Varázslatos japán meseuniverzum karácsonyra

Vágólapra másolva!
VETÍTÉSSOROZAT
Vágólapra másolva!

A Studio Ghibli az amerikai Disney stúdió japán megfelelője, azzal a különbséggel, hogy alapítója és fő rendezője még ma is él: a zseniális Mijazaki Hajao (angolosan: Hayao Miyazaki) meséi a nyugati világgal is megismertették és megkedveltették a japán animéket. A Studio Ghibli neve ma már egyet jelent Mijazakiéval, noha a rendező 1984-ben két másik kollégájával (Iszao Takahata és Tosio Szuzuki) közösen alapította meg az animációs céget. Azonban csakhamar kiderült, a meseszövés igazi mestere Mijazaki, a stúdió legsikeresebb és legnívósabb rajzfilmjeit ő jegyzi: az Oscar-díjas Chihiro szellemországban-t, az Oscar-jelölt Vándorló palotá-t, a szintén kasszasikert hozó A vadon hercegnőjé-t. Meséiben közös, hogy - az amerikai típusú rajzfilmektől eltérően - egyik sem nem kiszámítható és tipikus: különös lények vagy események, meglepő fordulatok, különös titkok, összetett lelkű szereplők és csavaros mesebeli törvények teszik egyedivé rajzfilmjeit.

Forrás: AFP

A Best Hollywood által elkezdett Ghibli DVD-sorozat a karácsonyra megjelenő lemezekkel teljessé válik, és együtt is megvásárolható lesz különleges karácsonyi díszdobozban, baráti áron. Az eseményhez a forgalmazó promociós vetítéssorozatot szervezett a karácsonyi időszakra, a Művész moziban december 19. és január 3. között tíz filmet vetítenek le a 12 darabból álló sorozatból, egyszeri alkalommal, szinkronnal. Köztük három kivételével (A vadon hercegnője, a Chihiro és a Ponyó) az összes Mijazaki-művet. A délután fél négykor kezdődő vetítések előtt Ghlibi-DVD-ket sorsolnak ki a nézők között. A jegy ára minden filmre egységesen 500 forint, a programot itt találod.

Nauszika - a szél harcosai, 1984

Mijazaki Hajao első mozifilmje, amit közvetlenül a Ghibli megalapítása előtt készített, és részint ennek sikere adta az ötletet a stúdió létrehozásához. Környezetvédelmi tanulságokkal megáldott poszt-apokaliptikus sci-fi: a mérgezett levegőjű, pusztuló világban csak egy kislány ismeri fel az emberek hibáit, és áll az ellenségnek tekintett hatalmas és undorító ízeltlábúak mellé. Mijazaki számos kedvenc témája felbukkan már ebben a filmben, például a természet pusztulásának fenyegetése vagy a repülés. A halódó Föld látványa rajzfilmen sem vidám, de a nyomasztó hangulatot a megható történet ellensúlyozza.

Vetítik: december 19. 15.30

+ + +

Laputa - az égi palota, 1986

Szintén Mijazaki Hajao filmje, a Ghibli első produkciója: egy égből pottyant furcsa kislány és egy bátor kisfiú elindul, hogy megkeressék Laputát, az égi birodalmat. A kalandok bonyolódnak, amikor többen nyomukba erednek, a kislányra fáj a foguk, aki értékes tudás birtokában van.

Vetítik: december 20. 15.30

+ + +

Totoro, a varázserdő titka, 1988

Mijazaki egyik legkedvesebb meséje: a főhőse két kislány, akik új házba költöznek édesapjukkal, hogy közelebb legyenek kórházban fekvő anyukájukhoz. A környéken azonban furcsa lényekbe botlanak, egyikük Totoro, az erdő szőrmók őrzője. A film legaranyosabb jelenete, amikor a buszmegállóban apjukra várakozó kislányokat Totoro a zuhogó esőben meglátogatja.

Vetítik: december 25. 15.30

+ + +

Kiki, a boszorkányfutár, 1989

Mijazakinak ez a filmje a felnőttéválásról szól: Kiki, a kis boszorkány 13 éves lett, és ahogy náluk szokás, el kell mennie otthonról, hogy kipróbálja, hogyan áll meg a lábán egyedül. Kiki el is repül seprűjén egy tengerparti faluba, és mivel semmihez nem ért a repülésen kívül, futárként kezdi meg karrierjét. Egyszer aztán eltörik a seprű, és minden felborul, Kikinek kell megoldania a gondokat.

