Lángpallossal és fecskendővel

Olyan történt, ami már régen: megjelent egy egész tűrhető drogos könyv, mi pedig ahelyett, hogy moralizálnánk, körbenéztünk a világirodalomban hasonszőrű társai között. Nyerjen velünk drogirodalmat!

A narkó szépirodalmi természete:
Erősen kirí drogos összeállításunkból a Szép új világ, s főleg nem is azért, mert a drog bár mindenhol jelen van a kötetben, egyáltalán nem illegális. Sokkal inkább, mert óriási a jelentősége, hogy az anyagot drognak, vagy gyógyszernek hívjuk, s magunk nem tudnánk megmondani, melyiket is választanánk. Pedig végső soron, ha ezt meg tudnánk válaszolni, a Huxley által felvetett erkölcsi-etikai kérdésre is feleletet kapnánk, hisz ezen kérdés feltevésében a drog csak egyetlen szimbólum a sok felhasznált közül. (No nem, mintha Huxley nem sugallná erősen saját válaszát.)

A kérdés valahogy így hangzik: szabad-e egyáltalán kísérletet tenni egy olyan világ létrehozására, melyben mindenki boldog, akár szabadságának erős korlátozásával is? Szabad-e a valóságot, az evolúció, vagy isten által nekünk mutatott valóságot hosszú távon is megváltoztatni bármilyen mesterséges módszerrel? Nem álljuk meg, később kitérünk egy-két lehetséges válaszra. Addig is lássuk, milyen a szép, új világ, Ford után 632-ben.

Tökéletes. Látszólag. Az emberek nyugodtak, mindenki tudja a dolgát, általános a jólét, s eltekintve a kevés megmaradt emberrezervátumtól, a "civilizálatlanság" összes aspektusát sikerült felszámolni. Az erősen hierarchizált, mesterségesen szaporított társadalomban a jókedv és a felhőtlen szórakozás minden fajtáját sikeresen továbbfejlesztették, az egész társadalom úgy működik, mint egyetlen hatalmas gyártósor, mely elégedett polgárokat termel.

Az elégedett polgárok pedig dughatnak (szeretkezésről talán túlzás lenne beszélni), amennyit csak akarnak, sportolhatnak, járhatnak a minden érzékszervre ható "moziba", azaz a tapiba, és aztán meghalhatnak kedvükre. Nagyjából ennyi. És persze ebből a mesterséges paradicsomból és állandó kába együgyűségéből igyekszik megszabadulni hősünk ön- és utópiapusztító anabázisával.

Mennyi és mi fogyott a könyvben?
Szóma, ipari mennyiségben. A szóma mindenre jó, gyakorlatilag orvosság, állandó kedélyjavító, mindenféle mellékhatás nélkül, fékezetlen habzás, boldogság és kielégülés. A szómát maga az állam szolgáltatja, kicsit még hallucinálsz is tőle, könnyebben megy a semmi, a tökéletesen megalkotott valósággép által hagyott kis hibákat is simára csiszolja, gletteli majd dukkózza. A szóma szép, a szóma jó, a szómát az állam adja és ritkán bár, de el is veszi. Akkor egy kicsit rossz, de mondd már, majd jön új adag. Csak be kell menni a gyárba és dolgozni.

Szerzői attitűd:
No igen, itt van a kutya elásva. A Szép új világ, bár alapvetően e két rajongói csoport kedveli (mással nehéz magyarázni, hogy pont ez a Huxley-kötet az, amit a többihez képest háromszoros áron és harmadolyan gyakorisággal láthatunk az antikváriumokban), se nem drogos, se nem tudományos-fantasztikus regény, már ha tényleg el akarunk jutni a velejéig. Nem is utópia, nem is antiutópia, inkább afféle nagyon finoman épített társadalom- és korkritika, Huxley saját korának kritikája, gyártószalagos tömegtermelés, fasizmus, felszínesség, birkaszekták inkluzíve. Szatíra, így mondta ő maga, mert szerencsére megkérdezték.

Huxley a rendszer részeként és olajozójaként tehát mélységesen elítéli az együgyű boldogságra vezető szómát (amúgy a drogokhoz nem ilyen vaskalaposan közeledett), s bár a könyvbeli társadalom igent mond a drogra, ő köszöni, nem kér belőle.

Pál Attila

Megjelent:
A Kozmosz Könyvek kiadásában, 1982-ben

Huxleytól magyarul:
A vak Sámson
Az érzékelés kapui