Égszínkék lett az ég Németország felett

Kedden egy perc választotta el a dortmundi stadion 65 ezres nézőseregét, hogy a kieséses szakaszban újra egy kétórás, gól nélküli összecsapást üljön végig. Végül mégsem került sor 11-esekre, mert Olaszország az utolsó pillanatokban szerzett két góllal legyűrte a házigazda Németországot, így Marcello Lippi tanítványai izgatottan várhatják, hogy Portugália, avagy Franciaország lesz-e az ellenfél a július 9-ei, berlini döntőben. S hogy miképp búslakodnak a németek, hogyan örülnek az olaszok? Olyannyira testközelből vizsgáltuk a reakciókat, hogy végül szinte mi magunk is elhittük, Itália földjén születtünk (mint Alberto Gilardino 24 évvel ezelőtt). Olasz mezben jártuk meg Dortmundot, s izgultuk végig a meccset, végül pedig majdnem német pólóban hagytuk el az elődöntő helyszínét.

A német rajongók síri csendben figyelték a kedvenceket a lefújáskor, ki lehajtott fejjel, ki pityeregve fogadta, hogy nem jutott be a fináléba a Nationalelf. "Berlin, megyünk, és téged is meghódítunk!" - hirdették az extázisban őrjöngő, torkuk szakadtából kiabáló azzurrik, akik 1982 után újra győzelemnek örülnének a fájó 1994-es vb- és a 2000-es Eb-döntőben elszenvedett vereségek után (igaz, a németek meg négy éve játszottak vb-finálét). Jó esély van rá, hogy az ezredfordulóban játszott kontinensbajnoki döntő megismétlődik, hiszen a másik elődöntőben az akkori győztes franciák a portugálokkal meccselnek.

A találkozó után már se híve, se hamva nem volt a korábbi, egész várost körülzengő "Super Deutschland"-szerű vb-rigmusok éneklésének, és ezúttal az autók sem dudáltak, aki igen, az meg olasz zászlót eregetett ki az ablakon. Az elődöntő legnagyobb meglepetését nem is a németek veresége, hanem a dortmundi pályaudvar okozta, a stadionból kiözönlő tömeget ugyanis - biztonsági okokból - nem engedték be az épületbe. Mindez azt eredményezte, hogy az állomás előtti, mintegy tízezer utazni vágyó drukker nem mozdulhatott, aki megpróbált mégis belógni a sínekhez, azt azonnal elkapták a rendőrök. A kétórás kényszerpihenő (ekkor már hajnal kettő felé járt) végül csak meghozta a németek éneklő kedvét, az állomás környékén, korahajnalban már ismét régi vidámsággal nótáztak a bronzéremért csatázó válogatott hívei.

Kattintson, nézelődjön!

Az olaszok szinte eltűntek a többszörös "túlerőben" lévő németek között, de amikor megláttak minket azúrkék mezünkben, egy Forza Italiát, pacsizást, vagy kacsintást mindig küldtek. A vendéglátók sem rontottak az olaszokra a vereség miatt, persze egy-két "sájszeitália" fel-felhangzott, de sokkal gyakoribb volt a felénk érkező, őszinte mosollyal átitatott szurkolói pillantás. A nap legszebb momentuma pedig az volt, amikor egy német szimpatizáns közel jött hozzánk, megkérdezte, mi járatban vagyunk, és csakúgy, mint a futballisták a pályán, felajánlotta - cseréljük ki mezeinket. Ő adja a németet, mi az olaszt. Ezen a vébén, bármi is lesz a végeredmény, tényleg könnyű barátokat szerezni.