Workshop technikai parákkal

Vágólapra másolva!
A ParaRádio workshopjának alapjául két Hortobágyi László-hangminta szolgált, melyekből a felkért előadók (Xrc, Interzone Inc., Tigrics, Prell, Fluidum és Nicron - vagyis a hazai kísréleti elektronika élvonala) készítettek új zenéket. A körülbelül két- és ötperces darabokat a művészek teljesen szabadon használhatták fel, sem időben, sem a munkamódszerben semmilyen megkötés nem volt.
Vágólapra másolva!

A korán érkezőkkel először meghallgattuk Hortobágyi László darabjait, majd a folyamatosan szállingózó érdeklődök sodrásában Nicron élő produkcióját kísérhettük figyelemmel. Aztán Tigrics előadása következett volna, de ő éppen Rotterdamban tartózkodott, így cédéről hallgattuk meg zenéjét, melyet sokkal izgalmasabbnak, összetettebbnek gondoltunk, mint az előtte hallhatót.

Ezek után a technika ördöge vette kezébe az irányítást, s emaitt Xrc-nek sajnos le is kellett butítania élőben előadott kísérletét, amiért többször kért elnézést. A problémák már Tigrics előadása alatt is jelen voltak (elhallgatott a hangrendszer a darab közepén, ilyesmik), és ez sajnos egyre jobban rányomta a bélyegét az előadásokra.

Prell munkáját szintén cédéről hallgattuk végig, Fluidum tizenkét perc körüli darabjával együtt. Ez utóbbi meditatív hangzásvilágával a számunkra a legkedvesebb volt mindközül. Zárásképpen pedig, az Interzone Inc. lépett fel, élőben, gitárral, nagyobb technikai apparátussal, mint az előzőek.

Összességében a workshop-hangulat - az előadások között kérdezés, leírás, a munkamódszerek ismertetése - családias légkört teremtett, ezt csak a technikai problémák árnyékoltak be.

Greksa László

Fotó: Greksa László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!