Egy alapvető koncepcionális hibája van a játéknak, közel négyéves gyakorlat után sem tudtuk még kiküszöbölni, de várjuk a megoldásokat a kommentekben. A Catan-nál ugyanis gyakori, hogy a győzelem nagy eséllyel az első négy percben eldől, amikor a játékosok első két településüket leteszik az általuk választott helyre. A táblán ugyanis természetesen nem minden hely egyformán jó: a mezőkre tett számkorongok mutatják, hogy milyen dobások esetén terem nyersanyag a területen, és nem kell nagy matematikai jártasság ahhoz, hogy megmondjuk, a hatos vagy a nyolcas gyakoribb, mint a kettes. (A játék érdekessége, hogy a gyakorlat néha ellentmond a matematikai valószínűségnek: például általában meglepően gyakori az ötös, míg a hatos nem tarol annyiszor. Ez a Catan rejtélye.)
A terep egyenetlenségeiből adódik a probléma: a legnagyobbat (a példa kedvéért hatot) dobó játékos dönt először, hova települ, letesz egy falut, egy utat, majd jön a következő (például a négyet dobó) játékos, akinek szintén egy út, egy falu lehelyezésére van joga. Így tovább, míg a legalacsonyabbat (például egyet) dobó két utat, két falut (!) tehet le, és fordul a kör, jön a négyet dobó, ő most teszi a második faluját és útját, míg megint eljutunk a hatot dobó, elvileg szerencsés játékosig, aki második faluját már csak a többiek által meghagyott, általában kedvezőtlen helyre teheti le.
Ellentmondás, hogy legrosszabbul a legnagyobbat dobó játékos jár, törekedjünk ezért egyest dobni: a táblán három-négy jó hely mindig lesz, így a harmadszorra, negyedszerre választó játékos is fog találni kedvező sarkot magának. Ha viszont hatost dobtunk, egyszer ugyan rakhatunk jó helyre, de 100%-os biztonsággal állítható, hogy második falvunk a terep legrosszabb helyére kerül. (Hacsak előttünk lévő játékostársaink sorban rosszul döntöttek, ám ez viszonylag ritkán fordul elő.)
"Miért oda raktam???" Nézz több képet! |
A játék nem igazán ad lehetőséget az erőviszonyok totális megfordítására - ebben például nagyon is életszerű! -, ha terem, akkor terem, és akkor tudsz venni mást is, ahol még több terem, ha nem terem, akkor szegény maradsz. A várható sorrend beáll, és bár nem esik ki a leggyengébb láncszem, küzdhet még, de számára viszonylag eseménytelen a játék. ("Már megint nem dobott senki sem tizenegyest, sem kettest? Kár.")
Egyetlen esély tűnik megjátszhatónak egy beragadt játékosnak: hogyha ráhajt a fejlesztéskártyákra, és lovagkártyákból, illetve grátisz szerzeményekből gyűjtöget pontokat. Sajnos azonban a fejlesztéskártya is nyersanyagba kerül. A játék tervezői e helyzeteket kivédendő ajánlottak a szabálykönyv elején egy adott terepet, ahol az esélyeket kiegyensúlyozottnak nevezhetjük, de ha állandóan úgy játsszuk, az lesz unalmas. (Kezdeni mindenesetre azzal érdemes.) Ez a Catan rákfenéje, de persze nem mindig és nem feltétlenül futunk bele ebbe a helyzetbe.
Néha elakad a játék - de csak annak, aki vesztésre áll. Nézz több képet! |
Alapvetően két iskola van: azok, akik nyílt nyersanyagkártyákkal játszanak, illetve azok, akik nem mutatják meg játékostársaiknak, hogy mit gyűjtöttek össze. Ennek főleg a rabló támadásakor van jelentősége, hiszen hetes dobás esetén a dobó ráhelyezheti egyik társa egy mezőjére a kis fekete, kellemetlen bábut, és nem elég, hogy az a földterület onnantól kezdve le van blokkolva, vagyis aszály gyötri, de még sáskajárás is eléri: a hetest dobó húzhat egy nyersanyagkártyát tőle. Ha tudja, kinél mi van, szimplább a játék, ezért mi a titkos kártyák hívei vagyunk.
Fontos leszögezni, hogy a játékszabály rögzíti, hogy nem szabad megmutatni a lapjainkat másoknak, tehát mintha a römi, kanaszta lenne, szorongatnunk kell kártyáinkat végig, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ennek ellenére sokan játsszák másképp. Lényeges szabály a Catan-nál: a játékleírás alapvetően javaslatokat tartalmaz, amelyeket a játékostársak - megegyezés szerint - szabadon értelmezhetnek! Ez adja azt a rugalmasságot, ami miatt szerethető ez a játék. (Egy példa: néhány társaság teljesen természetesnek veszi, hogy hét darab fölött lévő kártyáit a rabló elől menekítvén átadja "megőrzés"-re megvásárolható játékostársának. Lehet ilyet csinálni...)
A rabló fontos szereplő, ne állítsuk a partvonalra! Itt nézhetsz még képet! |
Bár az egymással való csere-bere adja a játék sava-borsát, a rabló azért fontos szereplő. Néhány konfliktuskerülő társaságban előfordul, hogy a rablót egyik gazdátlan mezőről a másikra rakosgatják, hogy senkit ne érjen kár. Szép dolog, de ezzel kiiktatjuk a játék egy fontos elemét: nélküle kicsit unalmasabb. Az sem jó persze, ha a fekete bábu a bosszú eszközévé válik ("Az előbb rám raktál? Na megállj, most visszakapod."), mert parttalan vagdalkozás alakulhat ki (általában ilyenkor fajul a játék veszekedéssé). Értelemszerűen a legerősebbet érdemes gyengíteni - rablóval és akár kereskedelmi szövetségek kialakításával. Ez is esély a kialakult erőviszonyok átfordítására!
A rabló használatára ki lehet találni egy csomó saját szabályt, sokan meg is teszik ezt, az egyik legviccesebb ötlet,a mit hallottunk, a Robin Hood-szabály: a rabló (tekintet nélkül arra, ki dobott hetest) az elrablott szajrét a legszegényebb játékosnak adja (akinek éppen a legkevesebb pontja van).
Amire még vigyázni kell ennél a játéknál: az időtényező. Személyiségtípustól függ, ki mennyi ideig képes azon vacillálni, mit vesz, kivel cserél, türelmesnek kell tehát lennünk lassúbb észjárású játékostársainkkal - de csak egy határon belül! Az időlimit sokat segít, hogy pörgősebb legyen a játék.