Motorikus hejehuja a Partyarénában - szigeti partyk szombaton

Vágólapra másolva!
A Sziget egyik leghúzósabb neve az amerikai Nine Inch Nails a Nagyszínpadon, ausztrál mosolyfelhő és belga elszállás a Wan2-ban és a francia-amerikai Motor Live meg Dave Clark a Partyarénában - ennyi és még jóval több szombatra.
Vágólapra másolva!

Ahogy Chemical Brothers csütörtöki, úgy Nine Inch Nails szombati szigeti koncertjének is éppen itt volt az ideje - ej, ha kilencvenhétben eljöttek volna. A több stílus határmezsgyéjén mozgó (ebm, indusztriál, new wawe szintipop, alt-rock) zenekar rengeteg "alterosnak" a fülét nyitotta ki az elektronikus hangzások iránt.

A zenéhez ráadásul kapcsolódik egy olyan szuggesztív egyéniség, mint Trent Reznor, akit a Time Magazin is a száz legbefolyásosabb amerikai közé sorolt még 1997-ben. A legendás frontember szombaton este kilenckor jelenik meg, a ki tudja hányadik felállásban sokadvirágzását élő bandájával, a NIN-nel.

Az ominózus időpont előtt viszont a Wan2 sátorban a helyük a sokféle jazzy elektronikát kedvelőknek, hisz félhattól a Cadik és Vászonyi Janó szaxofonos, majd Realistic Crew és dj Bootsie Quartettje zenél.

Eztán - este kilenckor - következik az ausztrál Resin Dog. A kilencvenhétben alakult négytagú formáció (gitár, basszus, dob, lemezjátszó) funkot, rockot, hihopot, és elektronikus ritmusokat kotyvasztó zenéje feltehetően jótékonyan hat a boldogság hormonokra és így kiváló ellenpont a Nine Inch Nails némileg érvágós muzsikájától ódzkodók számára.

Mint ahogy remek alternatíva a NIN-nel szemben a tízkor kezdő belga triphop banda a Hooverphonic, melynek produkciója a Morcheebát és Massive Attacket hiányolóknak is gyógyír lehet. Egy-egy albumukban le sem tagadhatják egyik, illetve másik bristoli banda hatását.

Jelentős érdemeikről is szól fáma: a 2Wicky című számuk például egyaránt befért Bernardo Bertolucci Lopott szépség című filmopuszának és a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című tinihorror soundtrackjei közé.

Végül a Zagar and the Underground Divas zárja a műsort. A földalatti hölgyek jól ismertek: mc Sena, Német Juci (ex-Anima), Kutzora Edina (Yonderboi and the Oblivion), Judy Jay (Mantraporno), Hodosi Enikő (Neo), Péterfy Bori (Amorf Ördögök).