U2 helyett Michael Flatley se

Vágólapra másolva!
A U2 nem jön végül, Michael Flatley sem lesz itt személyesen, Stingről pedig csak pletykák szállingóznak. Nagy durranások helyett inkább több kisebb horderejű rendezvénnyel készült a város. A válogatósabbaknak a román származású hegedűs Alexander Balanescu, a török zongorista Fazil Say, a performanszművész Nicolas Frize és a Compagnie Marie Chouinard fellépése, valamint a Bauhaus-, illetve a Nyolcak-kiállítás lehet érdekes.
Vágólapra másolva!

A döccenők ellenére révbe ért az Európa Kulturális Fővárosa-projekt. Az irányítást az utolsó pillanatban átvevő Hungarofest Kht. ha nem is nemzetközi kisugárzású, de korrekt programcsomagot tett le az asztalra. Az összes jelentősebb pécsi beruházás késik, a nagy attrakciónak szánt U2 inkább egy másik kulturális fővárosban (Isztambulban) lép fel, de január 10-én Pécsett elkezdődik az év, amelyre öt éve készül az ország. Léptékváltást és olyan imázst álmodtak a pályázat kiötlői, amely a külföldiek számára is megkülönböztethetővé teszi Pécset más városoktól. Ha ezek nem is valósulnak meg Pécsett, egymillió turistát várnak a városba a jövő év folyamán. A programokra 1,8 milliárd forintot költ a város.

A szervezőknek nem sikerült a rendezvénysorozatot igazán nagy névvel vonzóvá tennie, a Michael Flatley nevével fémjelzett Lord Of The Dance-show meghívása sem egyedülálló, hiszen ugyanez a produkció járt már korábban Magyarországon, 2010 májusában pedig még négy magyar városban (Veszprém, Győr, Budapest, Debrecen) is szerepel. Ráadásul az ír származású táncos maga egészségügyi okokból csak ritkán lép színpadra (például Tajvanban 2009 decemberében). A szervezők az [origo]-nak megerősítették a hírt, hogy a pécsi fellépés nem tartozik majd e kivételes alkalmak közé. A tizennégy éve bemutatott Lord Of The Dance című show-t jelenleg két különböző stáb utaztatja szerte a világban, különböző táncosokkal.

Hogy akkor mire számítson, aki pécsi kirándulást tervez az évre? A 2010-es pécsi programok nagy része nem új. Pécs nagy hagyományokkal bíró régebbi rendezvényeihez - Pécsi Országos Színházi Találkozó, Pécsi Egyetemi Napok, CinePécs, Nemzetközi Felnőttbáb Fesztivál stb.- az elmúlt években jó néhány olyan fesztivál csatlakozott, amelyek megszületését már EKF-pénzek tették lehetővé. Ilyen például a kapolcsi Művészetek Völgyéből kiváló Ördögkatlan Fesztivál, a Kelet-Nyugati Átjáró elnevezésű világzenei fesztivál vagy a népszerű Fishing on Orfű alterfeszt. Mindezek 2010-ben is fontos pillérét alkotják az Európa Kulturális Fővárosa-programsorozatnak.

2010 is tartogat újdonságokat: ebben az évben Pécsre költözik számos, eddig máshol rendezett esemény, például a budapesti Fringe és a Placcc kortárs művészeti fesztiválok vagy a minden évben vándorló EFOTT. Pécsett rendez városterápiás akciómajálist a Krétakör Színház, új bemutatóval készülnek Nagy József és Frenák Pál koreográfusok.

Most először lesz Pécsett Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál: júliusban nemzetközi és magyar artisták és komédiások szórakoztatják a sétálókat. A lengyel, német, angol, spanyol, cseh előadók mellett érdekesség, hogy a francia artistaképző végzőseinek azt az előadását is láthatjuk (Urbanrabbits), amit Schilling Árpád rendezett (belőle kép itt).

