Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

A béke jelét hozza el Richie Kotzen

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Fél év után újra Budapesten koncertezik az a gitáros, akit a Poisonból csak azért rúgtak ki, mert összeszűrte a levet a dobos régi csajával, és akiről két gitármodelljét nevezte el a híres Fender hangszercég. Richie Kotzen december 1-jén nemrég megjelent Peace Sign című új lemezét hozza el az A38 Hajóra, amiről már pár dalt múltkor is eljátszott. A Pennsylvaniában született fenegyerek már hét éves kora óta kezében tartja a pengetőt, 12 évesen saját zenekara volt. Nagy áttörés volt, amikor 21 évesen bekerült a jól menő amerikai glamrock-bandába, a Poisonba, ráadásul a Native Tongue című album több sikeres számát ő írta (például a Stand-et vagy az Until You Suffer Some-ot). Később zenélt Stanley Clarke-kal, az Aerosmith-szel, sőt Keanu Reevesszel is, a színész Dogstar nevű zenekarában. Több sikeres számot írt a népszerű Mr. Bignek is azokban az években, amikor Paul Gilbertet helyettesítette a formációban. Japánban óriási ismertségnek örvend, ezért is lehet, hogy 2006-ban ő zenélt a Rolling Stones előtt a szigetországban, de a magyar rajongókra se lehet panasza, sűrűn hívják meg játszani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről