Eközben a válogatottban is alapember maradt, az Eb-selejtezők többségén pályára lépett, sőt, a grúzok ellen gólt is szerzett. Arról nem is beszélve, hogy Roberto Donadoni a Dél-Afrika elleni barátságos mérkőzésen neki adta a csapatkapitányi karszalagot a squadra azzurrában. Klubjában is egyre többször jutott neki a kapitányi szerepkör Totti sérülése miatt, és a tizenegyeseket is ő végezhette el csapattársa hiányában.
A bajnokságban többször is magabiztosan értékesítette a büntetőt, ám a BL-ben az Old Traffordon 0-0-s állásnál a kapu fölé bombázott - pedig ha berúgja a tizenegyest, akkor a rómaiak akár meglepetést is okozhattak volna a Manchester United ellen.
De Rossi maga is úgy nyilatkozott a lefújás után, hogy ez volt pályafutása legnagyobb hibája, de ezzel együtt is az egyik legjobb védekező középpályásnak tartják manapság - a hírek szerint a Real Madrid és az FC Internazionale is szeretné leigazolni, ám a Farkasok mindenképpen meg akarják tartani a középpályást, aki azonban saját elmondása szerint egész pályafutását a Romában szeretné eltölteni. Ahogyan az az igazi romanistákhoz illik...