Őrült meccset nyert a félkarú pingpongos

Vágólapra másolva!
A legjobb 32 közé jutott a lengyel asztaliteniszező, Natalia Partyka. A jobb alkar nélkül született 23 éves versenyző a dán Mie Skovt győzte le nagyon szoros meccsen 4-3-ra - közölte a BBC.
Vágólapra másolva!

Póta bedarálta horvát-kínai ellenfelét

Partyka Oscar Pistorius mellett a londoni olimpia másik olyan résztvevője, aki az idei paralimpián is indul.

A lengyel pingpongos nehezen kezdett Skov ellen, el is vesztette az első szettet, de aztán fordított 2-1-re. Ekkor azonban a dán fordított, és közel került a győzelemhez (2-3). De egy utolsó csavar még mindig maradt a meccsben: a következő két szettet megint a világranglistán 68. Partyka nyerte, így 4-3-mal behúzta a meccset.

A 23 éves pingpongos a következő körben a holland Jie Livel meccsel majd, akivel szemben eddig 0-2 a mérlege. A sportág helyosztói vasárnap lesznek majd.

Partyka Pekingben is indult az olimpián és a paralimpián is, utóbbin egyéniben arany-, csapatban ezüstérmet szerzett.