Másfél milliárdos támogatás az olimpiára

Másfél milliárd forint szétosztásáról döntött a Magyar Olimpiai Bizottság a január 31-i, pénteki ülésén, amelyen a szervezet harminchét olimpiai sportág (és szövetség) számára rendszerezte a rendelkezésre álló összeget. Az eredményesség alapján 461 millió, szakmai alaptámogatásként 179 millió, központi edzőtáborok és létesítmények igénybevételére 200 millió, olimpiai műhelytámogatásként 150 millió, a kvalifikációs versenyeken történő szereplésre 250 millió forintot kaptak a szakszövetségek.

Amennyiben az olimpiákat tekintjük fokmérőnek, úgy egyértelműen hanyatló tendenciáról kell beszámolnunk. 1992-höz, Barcelonához képest kevesebb sportolónk utazhatott el Atlantába és Sydneybe, ezzel egyenes arányban csökkentek is a helyezések, illetve az érmek. A sydneyi játékokon a tervezett 20 éremmel szemben azonban csupán 17 született.

Az 1989-90-es rendszerváltás hatásaira azonnal reagált a hazai sportélet. Felbomlottak ugyanis azok a szervek, amelyek korábban támogatták a sportot (gondoljunk itt elsősorban a minisztériumokra, vállalatokra, intézményekre), illetve a sportra szánt pénzeket átcsoportosították, megszüntetve ezáltal a korábbi finanszírozási rendszert. A "rendszerváltó sportvezetés" 1990. július 16-án lépett hivatalba. Persze nem ment minden zökkenőmentesen, legalábbis Pálmai József, az egykori OTSH alelnöke szerint. Pálmai így emlékezett vissza a "hősidőkre":

"Zöld utat kapott a hivatalban a korrupció, amelyhez csak asszisztált a vezetés. A vezetésnek nem volt erkölcsi alapja ahhoz, hogy harcoljon a magyar sportot a világviszonylatban is elismert kiváló eredményei alapján megillető, és a túléléshez feltétlenül szükséges költségvetési támogatás növekedéséért. El volt foglalva a saját zsebével. Az állam ezért kimenekült a finanszírozás gondjaiból, magára hagyva az ezer sebből vérző, létfenntartásáért élethalálharcot folytató magyar sportot. Ezért a magyar sportban rövid időn belül csődhelyzet alakult ki."

Az új alapokra helyezett sportot az Antall-kormány is támogatta: tornaterem-építési akciót hirdetett, amely önmagában jó ötletnek számított, de főleg kicsi termek épültek. A diák- és szabadidősport segítése céljából létrehozták a "Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Alapot", amely 1993-tól alapítványként funkcionált, és a központi költségvetésből évi 500 millió forintot, s az egészségbiztosítótól prevenció gyanánt további 200 millió forintot nyert el. A versenysport felkarolását a Nemzeti Sport Alapra bízták.

Ami a diáksportot illeti: amíg 1998-ban a Wesselényi Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport Közalapítvány 600 millió forintot kapott (a sorsolásos szerencsejátékok adójának 12 százalékát), addig az iskolák számára létrehozott alapítvány idén hirtelen pénz nélkül maradt.

Az utánpótlás fontosságának gyökeresen ellentmondott az a tény, hogy egyrészt a korábban nevelőegyesületi szerepet betöltött klubok szép lassan megszűntek, illetve drasztikusan csökkentették szakosztályaik számát, másrészt a Központi Sportiskola tanulóinak száma évről évre apadt. Ráadásul az 1996. évi sporttörvény sem segítette a diáksportkörök és diáksport-egyesületek helyzetét. A sporttörvény 32. paragrafusának első bekezdése ugyanis kimondta: "Központi költségvetési és közalapítványi támogatásban az a sportszervezet részesülhet, amely elszámolt az előző évben kapott támogatással, és nincs lejárt köztartozása, illetve köztartozását folyamatosan az előre meghatározott törlesztő részlettel teljesíti, és ezt a tényt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, valamint azt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területileg illetékes fővárosi vagy megyei szervezete által hatvan napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja."

A jogalkotók pénzbeszedő taktikája szinte lehetetlenné tette a kisebb egyesületek működését. A diáksportkörök ugyanis nem minősültek sportszervezetnek - ezáltal nem részesülhettek támogatásban.

Nem lett rózsásabb a helyzet a sportközalapítványoknál sem. Az országgyűlés határozata az olimpiai mozgalom, a versenysport és az utánpótlás-nevelés állami feladatainak ellátására 1997. január 1-jei hatállyal a Gerevich Aladár Nemzeti Sport Közalapítványt (NSKA) bízta meg, amely éppen a sydneyi felkészülés legfontosabb szakaszában került kátyúba: 2-3 hónapig egyetlen fillért nem láttak a sportolók a szervezet fizetésképtelensége miatt. Történt mindez annak a ténynek az ismeretében, hogy az NSKA 1997-ben 250, 1998-ban 350 millió forint költségvetési támogatást kapott.

Ha azt vizsgáljuk, milyen háttérrel készültek a magyar olimpikonok, akkor az eredmény elborzasztó. Az egyes sportágakat és az azokat művelő szakosztályok legnagyobb része már hosszú ideje a szakadék szélén áll - legalábbis azok, amelyek az eltelt egy évtizedben életben maradtak. Egy 1990-es felmérés szerint a sportcélú összvagyon értéke 140 milliárd forintot tett ki. A valóságban azonban ennél sokkal nagyobb a vagyon értéke. Az ingatlanok 75-80 százalékának tulajdonjoga rendezett, nagyobb részük az önkormányzatokhoz tartozik. 1-2 százalék magántulajdonban van, 5-10 százaléknyit pedig a költségvetési szervek kezelnek.