Vetítik: december 26. 15.30

+ + +

A Yamada család, 1999

A Yamada-család a Studio Ghibli másik alkotójának, Iszao Takahatának a filmje; érdekessége, hogy ez az első Ghibli-film, amely teljes egészében számítógépen készült, ennek ellenére úgy néz ki, mintha kézzel készített, gyorsan felskiccelt vázlatfüzet kelne életre. A hatás szándékos: a karikatúra-szerű, egyszerűen megrajzolt figurák nagyon jól illenek a történethez: egy bohókás japán család apró-cseprő mindennapjaihoz. A nagymama beszól, az egyik gyerek otthon hagyja az uzsonnáját, az anyuka feledékeny, az apuka lót-fut. Nagyon vicces rácsodálkozni saját családi élményeinkre.

Vetítik: december 27. 15.30

+ + +

Porco Rosso, a mesterpilóta, 1992

Különleges Mijazaki-film, ami a múlt század húszas éveiben játszódik az Adrián, főhőse pedig egy malaccá változott olasz pilóta, aki a világtól elvonulva él egy kis szigeten, és fő elfoglaltsága, hogy a légikalózokat elkapja és megleckéztesse. Egyszer aztán az olaszok felbérelnek egy amerikai pilótát, hogy megállítsák a Vörös Disznót, aki kénytelen életét és szerelmét is megvédeni.

Vetítik: december 28. 15.30

+ + +

Vándorló palota, 2004

Az egyik legcsodálatosabb, legfantáziadúsabb Mijazaki-rajzfilm: a kalapboltban dolgozó kislányt egy boszorkány öreg ráncos nénivé változtatja, mire ő elmenekül. Egy mozgó villában talál menedéket, ahol takarítónőnek áll. Lassan megszereti a benne lakókat: a Tűzdémont, a kis tanoncot és persze Howl-t, a varázslót. A mese végére mindenkiről kiderül, hogy pont az ellenkezője annak, amit az elején gondoltunk róla. A gonosz ártalmatlan, a kedves ármánykodó, a bátor gyáva, de a palota csak vándorol tovább.

Vetítik: december 29. 15.30

+ + +

A könyvek hercege, 1995

A tizennyolc éves Sizuku imád olvasni; egy nap arra lesz figyelmes, hogy az összes könyvtári könyvének olvasójegyén ugyanaz a név szerepel: Amaszava Szejdzsi. Egy macska egy furcsa kis boltocskába vezeti a lányt, ahol mesébe illő dolgokat lehet venni. Kiderül, a titokzatos fiú az eladó unokája, akivel Sizuku össze is barátkozik.

Vetítik: december 29. 18.30

+ + +

Vissza a gyermekkorba (Only Yesterday), 1991

Iszao Takahata filmje egy 27 éves fiatal nőről, akit egész családja piszkál, hogy miért nem megy férjhez, miért dolgozik annyit. Egy vidéki utazás visszahozza gyermekkori emlékeit: az ebédeket, a pofont, az első szerelmet, a matekórákat. Merengő, elégikus film a felnőttkorról és a visszavágyott gyermekkorról, gyönyörű pasztell rajzokkal.

Vetítik: december 30. 15.30

+ + +

Pom Poko, a tanukik birodalma

Japánban nagyon sok monda és hiedelem övezi az európai mosómedvéhez hasonló tanukit, magyarul nyestrókát (vagy nyestkutyát), például a hagyomány úgy tartotta, képes alakot váltani, két lábon járni. Iszao Takahata ezekre a legendákra építi filmjét, és a tanukik szemszögéből mutatja be a környezet pusztítását, az erdők kivágását, a város terjeszkedését. Az alakváltó tanukik újabb és újabb módokon veszik fel a harcot az emberrel, kihasználva különleges képességeiket is, de semmi nem segít. A filmnek nincs megnyugtató vége, ahogy a természet pusztítása sem állt meg még meg a valóságban sem. Sok vicces jelenet, poén és izgalom ellensúlyozza a szomorú (de tanulságos) történetet.

Vetítik: január 2. 15.30

+ + +

A Földtenger varázslója, 2006

A Földtenger varázslója gyönyörű fantasy-történet rajzfilmen, sárkányokkal, mágusokkal és szélvigyázókkal, boszorkányokkal és sok kalanddal: Ursula K. L Guin Szigetvilág-univerzumának anime-adaptációja. Ami miatt a film még nagyon érdekes, az készítésének háttere: a nyugdíjba vonult Mijazaki Hajao helyett a filmet fiára, Mijazaki Goróra bízta a Ghibli, ez viszont nagyon nem volt ínyére az idősebb rendezőnek, és megszakította a kapcsolatot fiával. Végül a film bemutatójakor megenyhült, valószínűleg elnyerte tetszését a kész mű. Három vándor utazását meséli el a történet: egy varázsló, egy száműzött herceg és egy fiatal lány indul el, hogy megmentsék a pusztulás szélén álló világot.

Vetítik: január 2. 15.30