Megvannak a Chi-Faculty jegynyertesei!

Vágólapra másolva!
A Chi Recordings által elindított Faculty-estek második, a Crate Soul Brothersszel közösen szervezett epizódjának fellépői a dzsessz, a hiphop, a dub, a brokenbeat és a house világába kalauzolnak pénteken. Főszerepben a compostos Ben Mono és a Massive Attack szülővárosából származó, The Fabrics trió. Jegynyertesek.
Vágólapra másolva!

Akik ott voltak a februári, első Faculty-rendezvényen, azoknak egyértelmű, most, pénteken hol érdemes szétszedni a házat. Akik pedig kihagyták az A38 gyomrában rendezett partyt, azoknak célszerű a hiányosságokat pótolni, ugyanis fővárosunk egyik legigényesebb underground partysorozata vár ránk minden hónap közepén, a Chi Recordings jóvoltából. A nyitóbuli garage-dubstep-nudub-ragga-break orgiája után, a szervezők ezúttal kevésbé elborult műsort ígérnek. Fine Cut Bodies keresztapa mellett, játszik a különféle nujazz-bulikról ismert Keyser & Shuriken páros, a külföldi vendégek kitüntetett helyét pedig Ben Mono és a The Fabrics trió foglalja el.

A német Compost szárnyai alatt szorgoskodó Ben Mono zenei ízlését az eddigi egyetlen, Dual című albuma alapján, a downtempo és a nujazz közé lőhetjük be, de élőben, a fejek mellett szereti a lábakat is megmozgatni, némi house-t és dubot segítségül hívva. Jelenleg a második nagylemezén dolgozik - ki tudja, hátha az új matériákból is felrak néhányat. Mellette látható lesz még a bristoli The Fabrics is, egy vj-vel (Sex Pixels) kiegészülve. A kütyükön túl basszusgitárt és szaxofont is bátran használó formáció a jazzhop fogalmát igyekszik majd definíciálni, az extravagáns zenei utazás tehát garantált.

Aki fizetni sem szeretne érte, annak azt ajánlottuk, hogy játsszon velünk. Kérdésünk ez volt: ki volt a német fellépő a Faculty első, februári eseményén? (Segítség akkori ajánlónkban volt.) A válaszokat a party@origo.hu címre vártuk péntek délig, Faculty2 tárggyal. A helyes megfejtők között két belépőt sorsoltunk ki: Lehr Judit Katának és Péter Évának.

Flynn

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!