Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az 1956-os születésű szakember egy évtizeden keresztül futballozott a Dinamo Zagrebben, ez idő alatt több mint 100 találatot szerzett a jugoszláv pontvadászatban, 1982-ben jugoszláv bajnoki címet ünnepelhetett klubtársaival, majd egy évvel később az SK Rapid Wienhez szerződött, ahol szintén rendkívül sikeres volt, játszott például az 1985-ös KEK-döntőn is.

Karrierje során mindössze 11 alkalommal szerepelt a jugoszláv válogatottban, de a kilencvenes évek elején még a horvát nemzeti csapatban is pályára lépett. Futballpályafutása befejeztével edzőnek állt, és karrierjét a Segesta Sisaknál kezdte. Az 1995-96-os idényben a Dinamo Zagrebbel nyert horvát bajnoki címet, majd ezt követően az osztrák Linzer ASK-hoz szerződött.

Itt is csak egy szezont töltött el, következett a Slaven Belupo, majd az NK Samobor, végül megint a Dinamónál kötött ki, amellyel 1998-ban ismét bajnok lett. Egy éven keresztül vezette az egyiptomi Al-Maszrit, dolgozott a szlovén Mura Murska Sobotánál, aztán sorban a Marsonia Slavonski Brod, az NK Zagreb, az NK Rijeka és ismét az NK Zagreb következett - sehol sem töltött el egy idénynél hosszabb időt.

Többször is hangsúlyozta, hogy a Hajduknál soha nem fog dolgozni, és amikor 2004 nyarán, az Európa-bajnokság után szövetségi kapitánynak nevezték ki, a spliti fanatikusok egyáltalán nem örültek a dolognak - igaz, a szakember eddig semmi jelét nem adta, hogy negatív diszkriminációval illetné a Hajduk focistáit a nemzeti tizenegyben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről