Égszínkék lett az ég Németország felett

Kedden egy perc választotta el a dortmundi stadion 65 ezres nézőseregét, hogy a kieséses szakaszban újra egy kétórás, gól nélküli összecsapást üljön végig. Végül mégsem került sor 11-esekre, mert Olaszország az utolsó pillanatokban szerzett két góllal legyűrte a házigazda Németországot, így Marcello Lippi tanítványai izgatottan várhatják, hogy Portugália, avagy Franciaország lesz-e az ellenfél a július 9-ei, berlini döntőben. S hogy miképp búslakodnak a németek, hogyan örülnek az olaszok? Olyannyira testközelből vizsgáltuk a reakciókat, hogy végül szinte mi magunk is elhittük, Itália földjén születtünk (mint Alberto Gilardino 24 évvel ezelőtt). Olasz mezben jártuk meg Dortmundot, s izgultuk végig a meccset, végül pedig majdnem német pólóban hagytuk el az elődöntő helyszínét.

Mint említettük, kevés a balhé Németországban, így a rendőröknek is több idejük marad a mókázásra, a szurkolók meghódítására. A dortmundi szolgálók és védők beálltak FanFestésre, az érkező drukkerek arcát a német, avagy az olasz nemzeti színekkel ellátott, jó vastag rúzzsal kérésre beszínezték. Az akciót mindenki nagy örömmel fogadta, az egyik csibész tekintetű fiatal még képet is készíttetett magáról és a rendőrről, legutóbbi találkozása talán nem volt ilyen vidám a német egyenruhásokkal.

Nem sokkal arrébb, a sétáló utca egyik központi terén nagy adok-kapokba kezdtek a német és az olasz drukkerek. Persze nem a pofonokat osztogatták: a 35 fokos melegben adta magát az ötlet, hogy bele lehet ugrani az elég tágas és elég sok vízzel megtelített szökőkútba, egy kreatív rajongó pedig habpartira vágyott, és beleöntött vagy három doboz habfürdőt az ideiglenes medencébe. Több se kellett a többségben lévő németeknek, pár percen belül már mindenki csurom vizes és habos volt, a Klinsmann-csapatért szorítók pedig jól összefröcskölték a taljánokat is, akik rossz gyerekként azonnali viszont rohammal válaszoltak a kihívásra.

A tudósító társával persze a németek irányába próbált menekülni, amire kórusban jött a helyiek rigmusa: "Pizza evők, pizza evők, pizza evők!". (Ez a szurkolási mód is mintha erősen különbözne a Magyarországon ismert "versektől" ...)

A szemben érkező itáliai társak mind integetéssel üdvözöltek, majd jött egy német csoport, akikkel szóba elegyedtünk - a közös nyelv az angol volt.

- Csaó Italia, mire fel vagytok ilyen optimisták? - kérdezte az egyik német fiatal.
- Van mire, szerintem 3-1-re nyerünk ma este. - így válaszoltunk mi.

- Ebben azért ne legyél ilyen biztos, a németek fognak nyerni, nézd csak meg Klosét, szinte megállíthatatlan.
- Na ja, de nálunk meg Buffon véd...

- De a mi kapunkat Lehmann őrzi...
- A világ két legjobb kapusa. Totti, Toni, Gilardino! Tőlük nem is féltek?

- Jó, bevallom, szerintem, ha a rendes játékidőben dől el a meccs, akkor ti nyertek, de 11-esekkel nem sok esélye lesz Itáliának... És hát a német sör a legjobb, nem?

Nézzen képeket a meccsről és a drukkerekről!

Már nyújtották is az üveget a barátságos németek, mi pedig elindultunk a stadion felé. Mint kiderült, a mai jegyárfolyam 400 eurónál kezdődik, legalábbis az egyik szurkoló a "reklámkartonján" ennyit kínált egy belépőért. Az "I need ticket", azaz "jegyet vennék" felirat most sem volt túl ritka a városban, tizenöt elődöntőre vágyó emberkével most is összefutottunk Dortmundban. Most is voltak persze olyanok, akik átestek a ló másik oldalára, egy mosolygós német asszony a következő szöveggel próbált meg tiketthez jutni: " A férjemet odaadom egy jegyért. Higgyék el, nagyon aranyos!".