Forrás: UrbanRabbits Blog

Új kezdeményezés a pécsi székhelyű Pannon Filharmonikusok Világsztárok Pécsett című koncertsorozata és a most alapított Fúvószenei Nagydíj, mindkettő kiemelt eseménye a programsorozatnak. A komolyzenei élet nemzetközi hírű alakjai látogatnak a Pannon Filharmonikusok meghívására Pécsre: a párizsi Notre-Dame orgonistája, Olivier Latry, a szlovák karmester Oliver von Dohnanyi vagy a virtuóz török zongoraművész és komponista, Fazil Say (képünkön). A hagyományteremtő céllal alapított Magyar Fúvószenei Díj pedig fesztivál és zenei verseny egyben, közel hatvan együttest várnak rá július elején a szervezők.

Szintén először rendezik meg a PánBalkán Art Pikniket augusztus végén-szeptember elején, ennek vendége lesz a világhírű román hegedűművész Alexander Balanescu (képünkön), aki most nem csupán szólóban muzsikál majd, hanem közös munkába kezd a pécsi Singas Project zenekarral. Ők zárják majd a fesztivált, amelyen még művészpadok, köztéri zongorakoncertek és land art projektek egészítik ki a koncerteket.

Forrás: MTI

Goran Bregovic, a balkáni zene egyik legismertebb képviselője ritkábban jár nálunk, mint kollégája, Boban Markovic, viszont most jön, az ICWiP nevű nemzetközi kulturális fesztivál vendége lesz július végén. Nem az ICWiP az egyetlen évek óta megrendezett pécsi rendezvény, ahol idén nemzetközi hírű fellépő hívja fel a fesztiválra a figyelmet. A Sétatér Fesztiválon a francia Babylon Circus lesz az attrakció, a Fishing on Orfű húzóneve a De-Phazz.

Érdemes figyelni két kevésbé ismert névre is: Nicolas Frize francia kortárs zeneszerző, aki az utóbbi húsz évben furcsa performanszaival tett szert világhírre, Ennio Marchetto pedig az "élő képregény"-nek titulált, többszörösen díjnyertes olasz komikus, aki olyan jellegzetes külsejű kulturális ikonokat jelenít meg papírjelmezek segítségével, mint Mona Lisa, Boy George, Céline Dion vagy Ozzy Osbourne. Mindketten Pécs vendégei lesznek 2010-ben.



Számos fesztivál mutatja be a Pécsett élő kisebbségek vagy történelméhez kapcsolódó népek kultúráját: lesz török, német, de még görög filmfesztivál is. A roma kultúra nagy hangsúlyt kap: tavaszváró ünnep, tehetségkutató verseny, színházművészeti találkozó, vásár, majális, képzőművészeti kiállítást és a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje hozza közelebb az ország legnagyobb kisebbségének hagyományai. De még a japánok is kapnak figyelmet a Haiku fesztiválon és a Nemzetközi Origami Találkozón.

Két nagy visszhangra számító kiállításnak is otthont ad Pécs. Az egyik a Bauhaus világsztár magyarjainak állít emléket - Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Johan Hugó, Molnár Farkas, Stefán Henrik, Weininger Andor -, a másik tárlat a Nyolcak nevű magyar avantgard képzőművészeti csoport - Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos - munkásságát mutatja be ősztől.

Rengeteg kisebb érdekes eseményt találni még a programok között, például májusban Nádas Péter fotóiból nyílik kiállítás a Pécsi Irodalmi Fesztiválon, a http://pecs2u.eu/hu/ címen pécsi fotóblogot követhetünk nyomon, férfi főzőegylet tart majd szabadtéri főzőshow-kat év közben, film készül Zsolnay Vilmos életéről, francia mintára szomszédünnepen próbálják a szervezők összehozni Pécs lakóit, nyáron lesz füllhallgatós electro-fesztivál, és a PLACCC fesztiválon vándorlós színházat láthatunk, és nem is mondtunk mindent. A gazdag programkínálatból inkább csak szemezgetni lehet, de az év során az [origo] programajánló oldala folyamatosan hírt ad majd a legfontosabb és legérdekesebb eseményekről, kövessen minket.