Biztos siker a halott rapper albuma

Vágólapra másolva!
December 3-án jelenik meg a 2Pac legjobb dalait tartalmazó duplaalbum. A két lemez a Thug és a Life címet kapta, ami az egyik leghíresebb Shakur-albumra, a Thuglife-ra utal.
Vágólapra másolva!

Tizenegy évvel a halála után még mindig biztos kasszasikert jelent 2Pac-lemezt kiadni. A rapper a kilencvenes években volt a csúcson, de hatása csak most látszik igazán, őt nevezik az utca igazi hangjának. Korai halálával a tehetségek fiatalkori lázadását megtestesítő ikonná vált. Egyesek szerint ő volt az egyetlen, aki képes volt bemutatni a jogaiktól megfosztott, perifériára szorult színesbőrű városlakók életét.

Az ismert számokon kívül mindkét album tartalmaz egy-egy eddig kiadatlan felvételt és egy remixet. Sajátos módon a duplaalbum rádióbarát és eredeti verzióját is piacra dobják, a trackeket a rapper édesanyjának segítségével válogatták össze, és ő a lemez egyik producere is.

Afeni Shakur az utóbbi időben többször megpróbálta megakadályozni, hogy fiának egykori kiadója piacra dobjon eddig nem ismert felvételeket, és a várható magas bevétel miatt ezzel megmeneküljön a csődtől. Az anya arra hivatkozik, hogy egyedül neki van joga a zenék megjelentetéséhez.

Az 1996-ban meggyilkolt énekes közel negyvenmillió albumot adott el csak az Egyesült Államokban, tizenegy platinalemezéből, nyolc már a halála után jelent meg.

party.[origo].hu