Richard Bona újra nálunk

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A kameruni basszusgitáros a magyar dzsesszközönség nagy kedvence, valószínűleg ez - na és a gulyásleves - tehet arról, hogy a muzsikus is könnyen szívébe zárta a magyarokat, gyakori vendég az A38 Hajón, felvételt is készített itt a DVD-jéhez. Hiába fordul meg hazánkban sokszor, minden egyes koncertjét ajánlani tudjuk, nagy virtuóz a srác. Az itt látható felvételen éppen Bobby McFerrinnel nyomja.

Montréalban

Richard Bona zenei pályája szinte filmre kívánkozik: egy kis közép-afrikai faluban született zenész-családba, de hiába volt nagyapja griot, Miles Davisről nem sokan hallottak arrafelé. De Richard Bonát megfertőzte a zene, háromévesen már hangszert farigcsált magának, méghozzá a xilofonhoz hasonló balafont, ötévesen a templomi karban énekelt, 12 éves korában pedig a helyi szálloda vezetője felkérte, hogy zenéljen a vendégeknek. Mikor egy ott letelepedő európai vendég megmutatta neki Jaco Pastorius lemezeit, Richard Bona a basszusgitár szerelmese lett, 22 évesen már Nyugat-Európában találjuk, ahol kis bárokban zenélgetett - többek között honfitársával, Manu Dibangóval is. Végül New Yorkban kötött ki, ahol sessionzenészként szerzett hírt magának. Játszott már az egy nappal előtte szintén az A38-ra érkező Mike Sternnel, valamint Pat Methenyvel, a nemrég elhunyt Joe Zawinullal, Herbie Hancockkal, Chick Coreával, Branford Marsalisszal. Lehengerlő névsor. Bon első önálló albuma csupán 1999-ban, 32 éves korában jelent meg Scenes from My Life címmel, állítása szerint addig még tanulnia kellett a nagyoktól. Legutóbbi lemeze, a Tiki már kétéves, de koncertjein Bona mindig újat tud mutatni: improvizációkat, játékokat, zenei vicceket gyárt a közönség szórakoztatására, de ha nem tenné, zseniális basszgitározása akkor is lekötne mindenkit. Szerencse, hogy annyira megkedvelte az A38-at. Most, október 18-án megint ott hallhatjuk.