Szuperrangadó már az Eb második napján

Vágólapra másolva!
A második játéknap rögtön hatalmas rangadót hoz a kontinensviadalon, hiszen a B csoportban angol-francia párviadalra kerül sor. A két csapat tagjai jól ismerhetik egymást, hiszen a gall gárda nagy része a Premiershipben keresi kenyerét, jó néhányan egy egyesületben, így aztán a mérkőzés különös pikantériával bír. E találkozó mellett nem sokat foglalkoznak a Svájc-Horvátország összecsapással, amelynek győztese pedig könnyen beleszólhat a továbbjutásért folyó küzdelembe.
Vágólapra másolva!

Az angol-francia mérkőzés igazi sztárparédét ígér, hiszen az egyik oldalon olyan focisták játszanak majd, mint Steven Gerrard, David Beckham vagy Michael Owen, akik ellen többek között Patrick Vieira, Zinedina Zidane és Thierry Henry veszi fel a harcot. Jó ismerősök, sőt, barátok csapnak majd össze, elvégre az előre megadott francia kezdő tizenegyből öten jelenleg is Angliában kergetik a labdát, és jó néhány klubtárs is szembe kerül egymással. Egyik gárda sem szereplhet azonban az ideális kezdő tizeneggyel sérülések miatt, és mindkét oldalon a védelemből dőlt ki egy ember - ami az angolok számára nagyobb hátrány.

Sven-Göran Erikssonnak már az utazó keret kijelölésekor is gondot okozott a középhátvédek hiánya (elvégre Rio Ferdinandot eltiltás, Jonathan Woodgate-et és Gareth Southgate-et pedig sérülés miatt nem vihette ki az Eb-re), de az a rémálmaiban sem jött elő, hogy közvetlenül a torna előtt még egy bekk kidől a sorból. Pedig ez történt, John Terry nem tudta vállalni a játékot a gallok ellen, és így vélhetően a nemzetközi szinten tapasztalatlannak számító Ledley King (esetleg a liverpoolos Jamie Carragher, akinek nem ez az eredeti posztja) játszik majd Sol Campbell mellett a hátsó alakzatban. A középpályán a jelek szerint Frank Lampard kiszorította a csapatból Nicky Buttot, és a sokat emlegetett "gyémánt-formáció" helyett a négy középpályás egy vonalban helyezkedik majd el.

Ami a franciákat illeti, a csapatkapitány Marcel Desailly kiesése sokak szerint nem is annyira hátrány, mint inkább előny, mert a veterán középhátvéd gyorsasága bizony már megkopott, és ez Owen vagy Rooney ellen visszaüthetett volna. Így viszont a Silvestre, Thuram duó játszik majd középen, ami papíron jól hangzik, ám a szezon során klubjában mindkét játékos inkább szélsőhátvédként szerepelt, ráadásul eddig csupán egyszer játszottak így együtt. Ezzel együtt ez a védelem is kiválónak számít, és akkor a középpályáról, illetve a csatársorról még nem is beszéltünk - ebben a két csapatrészben minden poszton világklasszis szerepel.

Nehéz elképzelni, hogy ez a francia csapat vereséget szenvedjen (mint ahogyan már több mint egy éve nem is kapott ki), de hát a két évvel ezelőtti világbajnokságon is valami hasonló volt a helyzet. Egy bizonyos: ha valamelyik együttes, akkor az angol elkaphatja a gallokat, mindenképpen nagy küzdelem és remek találkozó várható.

A várható kezdőcsapatok:
Franciaország: Barthez - Sagnol, Thuram, Silvestre, Lizarazu - Pires, Vieira, Makelel, Zidane - Henry, Trézéguet.
Anglia: James - G. Neville, Carragher vagy King, S. Campbell, A. Cole - Beckham, Lampard, Scholes, Gerrard - Owen, Rooney.