Beforduló felforgató - nyertesek!

Kevés zenész tarthat számot akkora érdeklődésre új lemeze kapcsán, mint Yonderboi, hála az elsőnek, a Shallow And Profoundnak. Da Hungarian Wonderboy, aki még mindig csak huszonnégy éves. Olvasd el a Freee Magazin interjúját, mely az új album megjelenése előtt készült, ismerkedj meg kritikusunk véleményével. Megvannak a nyerteseink!

Az elismerésekkel együtt nyilván nagy nyomást is jelentettek a várakozások.
- Nagy feladatnak éreztem, de szeretem az efféléket megoldani. Voltak pontok, amikor úgy tűnt, túl sokat tűztem ki magam elé, de most már itt van a kezemben a lemez, és azt mondom, több lettem a munka által. A nyomás kellemetlen része nem belülről, hanem kívülről nehezedett rám.

Pontosan mit értesz ezen?
- Az összes olyan parazitát, aki egy művész és az ő tevékenysége körül sertepertél. Ezek persze annál többen vannak, minél nagyobb eladást produkál valaki.

Mennyire tudtad kezelni a helyzetet?
- Tizenkilenc éves koromban szembesültem vele először, és nem ment könnyen a feldolgozása. Persze fogalmam sem volt, hogy mire kell számítanom, és alkatilag is nagyon távol áll tőlem az üzleti gondolkodás. A mai napig úgy vagyok vele, hogy amennyit tudok a zene háttériparáról, épp elég ahhoz, hogy ne akarjak többet tudni róla.

Volt melletted valaki, akinek tapasztalata volt e téren, és segíteni tudott?
- Igen, de egy idő után ez is kezdett terhessé válni. Vágytam egy kis elmélyülésre, de úgy éreztem, másoknak mindenféle víziói vannak velem kapcsolatban, amelyek nem egyeznek a sajátjaimmal. Ezenkívül az egy év, egy lemez tempóhoz sem volt semmi kedvem, egyszerűen nem vagyok hajlandó belemenni. Nem az áll számomra a dobogó első fokán, hogy minél több pénzt keressek, és az sem, hogy próbáljak megfelelni a zeneipar egyre inkább kérdéses elvárásainak.

Mi volt a konkrét probléma?
- Hatalmas ellentmondást vélek felfedezni abban a szóban, hogy zeneipar. Egyáltalán nem művészetcentrikus az egész, és a legkisebb, elhanyagolható részletként kezeli a kiindulópontot, vagyis az alkotót, aki nélkül az egész nem létezne. Szerintem nem a zeneipar van válságban, hanem a kiadók. Ők eddig egy arisztokratikus, multinacionális közegben dolgoztak, limuzinokhoz és vörös szőnyeghez vannak szokva. Képtelenek elfogadni, hogy mostantól átlagos autóval járjanak, és emberközelibb, kisebb intézményekké váljanak.

Te azért mégsem egy major kiadónál voltál.
- A külföldi részleg, amely annak idején még nagyban működött, Németország egyik legerősebb független címkéje volt a kategóriájában. De a független csak egy ipari besorolás. Egy független céget is lehet a multinacionálisokra jellemző gondolkodással irányítani, és egy majort is lehetne talán odaadással és emberien vezetni.

Hivatásos zenészként nyomasztó dolog látni az mp3 terjedését?
- Nem feltétetlenül. Ahogy az élet számos területén, itt is forronganak a dolgok, recsegnek-ropognak az eddigi rendszerek, átalakulnak a formátumok, és ez szerintem nem annyira szörnyű, mint inkább izgalmas. Főképp a zeneipar és a mögötte álló pénzemberek aggodalmaskodása gerjeszti a hisztériát. Engem lelkesedéssel tölt el, hogy a terjesztés egyre bonyolultabbá válása ellenére mégis csak van mód arra, hogy az elszigetelt területeken lakók is képesek legyenek információhoz jutni. Vidékről jövő emberként emlékszem rá, hogy szatellitrádióról vagy a zenetévék heti egyórás vonatkozó műsoraiból kellett összecsipegetnem azt, ami érdekelt. Továbbá azt veszem észre, hogy a valódi zenebolond, internetről letöltögető emberek egyben a legnagyobb zenevásárlók is. Jónak tartom az elképzelést, hogy ne kelljen egy lemezboltban, idegen helyen szorongani egy eladónak kiszolgáltatva, hanem képes legyen az ember letölteni egy zenekar egész pályáját, nyugodt körülmények között végighallgatni, majd ideális esetben elmenni és megvásárolni.

