Öt rajzfilm, amit nem szabad kihagyni az Anilogue animációs fesztiválon

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

November 25-én, szerdán kezdődik Budapesten a hetedszerre megrendezett Anilogue animációs filmfesztivál, és vasárnap estig tart, a magyarországi vetítésekkel párhuzamosan Bécsben is megrendezik a rendezvény osztrák párját. A budapesti vetítések két moziban zajlanak, az Urániában és a Toldiban, a meghívott filmek között sok animét találunk, de például a fesztivál szenzációjának ígérkező Mary és Max pont nem az: az Oscar-díjas Harvie Krumpet rövidfilm rendezőjének első egészestés gyurmafilmje nyitja az idei Anilogue-t. Hogy el ne vesszetek az animációs filmek dzsungelében, összeszedtük, mi az az öt, amire mi biztosan befizetnénk. Nagy rajongóknak a november 27-i hagyományos Animált éj programját ajánljuk: ötórányi animáció töményen.

Mary és Max

Adam Elliot rendező öt évvel ezelőtt nyerte el az Oscar-díjat Harvie Krumpet című rövidfilmjével. Most elkészült első egészestés filmje is Mary és Max címmel, ami elnyerte idén az Annecy animációs fesztivál fődíját, és akár még az Oscarra is esélyes lehet (vagy lehetne, ha a Pixar nem most jött volna ki a háromdimenziós lufis filmjével). A Mary és Max gyönyörűen kivitelezett gyurma-animáció, ami megható történetével könnyen belopja magát az ember szívébe. Egy nyolcéves magányos ausztrál kislányról szól, aki elkezd levelezni a világ másik végén, New Yorkban élő, középkorú, Asperger-szindrómás Maxszal, hogy megtudja, ott is a söröskorsók alján találják-e a kisbabákat. A levelezésből egy csokiszeletnek köszönhetően barátság lesz.

Vetítik: november 25. szerda 19.00 Uránia mozi
november 27. péntek 19.00 Uránia mozi
november 28. szombat 20.30 Toldi

+ + +

$9.99

A $9.99 című stop-motion technikával készített bábfilm is kedvesnek tűnik, az izraeli Tatia Rosenthal első rendezése, amit honfitársa, Egdar Keret író saját novelláiból gyúrt össze forgatókönyvvé. A történet egy 28 éves munkanélküli filozófuspalántáról szól, aki az élet értelmét kutatva talál rá egy 9 dollár 99 centért kapható könyv hirdetményére, ami állítólag majd elárulja az élet titkát. Kalandjai közben szomszédainak történeteit is megismerjük, amiből vicces történetek bomlanak ki.

Vetítik: november 26. csütörtök 19.00 Uránia

+ + +

Wallace & Gromit: A Matter of Loaf and Death

A filmfesztivál Cartoon D'Or programjában látható a Wallace & Gromit legújabb, félórás epizódja, amiben a páros egy pékséget alapít, de aztán krimibe botlanak, kezdenek ugyanis eltünedezni a pékek, mire Gromit nekiáll kinyomozni, mi állhat a dolog hátterében, mielőtt még Wallace-nak is baja esne.

Vetítik: november 28. szombat 17.30 Toldi

+ + +

A tövisek ura

A tövisek ura című japán anime egy hajmeresztő sci-fi horror: egy halálos kór pusztít a világban, kísérleti alanyokat választanak ki, hogy segítségükkel fejlesszék ki a gyógymódot. Amikor a kezelés után a hibernált állapotból felébrednek, egy egészen más világban találják magukat, ahol szörnyek elől kell futkosni, és közben kideríteni, mi is történt a világgal.

Vetítik: november 28. szombat Uránia mozi
november 29. vasárnap Toldi

+ + +

Jona-jona pingvin

A Jona-jona pingvin szintén anime, amiben a hatéves Coco hirtelen egy földalatti világba pottyan, aminek bizarrsága miatt halványan emlékeztet Miyazaki világára. Gyerekeknek.

Vetítik: november 28. szombat 15.50 Uránia mozi