is megcsodálhattam a falra vetített The End-feliratot, majd megelégedve hazaballagtam.

Blended; London, The End
dj-k: Bad Company, Fabio, Matrix, High Contrast, Hype, Trace, MK
mc-k: GQ, Ryme Tyme, Fats

Greksa László