Kortárs művészek Van Gogh nyomában

A reneszánsz polihisztor, Leonardo megidézése után a debreceni MODEM a XX. század felé fordul: a francia Vincent van Gogh Alapítvány kortárs gyűjteményének meghívásával a modern festészet egyik emblematikus alakja mellett fókuszba kerülnek a II. világháború utáni művészet fontos alakjai is. A január 15-én nyíló A történet folytatódik - Kortárs művészek Van Gogh nyomában című kiállításon olyan alkotóktól láthatunk Van Gogh ihletésére és tiszteletére készült műveket, mint David Hockney, Fernando Botero, Roy Lichtenstein, Robert Rauschenberg, a francia Cesar Baldacci vagy a bolgár-amerikai Christo.

A debreceni MODEM-ben nyíló kiállítás nagy erénye, hogy segítségével betekintést nyerünk abba az általában csak művészek, művészettörténészek és kritikusok berkeiben ismert játékba, amely parafrázisok, átiratok, variációk és paródiák fantasztikus szövevényeként köti össze Velazquezt Picassóval, Giorgionét Manet-val, Leonardót Marcel Duchamp-mal. Ki kinek a művét veszi elő, hogy a saját képére faragja? - a művészet nagy viccei.

Manet egy prostituált modellt megfestve, 1863-ban készítette el az Olympiá-t, amellyel nyíltan kicsúfolt egy Giorgionétól Tizianón át Goyáig húzódó akttípust, de ez még csupán egy motívum, és nem egyetlen alkotó megviccelése volt. A parafrázisok sora ott kezdődött, amikor Marcel Duchamp, a nagy dadaista - ki, más - bajszot rajzol Mona Lisának.

Innentől kezdve nem volt megállás: Picasso a XVI. századi spanyol festő, Velázquez híres festményét, a Las Meninas-t több tucat kubista variációban festette meg, szintén Velázquezzel játszott Francis Bacon, aki sötét színekben, saját stílusában ró pápa-portrét - és a művészi hagyomány szinte összes festőmogulját görbe tükör elé állítja a debreceni kiállítás egyik sztárja, a nagy viccmester Fernando Botero.

Csupán három festő, akiket Botero kifigurázott: Degas, Jan van Eyck és Goya

Egy festő adott művére - vagy éppen csak stílusára - tett szándékos utalás olyan művészi játék, amely bár korábban is létezett, de az ironikus XX. században vált igazán gyakorivá. A művészi hagyományhoz való viszony a kortársak egyik kedvelt problémája, afféle neuralgikus pontja. Az eredeti torzításával, csavarásával a művészek gyakran a múlttól való különbözőséget hangsúlyozzák, és persze reflektálnak a művészettörténeti kánonra, vagyis a művészet működésére is. De vicc és játék mindig van a dologban.

Ez a művészi játék gyakran a hommage álruháját ölti: a mai festő látszólag fejet hajt nagy elődje előtt, ám közben megragadja az alkalmat, hogy saját kifejezőeszközeit mutogassa a közönségnek. "Nézzétek, milyen az én képem - az övéhez képest!" - mondja a művész, akinek képén a tisztelt előd mintha csak ürügyet szolgáltatna, hogy saját névjegyét letegye.

Parafrázis és hommage tehát rokonok - számos külföldi múzeum rendez olyan kiállítást, amelyben egymás mellé teszi az eredetit és párját. Nálunk legutóbb a Szépművészeti Múzeum 2006-os RE:mbrandt 400 című kiállítása mutatta jól e művészi gesztus működését: Orosz István, Jovánovics György, Csurka Eszter, Forgács Péter és más kortárs magyar művészek fordították át Rembrandt örökségét saját stílusukba. (El Kazovszkij képén ott volt a kutya.)

Persze a játék mellett legtöbbször a tisztelet is fontos szerepet játszik: Picasso állítólag sokszor beszélt arról, hogy azért választotta Velázquez képét, mert nem ismer ennél titokzatosabb alkotást. És ő volt az, aki élete végéig egy újságkivágást őrzött pénztárcájában, amely arról tudósított, hogy egy szerencsétlen elmeháborodott nemrégiben levágta a fülét, és felajánlotta egy közeli bordély egyik lakójának. A kiállításon is szereplő francia Arman Van Gogh hatására kezdte szignójában csak a keresztnevét használni. Az Arles-ban született Christian Lacroix sem véletlenül nyúlt a napraforgókhoz. A debreceni kiállítás tehát nemcsak abból a szempontból kettős tárlat, hogy Van Gogh és a XX. század második felének művészetébe egyszerre vezet be, de már csak azért is, mert az összegyűjtött hommage-okon keresztül mutatja a művészi utalásokban rejlő játékos önkifejezést, illetve a tiszteletet is.