Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Égszínkék lett az ég Németország felett

Vágólapra másolva!
Kedden egy perc választotta el a dortmundi stadion 65 ezres nézőseregét, hogy a kieséses szakaszban újra egy kétórás, gól nélküli összecsapást üljön végig. Végül mégsem került sor 11-esekre, mert Olaszország az utolsó pillanatokban szerzett két góllal legyűrte a házigazda Németországot, így Marcello Lippi tanítványai izgatottan várhatják, hogy Portugália, avagy Franciaország lesz-e az ellenfél a július 9-ei, berlini döntőben. S hogy miképp búslakodnak a németek, hogyan örülnek az olaszok? Olyannyira testközelből vizsgáltuk a reakciókat, hogy végül szinte mi magunk is elhittük, Itália földjén születtünk (mint Alberto Gilardino 24 évvel ezelőtt). Olasz mezben jártuk meg Dortmundot, s izgultuk végig a meccset, végül pedig majdnem német pólóban hagytuk el az elődöntő helyszínét.
Vágólapra másolva!

Az arénában nem meglepő módon a német színek voltak túlsúlyban, mi több, a dortmundi aréna 65 ezres nézőterének szinte minden pontján a fekete-piros-sárga zászlók lebegtek. Kivéve az egyik "konkrét" olaszos sarkot, ahol mintegy négyezer tifosi gyűlt össze.

A házigazdák éljenzéssel fogadták Michael Ballack csúnyán fölé vágott próbálkozását is, ha olasz játékoshoz került a labda, akkor viszont pokoli füttyszót kaptak a talján futballisták. Az első félidő első fele nem volt az igazi, sokakban felrémlettek a kieséses szakasz eddigi unalmas 0-0-s meccsei (ukrán-svájci, angol-portugál), amelyeken 120 perc sem hozott gólt, és 11-esek döntöttek.

Az olaszok sokkal frissebben játszottak, volt rá példa, hogy a középhátvéd Fabio Cannavaro előrelopakodott, és ő volt az utolsó, aki visszaszaladt, majd elfoglalta helyét a védelemben - megengedhette magának, mert nem voltak veszélyesek a hazai támadások. A helyzet, az enyhe olasz fölény nem változott a második játékrész végéig, a hosszabbítás azonban egészen elképesztő futballt hozott. A játékosoknak eszük ágában sem volt 11-esekre játszani, a középpályás sorok szinte eltűntek, félpercenként felugrottak a helyükről a szurkolók, úgy kapkodták a fejüket, mintha teniszmeccsen lennének.

Az olaszok két kapufát is lőttek, az elsőt egy remek egyéni cselsorozat után az elődöntő másnapján 24 esztendős - csereként beállt - Alberto Gilardino, majd Gianluca Zambrotta távolról lőtt kis híján nagy gólt. A németek legnagyobb helyzeténél, Gianluigi Buffon volt résen, aki bravúrral hárította Lukas Podolski óriási bombáját.

Forrás: [origo]
Nézze meg a többi képet is!

Az egész hosszabbítás alatt érezni lehetett, hogy itt bizony nem lesznek büntetők, és hogy tényleg ne legyenek, arról Itália fiai tettek is, előbb a palermói védő Fabio Grosso csavart el Jens Lehmann kapus mellett, majd a cserecsatár Alessandro Del Piero lőtt legalább ugyanekkora gólt - biztossá téve ezzel a fantasztikus talján diadalt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről