Az ipari techno és Krisztus

Vágólapra másolva!
Vannak olyan zenék, amelyek még egy szubkultúrán belül is peremkerületet képeznek, és van olyan, hogy ezek a szélsőségek találnak egymásra. Elmosódnak a stílushatárok, szintetizátorok és gitárok kerülnek a színpadra, a fények és a show pedig az egészet eggyé olvasztja. Nagyjából ez várható július 21-én: Combichrist az A38-on.
Vágólapra másolva!

Az egész történet egy Andy LaPlegua nevű fazonnal kezdődik, aki már tíz évvel ezelőtt is nyakig volt az undergroundban. 1997-ben indította el Icon of Coil nevű projektjét, ami a mai napig fut, azonban Andy hiperaktivitásának köszönhetően jó néhány egyéb formációt hívott életre. Míg az Icon of Coil trance-es, patetikus, kicsit óvatos zenéje vitte a fősodrot, valahol ki kellett élni a nyersebb, zajosabb ént is, ami 2003-ban megszülte a Combichristot.

Az első lemez, a Joy of Gunz már éreztette, hogy itt valami ígéretes készül. A szokásos ipari elektronika vonalat egy sokkal dögösebb, pörgősebb, lüktető ütemmel fejelték meg, a hangzás pedig kapott némi koszos árnyalatot. Azt nem állíthatjuk, hogy korszakalkotóak voltak, soha nem hallottat alkottak, viszont amit letettek az asztalra, az első osztályú volt. Hogy ezt mennyien gondolták így, az is bizonyítja, hogy a következő album néhány nap alatt fogyott el, követelve a folytatást.

2004-ben folytatódott a történet a Sex, Drogen Und Industrial-lal, ami már hét héten keresztül vezette a német alternatív lemezeladási listát, és végérvényesen egyenlővé tette a Combichrist nevet egy megalkuvásmentes, elektronikából építkező, agresszív stílussal. Újraértelmezve használták az eddigi EBM megjelölést, amelyet már techno body music-ként applikáltak magukra, általában hozzáillesztve a power noise címkét.

Július 21-én érkezik az A38 hajó gyomrába az ipari elektro, ami híresen látványos show-val szokott megjelenni a színpadon. A főműsor előtt követlen lép fel a magyar szcéna egyik legígéretesebb neve, Servo Hatred, aki nemrégiben ünnepelte első nemzetközi megjelenését. Rajta kívül hazai dj-k melegítenek és vezetnek le, többek között Waxx, SiS, Hatemachina és DashCraft.

Varga Csaba