Athén pazar megnyitóval készül

Vágólapra másolva!
Pénteken magyar idő szerint 19.45-kor a megnyitóval kezdetét veszi a XXVIII. nyári olimpia. Az ötkarikás játékok tehát visszatérnek szülőhazájukba, a görögök pedig mindent megtesznek, hogy emlékezetessé tegyék a megnyitóünnepséget.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú


Ezt követően a görög történelem korszakait kisérhetjük figyelemmel egészen az ókortól, az első jelenetben a minószi kultúra jellegzetességei jelennek meg. A produkciókban 8000 fellépő vesz részt, köztük az izlandi énekes Björk és egy holland lemezlovas, DJ Tiesto, aki 90 percen keresztül játszik majd.

Forrás: EPA

Nézze meg legfrissebb képgalériánkat!

Rendhagyó módon elsőként és utolsóként is a görögök vonulnak majd be, hiszen a hagyomány szerint mindig a hellének lépnek elsőként a stadionba, és a házigazda utoljára, és mivel idén a kettő egybevág így a kék-fehér csíkos lobogó a sor elején és végén is feltűnik majd.

Az országok a görög ábécé szerint vonulnak be, így a házigazda után Saint Lucia sportolói érkeznek majd, a magyar csapat pedig a 142. a sorban, a zászlóvivő a Barcelonában 12 éve aranyérmet szerző cselgáncsozó, Kovács Antal lesz. A két Korea ismét együtt érkezik majd, de nem közös zászló alatt.

Akadnak még bőven ismert sportolók a "zászlósok" között. Az atléták közül Eriki Nool (Észtország), Sandie Richards (Jamaica), Nouzha Bidiouane (Marokkó), Mary Onyali-Omagbeni (Nigéria) és Ato Boldon (Trinidad) vezeti csapatát, de több ismert kosarassztár - Jao Ming (Kína), Dawn Staley (USA), Saulius Strombergas (Litvánia), Dejan Bodiroga (Szerbia-Montenegró) - is vállalta a megtisztelő felkérést.

A teniszezőket Roger Federer (Svájc) és Paradorn Srichaphan (Thaiföld) képviseli, de ismert sportoló lesz a horvát (Dubravko Simenc, vízilabdázó), a belga (Jean-Michel Saive, asztaliteniszező), a görög (Pirrosz Dimasz, súlyemelő), az olasz (Yuri Chechi, tornász), az orosz (Alekszander Popov, úszó) és a szlovén (Beno Lapajne, kézilabdázó) zászlós is.

A felvonulók várhatóan hajnalban érnek vissza az olimpiai faluba, így a sztárok egy része (például Michael Phelps és Ian Thorpe) és a szombat délelőtt már selejtező, illetve pályára lépő versenyzők érthetően pihenéssel töltik a péntek estét.

A felvonulás után következik Zsanna Angelopulosz-Daszkalaki, a szervezőbizottság elnöke és Jacques Rogge NOB-elnök beszéde, majd Konsztantinosz Sztefanopulosz köztársasági elnök a hagyományok szerint egyetlen mondattal megnyitottnak nyilvánítja a játékokat.

Ezt követően az olimpiai himnusz akkordjaira felvonják az ötkarikás zászlót, és megérkezik a lángot hozó személy, akinek kilétét egyelőre titok övezi, a jólértesültek szerint Nikosz Gallisz, az egykori klasszis kosárlabdázó vagy Kosztasz Kenterisz, a 200 m-es síkfutás sydneyi bajnoka gyújthatja meg a lángot. Igaz, utóbbi motorbalesetet szenvedett, és orvosa szerint nem vehet részt a megnyitón.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a biztonság és a terrorveszély kérdéset, erre Dora Bakojannisz, Athén polgármestere frappánsan annyit mondott az őt faggató újságíróknak, hogy "Önök a lehető legbiztonságosabb helyen vannak, ahol csak lehetnek 2004 augusztusában", ehhez mi csak annyit tehetünk hozzá, legyen igaza... Mindenesetre csütörtökön próbaként kiürítették a stadiont, ami mintegy tizenhét percet vett igénybe.

A nyitóünnepséget a helyszínen 72 ezren (köztük Jacques Chirac francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök, illetve Tony Blair brit miniszterelnök), világszerte 4 milliárdan láthatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!