Christoph Leitgeb
A fiatal középpályás Grazban látta meg a napvilágot 1985. április 14-én, és a helyi Sturmban kezdett el játszani - már hatesztendősen a klub igazolt focistája volt.
18 esztendősen került az egyesület amatőrjei közé, a felnőttek között pedig a 2005-2006-os pontvadászatban debütált. Rögtön első idényében tartósan beverekedte magát a kezdő tizenegybe, és egy héttel a 21. születésnapja után, 2006 áprilisában a Red Bull Salzburg elleni rangadón szerezte meg első gólját az élvonalban.
Teljesítményének hatására a válogatottba is meghívót kapott, a címeres mezben 2006 májusában debütált Horvátország ellen, és azóta tulajdonképpen kihagyhatatlannak számít az osztrák nemzeti tizenegyből.
Második élvonalbeli szezonjában három gólig jutott, majd 2007 nyarán 1,7 millió euróért a salzburgiakhoz igazolt, ahol jelenleg is futballozik.