"Ne legyél fehér!" - világrekord és Sugarhill Gang a Petőfi Csarnokban

Vágólapra másolva!
Szombaton este fél hét magasságában megdőlt az élő rádióműsor-vezetési világcsúcs. Jones, az Abszolút Rádió műsorvezetője 97,3 órán keresztül alvás nélkül csinálta végig a kihívást. A Pecsában rendezett Szelektív Maratonon kétórás ájult alvása után tudtunk beszélni vele, és ugyanitt sikerült a Sugarhill Ganget, a rap tulajdonképpeni megalapítóit is faggatnunk néhány percig.
Vágólapra másolva!

A csütörtökön kezdődött és az induló Abszolút Rádió által szervezett Szelektív Maratonon az igazi feketezene népszerűsítése volt a fő cél. A Petőfi Csarnokot három napon keresztül töltötték meg a magyar hiphopszíntér ismert és kevésbé ismert figurái, ráadásul elhívták az amerikai Beatnutsot, illetve a rap ősatyainak tartott Sugarhill Ganget is.A Beatnutsnak annyira bejött a buli, hogy csütörtöki fellépésük után a másik két estén is színpadra álltak, pusztán jófejségből és szórakozásból.

A party.[origo].hu szombaton, a főnapon járt a helyszínen, s miután bejutottunk, megtudtuk, hogy a rekord sikerült, Jones 97, 3 órán keresztül szemhunyás nélkül vezetett műsort. "Most éppen alszik" - mondja az egyik kollegája, aki szerint bírta volna még tovább, de orvosi tanácsra egy szobában "egészségügyi" alvásra kötelezték. Ígéretet kapunk, hogy éjfél után beszélhetünk vele, hiszen a sztárfellépő Sugarhill Ganget majd ő konferálja föl.

A városligeti koncertterem kissé kong, nem tölti meg zsúfolásig az érdeklődő közönség, sőt igazából kevesen vannak. A három pultnál szinte már-már unatkoznak a kiszolgáló hölgyek, aki viszont eljött, mindenesetre megpróbálja jól érezni magát.

Sub Bass Monster vezeti föl az estét. Az élőprodukcióval érkező gyulafirátóti kitesz magáért, dob-basszus-gitár-szinti a felállás, a hangszereseket lemezjátszókkal Andrew J segíti.

A hangosítás remek (na jó, magyar szinten) és a zenészek, rendesen meg- és átdolgozták az eredeti számokat.

A hangszerelés igencsak üt, ska, reggea, dancehall és dzsesszalapokon szólalnak meg Szabi számai. A közönség pörög, énekel, élvezi a produkciót.

A sajtó újabb ígéretet kap, hogy a még a koncert előtt beszélhet a Sugarhill Ganggel, de az időpont tovább csúszik a produkció utánra. A zenekar után beáramlik a színpadra a csütörtöki sztárfellépő Beatnuts két tagja, akik kicsit még magánszorgalomból rámelegítenek a közönségre.

Érkezik a frissen ébredt Jones, arcán nyomott hagyott a majd százórás ébrenlét, és ezt az elmúlt két óra nem orvosolhatja. Az egybegyűltek a nevét skandálják, megkapja oklevelét és megköszöni mindenkinek a támogatást. Kötelező tiszteletadás az igazi feketezene előtt.

Forrás: [origo]
Jones

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!