Vágólapra másolva!
Varga Zsuzsi nemrégiben jelentette meg új nagylemezét Barkácsklub Lányoknak címmel, most elérkezett az idő, hogy felfrissített zenekarával élőben is bemutassa szombaton a Kultiplexben, milyen az idei girlpower.
Vágólapra másolva!

Nemrég megjelent albumához Varga Zsuzsa újrafazonírozta zenekarát, aztután végigturnézta az országot és bezsebelt egy az Év Klipjének járó díjat.

A szombati ingyenes bulin az albumon is közreműködő vendégzenészekkel, extra látványelemekkel is találkozhatunk.

Az új anyag, a Barkácsklub Lányoknak elszakad a az előző Szívadóvevő kedves világától. Zúzós és közhelymentes, szemtelen szövegekkel tarkított szerzői albumnak tartják, amelyet maga Zsuzsa gitárosának Kovács Petinek segítségével írt.

A lemezen olyan neves zenészek is közreműködtek, mint Grencsó István vagy a nemrég remixalbummal jelentkező Pannonia Allstars Ska Ochestra fúvósbrigádja.

Az anyag producerei az énekesnő mellett az animás Németh Gergely és Prieger Zsolt, akik már eddig is többször dolgoztak együtt az egykori Venus-énekesnővel. Egy track erejéig Zsuzsa közösködött a Collins-Benham dj-párossal is.

A Lányok Másra Várnak és a Be Infected című klipek után pedig hamarosan látható lesz a legújabb videó is.

Az Év Klippjének válaszott Be Infected

party.[origo].hu