Sokat dolgozol?
- Majdhogynem folyamatosan. Nagyon élvezem, hogy nem teljesen egysíkú a munkám. Egy íróéhoz tudnám hasonlítani, aki otthon ül a büdös szobájában, frottírköpenyben, nyüstöli az írógépét, és semmit nem lát a külvilágból. Ezt megelégelve író-olvasó találkozókat, utazásokat vállal be, repesve viszi a könyvét világszerte, rengeteg emberrel találkozik, hotelszobákban lakik, míg egy idő után már azt sem tudja, milyen városban tartózkodik, és visszavágyik a büdös kis szobájába, az írógépe mellé. Ez kétpólusú, egymást kiegészítő életforma.

Hol tartasz most, melyik pólust éled?
- A fordulópont éppen az volt, hogy nyáron befejeztük a lemez keverését, utómunkálatait Los Angelesben, a holland Junkie XL-lel. Ő mostanában főleg filmekhez, filmelőzetesekhez és játékokhoz ír zenét. A saját produceri munkái általában a breakbeat és a progresszív négynegyed körül keringenek, csipetnyi gitárbeütéssel, szóval eleinte kétségeim voltak a két zenei világ találkozását illetően. De a munka kezdete után ezek elpárologtak, remekül kiegészítettük egymást. Kiváló hangmérnök, aki a hangról nagyon mélyen és tudományosan gondolkodik. Emellett majd' húsz éve van jelen a zenészvilágban, és a szamárlétra minden fokát végigjárta, a hangszeres zenésztől az énekes előadón át az elektronikus zenészig.

Német kiadó, holland hangmérnök és menedzser, mégis a hazádat képviseled. Én például nagyon meglepődtem azt tapasztalva, hogy sok külföldi fiatalnak a Yonderboi név jut eszébe először Magyarországról. Hogyan viszonyulsz a magyarságodhoz?
- Az első lemez idején jóval naivabb volt a világképem. Egy kicsit buborékba zárt pozitív gondolkodás jellemezte, hiszen egy idilli, vidéki közegből jövök, ami szerintem meg is hagyta a lenyomatát a Shallow And Profound-on. Akkoriban lelkes volt a hozzáállásom a saját magyarságomhoz, most kicsit szeretve gyűlölöm azt, amiben élek, és ez nem jelenti azt, hogy más országokat idealizálnék. Máshol is ugyanúgy meg tudnám találni, hogy miért érezzem vagy ne érezzem jól magam, de itt legalább értem a frusztrációkat.

Ehhez a témához is köthető a lemez címe: Splendid Isolation, azaz pompás elszigeteltség.
- Ezt a fogalmat az angol politika kapcsán ismertem meg a gimnáziumi tanulmányaim során. Nagyjából a nemzetközi ügyekből való távolmaradás általi boldogulást jelenti. A lemez címére ne is várj konkrét megfejtést tőlem, nálam is állandóan más.

Míg az első lemezt átjárta egy sajátos kelet-közép-európai hangulat, ha jól érzékelem, a második sokkal inkább a nyugat felé fordul. Mennyire tudsz autentikusan szólni ebben a kultúrkörben?
- Az első lemez óta nagyon sokat ismerkedtem az angol-amerikai kultúrával, a hetvenes évek Amerikájának független filmjei például nagy hatással voltak rám. Amerika óriási, és logikus, hogy a legsilányabb és a legizgalmasabb dolgok egyaránt onnan érkeznek, mind a mai napig. Ezzel a kultúrkörrel van itt is mindenki megfertőzve a múlt század óta. Már a szocializmusban is angol-amerikai lemezeket hallgattunk szívesen, és nem magyar népzenén nőttünk föl. Az idevágó magyar könnyűzenei múlt, amiből esetleg táplálkozni lehetne, elég szegényes, és semmiképpen sem olyan, melyre építeni lehetne a zenei továbblépést. Ehhez kapcsolódóan észrevettem egy másik jelenséget is. Angliában az elmúlt időszak egyik legsikeresebb zenekara a Franz Ferdinand. A produkció neve főleg osztrák-német vonatkozású, de egy kicsit kelet-európai is, hiszen a név eredeti viselőjét Szerbiában lőtték le. Azt vettem észre, hogy ez trend, a zenekarok megjelenésükben is rengeteg keleti elemet használnak: régi Wartburg, cirill betűk és a többi. Én nem szeretnék kelet-európai csodabogár lenni, aki ezt a trendet meglovagolja. Ha a nyugat kulturálisan felénk fordul, én miért ne fordulhatnék a nyugat felé?

Haranghy Orsi