Pavarotti is fellép az olimpiai megnyitón

Vágólapra másolva!
Felejthetetlen show-t ígér az Olimpiai stadion lelátóin helyet foglaló 35 ezer sportkedvelőnek és a televízió mintegy kétmilliárd nézőjének a XX., torinói téli ötkarikás játékok péntek este 8 órakor kezdődő megnyitóünnepsége.
Vágólapra másolva!

Szerda délelőtt köszöntötték a magyar csapatot a torinói téli ötkarikás játékok központi olimpiai falujában, és felhúzták a piros-fehér-zöld lobogót.

A magyarok üdvözlésére - az olasz elnevezéseknek megfelelően - a román és az orosz együttes után került sor. Molnár Zoltán vezetésével a Torinóban elszállásolt rövidpályás gyorskorcsolyázók, valamint Sestrieréből a bobversenyzők vettek részt az ünnepségen, a sízők a technikai értekezlet miatt maradtak távol. A műkorcsolyázók - több csoportban - később érkeznek Torinóba.

A magyar csapatot a NOB-ülésen érdekelt Manuela di Centa, az olimpiai bajnokból lett polgármesternő távollétében helyettese, Maurico Damilo köszöntötte, s kívánt kellemes élményeket, jó szereplést. Molnár Zoltán csapatvezető válasza után felvonták a piros-fehér-zöld zászlót, amely az újabb magyar részvételt bizonyítja. Magyarország mind a 19 eddigi téli olimpián részt vett.